Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Milán a rém

2018. február 19. 12:18 - Várfalvy Emőke

avagy rossz gyerekből szuperhős

 

Milán volt a legrosszabb gyerek a csoportban. Óvó néni gyakran mondta neki, hogy, ha ennél is rosszabb lenne, az már átcsapna jóságba. És milyen rossz gyerek az, aki a végén már jó, nem igaz?

Milánnak persze esze ágában nem volt jónak lenni. Igazából rossznak sem. Ő egyszerűen csak azt csinálta, amihez kedvet érzett, és ez általában büntetéssel végződött. Mert Milán valahogy mindig azzal akart játszani, amivel a társak. És képes volt még az előtt földre vinni bárkit, mielőtt az óvó néni fáradt fejcsóválással meg nem érkezett, hogy szétválassza a nézeteltérés szereplőit.

Középső csoportban már kész kis bandája volt: Beni és Máté elválaszthatatlan cimborái voltak a bajkeverésben és a büntetésben is.

Egyik reggel Béci, a csoport legkisebb gyereke egy gyönyörű, piros Ferrari kamionnal érkezett. Milán azonnal kiszúrta a szuper játékot, Benivel és Mátéval azonnal Béci előtt álltak:

- Add ide, meg akarom nézni – mondta Milán és már nyúlt is a kamionért.

- De én először Szilinek szeretném megmutatni – ellenkezett Béci.

- De hagy nézzük meg – kérte Beni.

- Csak egy perc – tette hozzá Máté.

- Egyik gyerek sem mozdult, Béci nem tudott beljebb menni az ajtóból.

A fiúk egy darabig farkas szemet néztek, aztán Milán kivette Béci kezéből a kamiont és Benivel meg Mátéval a nyomában elszaladt a kuckóba. Béci sírva fakadt.

Az óvó néni hamar kiderítette, mi történt és megkérte Milánt adja vissza a kamiont és kérjen bocsánatot.

- Nesze – vágta a földre Béci elé a járművet Milán – nem is kell ez a vacak.

A délelőtt ezután büntetésben telt, délután azonban a gyönyörű napsütésben mindenki szabadon játszhatott az udvaron. Béci és Szili várat építettek. Egész magas volt már az építmény és hála a tapadós homoknak a bástyák is szépre sikerültek. Ekkor megjelent Milán és két rúgással lerombolta.

- Én sokkal szebbet építek, mint ti bőgő Béci – mondta Milán és nekilátott Mátéval és Benivel ásni.

A két kisebb fiú odébb húzódott és a homokozó másik végében homoksütit készített a lányokkal. Sajnos itt sem volt sokáig nyugtuk. Milán, Beni és Máté ugyanis homokháborúba fogott, és bombáik, valamiért pont a homoksüti készítőkre kezdtek el záporozni. Az egyik bomba olyan rossz röppályát választott, hogy épp Béci arcába csapódott be. A kisfiúnak orrából eleredt a vér.

 Milán másnap is folytatta Béci ellen indított hadjáratot. Mikor terpesz fogónál Béci próbált  Milán alatt átbújni, viccből összecsukta a lábát. Bécinek újra vérzett az orra. Milán pedig hiába szidta le az óvó néni, jót derült a véresre sikerült viccen.

Az újabb büntetésben töltött délelőtt után ismét udvari játék következett. Milán, Mátéval és Benivel egy darabig remekül elfocizgatott, aztán, mikor megunta, fogott egy kismotort és elkezdett villámsebesen száguldani. Béci és Szili már régóta motoroztak a díszkővel kijelölt motoros ösvényen és megijedni sem volt idejük, mikor Milán egyszerűen közéjük hajtott és a nagy lendületével fellökte Bécit:

- Húzódjatok le máskor csigák – vigyorgott hátra Milán és elégedetten tovább száguldott.

Ahogy elért a pálya végére, meghökkenve látta, hogy egy piros ruhát és sisakot viselő, apró szuperhősre emlékeztető valami lebeg előtte.

- Stop – tartotta fel a kicsi szuperhős karját Milán orra előtt – beszélnünk kell.

- Velem? – kérdezte Milán meglepetten.

- Veled Milán – válaszolt a pici hős.

- Te tudod a nevem? – kérdezte a kisfiú, s ha lehet, még jobban csodálkozott mint egy perce.

- És mást is tudok – mondta határozottan a kis alak és összefonta maga előtt a karját.

- Rakétát lőni? Tűzcsóvát fújni? Lézerszemmel égetni? – kérdezte fellelkesülve Milán.

- Sokkal jobbat azoknál! Varázsolni!

Milán izgatottan várta, mit fog varázsolni a kicsi hős, de az csak lebegett előtte karba tett kézzel.

