Egy unalmas, szürke napon épp nem volt tanítás az 1. B-ben, a számok úgy döntöttek, rendeznek egy amolyan verseny félét. Csak úgy szórakozásból.

• Legyen szépségverseny! – javasolta a 8-as, aki igen híres volt karcsú dereákról. De erről hamar letettek.
• Legyen tehetségkutató. Én tudok egy jó dalt! Az a címe: kétszer kettő néha öt! – javasolta a 2-es, de aztán abban maradtak, a zene inkább a hangjegyek asztala.
• Keressük meg, ki a legértékesebb! – javasolta a 9-es, ami minden számnak tetszett. Száméknál az érték, nost az többnyire tényleg fontos.

Hogy ebben jól megállapodtak, jött a következő kérdés:

• De ki lesz a zsűri? – kérdezte izgatottan a 3-as.
• Mi az a zsűri? – értetlenkedett a 6-os.
• Hát, aki a pontokat adja! – vágta rá tudálékosan az 5-ös.
• Akkor legyen a zsűri az Abakausz! – javasolta a 9-es.

Az Abakusz nagy örömmel fogadta a feladatot és kényelmesen elhelyezkedett a polcon, hogy meghallgassa a versenyzőket. Ki, miért lehet a legértékesebb.

Az 1-es tőle megszokott módon elé tolakodott mindenkinek:

• Én vagyok a legértékesebb, hiszen mindenhol az első a legjobb. Mindenki első akar lenni!
• Az lehet, hogy első akar lenni mindenki – vigyorgott az 5-ös – de csak úgy lehet az, ha mindenből 5-öst kap. Én vagyok a legfontosabb!

A 2-es gondolta nem akar lemaradni, hát így szólt:

• A 2-es páros szám. Mindenki örül, ha van párja. Így engem szeretnek a legjobban!

A 4-es ezt nem tűrhette szó nélkül:

• Én is páros szám vagyok. Duplán. Ráadásul rengeteg dologból van 4. Az autók kerekéből, a kutyák lábából, meg évszakokból is. Ez nem lehet véletlen!

A 3-as ettől nagyon megbátorodott.

• Kutya, meg kerék? Ugyan! Igazság, abból van 3. Meg kívánságból is! És a mesékben a királyfiakból és királylányokból!
• Naháát, az is valami? – húzta ki magát a 7-es – minden mesében a 7-es a varázsszám. A varázslat pedig mindent legyőz.
• Kivéve engem – jelentette ki szokatlan határozottsággal a 6-os – a társasjátékokban a 6-ossal lehet a legtöbbet nyerni.
• Ha már a legtöbb – kezdett bele magabiztosan a 9-es. - én vagyok a legnagyobb szám. Tehát a legértékesebb is!
• Az lehet, hogy te vagy a legnagyobb – legyintett a 8-as – de, ha én délután leheveredem kicsit szunyókálni, maga vagyok a végtelen. Van annál nagyobb?

Így versenyeztek a számok, s mindegyik meg volt róla győződve, hogy ő a legértékesebb. Csak a 0 volt csendben.

• Hát te? – kérdezte az Abakusz bátorítóan – Nem akarsz versenyezni?
• Na, ne már – nevetett gúnyosan az 1-es – ő, aki se nem oszt, se nem szoroz?
• Akinek még hónapja sincs! – biggyesztette le a száját a 7-es.
• Ugyan – pöffeszkedett a 9-es – hiszen ő egy semmi. Még akkor is ha nagy, csak egy nulla.

Szegény 0 nagyon elszomorodott, annyira, hogy másnap reggel senki sem találta őt az iskolában.

Először csak a felsősök vették észre informatika órán, hogy nem működnek a programok. Aztán a büfében is kiderült, hogy 0-ák nélkül nem érnek eleget a pénzek. A matematika tanár bácsi pedig meglepve vette észre, hogy a tizedes törtek bizony eltűntek a könyvből. S sok furcsaság történt még, míg a nap végére kiderült, mindenkinek nagyon hiányzik a 0.

• Nem kellett volna vele ilyen utálatosnak lenni. Mégiscsak páros szám – sóhajtott a jólelkű 2-es
• Természetesen közént tartozik ő is – helyeselt a 3-s.
• Mégha ő is a legkisebb, majdnem olyan szép kerek, mint én – mosolygott a 8-as.
• Bárcsak megbocsátana! – sopánkodtak mind.
• Látjátok! – mondta az Abakusz szigorúan, aki mögül lassan előbújt a már kevésbé bánatos 0 – Semmire sem mentek nélküle! Ahogy ő sem menne nélkületek.

A számok örömmel vették körbe a 0-át, aztán kézen fogva mind visszaugráltak a szorzótáblába.