Zsoca és Mami egy borús októberi délelőtt sétálni indulatk az erődbe. Zsoca rossz kedvűen húzta fel a zöld, fűzős gumicsizmáját és egyáltalán nem akart sapkát venni. Az egészhez semmi kedve sem volt. A tévében rengeteg jó mesét lehetett nézni vasárnaponként s ahogy a bejárati ajtón kikukucskált, nem látott kint mást, csak bánatosan csüngő levelű fákat. Mit csináljon kint ilyen rémes időben?

- Mami, én nem akarok menni. - nyavalygott, ahogy az emeletre vezető lépcsőn ülve próbálta a sálját a nyakába tekerni.

- Pedig nagyon jó lesz, majd meglátod. - bíztatta Mami s felvette vízálló, hatalmas, színes pettyekkel díszített esőkabátját.

- És, ha elázunk? - kérdezte Zsoca még mindig rossz kedvűen.

- Akkor vizesek leszünk. - válaszolt Mami mosolyogva és kinyitotta az ajtót.

- De én fáradt vagyok. - próbált Zsoca egy utolsó, néha egészen hatásos kifogást keresni.

- ígérem, ha hazaértünk, lefekhetsz egy nagyot szunyókálni. Tudod, ha most itthon maradunk Csupa Csáp Csanád nagyon el lesz keseredve.

- Csupa Csáp Csanád? Az meg ki a csoda? - kérdezte a kisfiú meglepődve.

- Majd meglátod. Csak előbb meg kell keressük. Ma bújócska napja van, nem lesz egyszerű.

Zsoca és Mami elindultak a tarka levelekkel borított utcán. Ahogy a szél néha erőre kapva megrázott egy-egy magas fát az út szélén, napsárga, meggypiros és naracs színű levelek potyogtak mindenütt. Csoda szép látvány volt.

- Olyan, mintha havazna. - jegyezte meg Zsoca - Csak nem pihék, hanem levelek esnek. Akkor ez levelezés?

Mami mosolygott és az órájára nézve megszaporázta a lépteit. Zsoca is nekiindult zöld vázú, fekete küllős futóbiciklijén. Tudta, ha Mami siet, akkor a busz már nem lehet messze.

Zsoca kívülről tudta a megállók neveit. Mindet szépen fel is sorolta addig, míg elérték az óvoda megállóját. Aztán a busz becsukta az ajtót és mentek tovább. Zsoca még sosem ment túl az óvodai megállón a busszal. Nagyon érdeklődött, mit fognak látni. A busz egy darabig házak között haladt egy keskeny utcában, majd egyszer csak megállt az erdő sarkán. Itt Mami megfogta Zsoca kezét meg a futóbicikli kormányát és leszálltak.

Az erdő pompásan festett. Pont olyan sárga, bordó és narancs levelekkel tarkított volt, mint Zsocáék utcája. Csak itt sokkal több fa volt. A kisfiú felült a Zöld futóbiciklire és elindult szorosan Mami mellett a járdán. Néhány utcasarkot kellett csak menni, mikor egy ösvényhez értek, ami bevezetett az erdő mélyére.

- Erre? - kérdezte Zsoca.

Mami bólintott és már indultak is a békésen kopaszodó fák közé. Az éjszakai esőtől még saras volt az ösvény, Zsoca ügyesen kerülgette a pocsolyákat. Mikor már egészen beértek, hogy az utca már távolról sem látszott, Zsoca leszállt a bicikliről és lelkesen elkezdett az avarban fel le szaladgálni. Imádta a faleveleket rugdosni. Mami nézte kicsit, majd elindult tovább.

- Gyere Zsoca, menjünk. - szólt hátra.

- Nem tudok. Nem megy a lábam. - válaszolt Zsoca és nem mozdult. - Vegyél fel a nyakadba.

- Oh, hát azt nem lehet. - válaszolta Mami gondterhelten.

- De miért nem? Fáradt vagyok. Nem megyek tovább. - toppantott a kisfiú határozottan.

