A Varjú ült az ágon lesett a Diófára, De jó lenne egy nagy dió vacsorára! Várja türelmesen a száraz faágon, A sok érett dió végre földre szálljon. Korog már a gyomra, szomorúan károg, Közelebb repül az öreg Diófához, Adj nekem egy diót, nagyon éhes vagyok, Ha nem…

A kisbaba szépen topog, Tipp és topp, tipp és topp, Anya cipője így kopog, Kipp és kopp, kipp és kopp, Ágy tetején jó ugrálni, Hipp és hopp, hipp és hopp, Ropogós kekszet rágcsálni, Ripp és ropp, ripp és ropp.

Alszik csendesen szuszogva, Álmodozva mosolyog, Olyan szép, hogy el sem hiszed, Ő a Te kis angyalod. Homlokán még nincsen ránca, Gond és bánat őt nem bántja, Boldog, mert lehet, Boldog, mert szeret, Boldog, mert van anyukája, Ki mindennél jobban imádja.

Elutazott a Nyár Tündér, megérkezik Ősz Anyó, Batyujában színes, szagos, zörgő levéltakaró, Kiteríti mind a kertre, az utcára, a mezőre, Kacsaringós folyópartra, s a sok sűrű erdőre. Lerázza a diófát, a mogyorót, a makkot, Szőlőt érlel s a potyogó körte után…

Mikor gyermek kacag, Lelke tisztasága, Csilingelve ömlik, Szét a nagyvilágra. Ily' angyali zenével, Mutatja meg Isten, Hogy a boldogságnál, Szebb ajándék nincsen.

Szőlőtőkén érett fürtök, Hinta-palintáznak, Apró bogyó szemeikkel, A szüretre várnak. Kilesnek a levél alól, S megfürödnek szépen, A kedvesen melengető, Őszi napsütésben.

Egy csapat éhes seregély ül a kerítésen, Na, Te madárijesztő, most légy aztán résen! Rázza kezed déli szél, A grimaszod oly rémes, Nem is lesz a szőlő már, Többet seregélyes!

Gömbalakú peluspopó az égfelé meredve, figyelte, hogyan szunyókál a piciny kis emberke, nyálpatakos, gyümölcspépes, csiklandozós délután, homokózóban fürödve volt boldog csak igazán. Bizonytalan tipeg-topog, kismotorral felborul, ugató hang után egyszer anyát hívni megtanul, összefirkált…