Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Fruzsilu és az iskolakezdő varázslat

2017. szeptember 01. 16:22 - Várfalvy Emőke

- Anyu! – toporgott Fruzsilu reggel az előszobában. Már felvette pántos, fekete lakkcipőjét is, ami úgy kopogott a padlón, ahogy egy kislány cipőjének kopognia kell. Olyan hercegnősen.

- Anyu! – ismételte meg a kislány türelmetlenül.

- Anyuuuuu! – harmadszorra már kiabált, pedig az egyrészt nem szabad, másrész egy ekkora lakásban felesleges is, de hát ezen a napon nem törődik az ember a szabályokkal.

- El fogunk késni! – nyöszörögte Fruzsilu elkeseredetten, mikor Anyu végre megjelent a szokásos, hatalmas táska helyett egy kicsi retiküllel, egy textilszatyorral és az iskolatáskával.

- Bocsika, csak… - kezdett bele Anyu, de rájött, hogy egyrészt ezzel is megy az idő, másrészt… szóval ideje volt már indulni.

Fruzsiluéktól nem volt idegen a késés, de ez a kislányt a legritkábban zavarta. Hat évesen az embernek az idő olyan, mint az intelligens gyurma: nyúlik, gombóccá alakul, szakad, törik, pattog, vagy éppen végtelenül unalmas. Játék. Ma viszont először az életben fontos volt. Méghozzá nagyon.

- Első nap az iskolában – mosolygott Apa és szeme még csíkszerűbbé húzódott a szemüveg mögött.

A piros autó gyorsan haladt, de a szeptember elsejei forgalom nem kegyelmezett a családnak. Bedugultak.

Fruzsilu a haját csavargatta és lebiggyesztette a száját. Anyu idegesen nézegette az órát.  

- Egy csoda lesz, ha odaérünk – suttogta és titokban abban reménykedett, hogy melléjük szegődik egy őrangyal, mondjuk az elsősöké. Végülis miért ne lehetne pont az elsős gyerekeknek saját őrangyala?

Úgy tűnt Anya nem hiába reménykedik, a piros autó az utolsó percben megérkezett az iskola elé, és, nem kérdés, hogy varázslat volt a dologban, még egy szabad parkolóhely is akadt.

A Fruzsilu szinte berepült az iskola kapuján, nyomában Apával és Anyával.

- Jaj ne! – nyögött fel Anya az osztályteremtől alig néhány lépésre – Kint felejtettem a táskádat!

Apát kérni sem kellett, fordult is vissza az autóhoz.

- Én meg mindjárt bepisilek, megvársz? Egy perc! – suttogta a kislánynak, mert furcsa mód épp a női mosdó előtt álltak meg.

Mit volt mit tenni, Fruzsi néhány perce egyedül maradt a napfénytől ragyogó üres iskolafolyosón. Már mindenki a teremben volt az elsősök közül, csak ő nem.  Idegesen kopogtatta pántos, fekete lakkcipőjével a kőpadlót, amikor valami furcsát vett észre. Néhány lépésre tőle egy fiatal nő lépett ki a folyosóra. Ahogy a napfény rásütött, ruhája csillogni kezdett, a háta mögött pedig szivárvány fényben játszó valami lebegett.

Fruzsilu még a száját is eltátotta a csodálkozástól.

A csillogó ruhás nő egy pillanatig lecsukott szemmel sütkérezett a napfényben, aztán, mintha érezte volna, hogy nézik, megfordult.

- Te tündér vagy? – kérdezte a kislány suttogva.

- Pszt! – tette a fiatal nő a mutatóujját a szája elé – Ez legyen a mi titkunk Fruzsilu, jó?

- Honnan tudod a nevemet? – csodálkozott el még jobban a kislány.

- Mert én vagyok a tanító nénid. Még szép, hogy tudom, hogy hívnak! És ő alighanem az apukád – mutatott a távolból közeledő szemüveges férfi felé.

Ebben a pillanatban Anyu is előkerült a mosdóból.

- Akkor mehetünk? – mosolygott a tanító néni és a családdal együtt belépett az osztályterembe.

Megkezdődött Fruzsilu első iskolanapja.

iskolai_varazslat.jpg

illusztráció: Joyce Geleynse

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr1612796820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása