A rácsos ágy és egy halom használt pelenka között elvesztettem magam,

Tegnap még biztosan tudtam, hogy vagyok valaki, de jelenleg ez a kérdés bizonytalan,

Vagy lehet, hogy nem is tegnap, hanem egy hete, egy hónapja vagy két éve már,

Hogy a tükörbe nézve nem tudom, ki néz vissza rám,

Az biztos, hogy viszket a fejem és legutóbb, mikor próbáltam rájönni ki is vagyok,

Néhány fehér szálat találtam a hajamban.

Lehet, hogy csak rászáradt tej.

Gondoltam rá, hogy fejős tehén vagyok, mivel naponta többször is isznak belőlem, s hát a melleim,

Na, azok, hogy is mondjam,

Rájuk férne, hogy egy kirándulás a Szilikon Völgybe,

Hátha akad ott némi maradék, amit kézműves módszerrel magamba tömhetek,

Inkább azt, mint a csokit, amit valamiért egyre jobban és sürgetőbben kívánok,

Habzsolni.

Akkor lehet, hogy mesefigura vagyok? Csukás István meg nem értett gyermeke: Gombóc Artúr?

Nem, bizonyos, hogy még nem vagyok Artúr, mert, bár egyre gyakrabban érzem úgy, hogy tele a tököm,

Azért hasznát veszem a szárnyas betétnek, ami sajnos még mindig nem tud repülni,

Így maradok földhöz ragadt háztartási robot.

Ez az, mosógép vagyok!

Naphosszat hányás és kakafoltokat dörzsölgetek, s küllemre is inkább vagyok fehér, kis barna foltokkal,

Beborít a bukások és a belém kent túrórudi maradékok tengere teljesen, s ha jól meggondoljuk,

Van rajtam némi takony is, ami az orrszívó porszívóból kenődött a bal combomra este,

Takony?

Megvan, gyógyító vagyok!

Általában kézrátétellel megszüntetem a fájdalmas bőgést, néha lassabb, néha tempós a mozdulat,

Bár valószínűleg gyógyhatásom sincs túlzottan sok, hiszen a rendelőben, ahol gyakran megfordulunk,

Csak úgy neveznek, a Zsoltika vagy Ákoska anyukája,

Ez lennék én. A valakinek a valakije?

Egy feladvány valami kereskedelmi csatorna kvízműsorában?

Egy szám, a Központi Statisztikai Hivatal népességkutatási dokumentációjának egy lapján,

Leülhetsz egyes!

Mert milyen anya már az ilyen, aki kettőt is szül erre a világra?

Szül? Pfuj!

S milyen ember az, aki, annyira hisz az emberségesség létezésében, mint egyesek az UFO-ban, s reméli, hogy egyszer végre előreengedik a sorban,

Mert bömböl az a szerencsétlen gyerek, hogy éhes, meg beszart és elege van abból, hogy minden bevásárlóközpontban 5 fokkal több van mint kéne,

Bevásárló vagyok. Fogyasztó.

A pelenkagyárak álma, a gyógyszergyárak célcsoportja és valaki, akire mindent rá lehet sózni, ami gyereknek való,

Persze csak amíg a pénz kitart, mert ugye ingyenélő vagyok.

Csak otthon vagyok és nem dolgozom, szívom az állam vérét, mint ahogy ez a dög szúnyog az enyémet,

Tényleg. Mit csinálnak a szúnyogok októberben a negyedik emeleti spájzban, most komolyan?

És mit csinálok én a spájzban?

Rejtőzöm és keresem magam, akit valahol elvesztettem a rácsos ágy és egy halom használt pelenka között egy dacos tiltakozással megfestett, kolikás délután.