- Hát, ha a nyakamban ülsz, azt hiszem, sosem találjuk meg Csupa Csáp Csanádot. - válaszolt Mami még mindig borús arccal - Pedig az ő kedvéért jöttünk ma el ide. Ma van a Nagy Őszi Bujócska Nap.

Zsoca máris megfelejtkezett a fáradtságról és lázas keresésbe fogott volna, de eszébe jutott valami.

- Mami, hogy néz ki ez a Csupa Csáp Csanád?

- Hát, amolyan csiga féle. Ezért is nem lehet olyan magasról látni. Mert a levelek között bújt el. S csak az találja meg, aki ügyesen tud keresni. Mint te Zsoca. Na rajta, lássunk neki. Valahol itt kell legyen.

Mami, kezében Zsoca zöld biciklijével az ösvény jobb oldalán keresgélt, míg Zsócának a kék kökényszemekkel bőven megrakott bal oldal jutott. A bokrok alatt rengeteg csigaházat talált, s mindegyiknél ragyogó szemmel kiáltott fel:

- Megvan!

Majd nyílásával magafelé fordította a házat és belekiáltott:

- Hahó, Csupa Csáp Csanád, itthon vagy?

De nem volt meg. Furcsa mód, az össze erdei csigaház üres volt.

- Gyűjtsük őket össze, ebbe a zsacskóba, jó. Az óvodában biztos örülni fognak nekik. - javasolta Mami s a felfedezett csigákat mind szépen eltette, egyiket a másik után. Már vagy húsz üres csigaházat találtak, de egyik sem Csanádé volt. Zsoca rossz kedve kezdett megint előbújni.

- Jaj Mami, ez így nem jó játék. Biztos, hogy itt van az a Csupa Csáp?

- Persze. - válaszolt Mami - Meg fogod találni, keresd csak.

Zsoca hát tovább keresett. Még négy házikóba kukkantott be, mikor egyszer csak fura dolog történt.

- Hahó, Csupa Csáp Csanád, itthon vagy? - kiáltott be a sárral borított ajtajú csigaházba, amiből azonnal előbukkant egy szürke pocak és két, hosszú csápon lógó szem.

- Igen, ki az? - kérdezte a szürke pocak és a csápon lógó szemek gazdája. Zsoca majdnem elejtette a csigaházat ijedtében. De gyorsan bátorságot gyűjtött és válaszolt.

- Zsoca vagyok. Te vagy Csupa Csáp Csanád?

- Én hát. Épp aludni készültem néhány hónapot. - felelt a szép, csíkos házú éti csiga és egészen kibújt nyálkás testével, hogy jól szemügyre vehesse Zsocát. - Mit szeretnél?

- Mami azt mondta, ma van a Nagy Őszi Bújócska Nap s téged kell megkeresni. Hát meg vagy. Mit kapok? - kérdezte lelkesen Zsoca.

- Nos, gratulálok Zsoca, nagyon ügyes vagy, hogy ilyen nagy erdőben, ennyi sok levél alatt megtaláltál. Alighanem palacsinta lesz nálatok uzsonnára. Mogyorórémmel. Remélem, ez jó jutalom. Most viszont tegyél kérlek be egy jo vastag gyökér mélyedésébe, és tegyél rám még néhány levelet, szeretnék aludni.  - válaszolta Csupa Csáp Csanád.

Zsoca egy magas, mohás törzsű bükkfa alá tette Csupa Csáp Csanádot, közel a fa törzséhez egy kis lyukba, hogy nehogy rálépjen valaki. Keresett néhány szép sárga meg bordó levelet, azokkal gondosan betakarta a csigát és hallkan elköszönt.

- Jó éjt Csupa Csáp Csanád! Álmodj szépeket tavaszig.

A kisfiú ezután felült zöld vázú, fekete küllős futóbiciklijére és elindult Mami mellett az ösvényen. Néhány lépés után kiértek egy utcához. Az utca sarkán buszmegálló volt. Zsoca csendben gurult Mami után, s mikor hazaértek egyáltalán nem lepődött meg rajta, hogy a Nagyi egy igazán nagy tál, még meleg, mogyorókrémes palacsintával várta haza a kirándulásból.