- Akkor most nem varázsolsz?- kérdezte a kisfiú csalódottan.

- Először beszélgetünk – válaszolt a kicsi hős.

- Miről?

- Arról, hogy miért bántod Bécit?

- Nem is bántom Bécit!

- Milán!

- Jó, hát lehet, hogy egy kicsit.

- De miért?

- Miért ne?

A kicsi hős közelebb repült Milánhoz:

- Mert neked sem esik jól, amikor bántanak.

- Ugyan, honnan veszed, hogy engem bánt valaki?

Figyellek már régóta. Innen tudom, hogy fertőző piszkálóditiszed van. És azt is tudom kitől kaptad el otthon. De ez most nem számít. Ami számít az az, hogy minél előbb meggyógyulj!

Milán ijedten húzta be a nyakát. Először azért, amit a kicsi hős otthonról mondott. Senkinek sem beszélt arról, mi van otthon, mikor apa és anya fáradt és ő rosszalkodik. Sosem akart rosszalkodni, de bármit csinált, mindig azt hitték a szülei, hogy bosszantani akarja őket. Aztán eszébe jutott az orvos. Milán nem szeretett orvoshoz menni, mert mindig sokáig kellett várakozni, ami borzasztó unalmas volt.

- Nem is fáj semmim – mondta gyorsan Milán, hátha meg lehet valahogy úszni ezt a gyógyulás dolgot.

- Ebben a nyavalyában az a legrosszabb, hogy nem neked fáj, hanem mindig másnak – csóválta meg határozottan a fejét a kicsi hős.

- Akkor őt kéne meggyógyítani.

- Tudod Milán a betegségeknél akkor tartós a gyógyulás, ha az okot és nem a tünetet gyógyítjuk.

- Akkor most el kell mennem orvoshoz?

- Azért jöttem, hogy meggyógyítsalak.

- Te?

- Én bizony! Lenke vagyok. A lenkék vigyáznak az óvodásokra és ők segítenek nekik, ha bajba kerülnek vagy megbetegszenek. Én a fertőző piszkálóditiszt gyógyítom. A nevem Heccel. Emlékszel, azt mondtam, megtanítalak varázsolni. Szeretnéd?

- És mit fogunk varázsolni? Szörnyeket? Sárkányt? Vagy egy halom csokit?

- Szívet.

- Jaj, ne már! A szívecskés izék lányoknak valók!

- Ne aggódj! Ez valami egészen fiús lesz. Hősies szívet fogunk varázsolni.

- Nekem?

- Az ilyen erős gyerekeknek, mint te vagy hősies szíve van. Arra való, hogy az erőtöket jóra tudjátok használni.

- Mint a Pókember?

- Pontosan!

- Sajnos, ha valakinek piszálóditisze van, a hősies szíve elgyengül, és nem tudja irányítani az erejét, amivel rossz dolgokat csinál.

- Mint Dr. Octopus?

- Látom Milán, mindent értesz. Most már csak az a kérdés a Pókemberre vagy Dr. Octopusra szeretnél hasonlítani?

- Ez nem kérdés! Persze, hogy a Pókemberre!

- Nagyszerű. Akkor most megtanítok neked egy varázsigét. Ezt mondd el minden reggeli, ebéd és vacsora után. Közben gondolj arra, milyen egy igazi hős. Mondjuk a Pókember. És, hogy mennyivel jobb hősnek, mint gonosznak lenni. Most pedig lássuk a varázsigét:

 

A hős erős, a szíve fény,

keményebb, mint bármi fém,

mindenkinek barátja,

a gyengébbet nem bántja,

jónak lenni nem nehéz,

kell hozzá egy csöppnyi ész,

varázslat és akarat,

hőssé növesztem magamat.

 

- És tényleg lehetek hős?

- Minden csak rajtad múlik. Ha a varázsigét megtanulod és gyakorlod, te leszel a csoport igazi hőse.

- És te? Veled mi lesz?

- Én itt leszek mindig, ha szükséged van rám. De tudom, hogy hamarosan nagyon ügyes leszel és egyedül is boldogulsz.

- Milán épp válaszolni akart, de a háta mögül nagy puffanás hallatszott. Máté és Beni állt a földön pityergő Béci mellett igen elégedett képpel. Milán odanyújtotta a kezét Bécinek:

- Megütötted magad?

- Csak egy kicsit – válaszolt csodálkozva Béci, miközben Milán kezébe kapaszkodva felállt.

- Gyere, elkísérlek a csaphoz, hogy megmosd a kezed. Úgy látom, kicsit sebes lett – mondta Milán, Máté meg Beni legnagyobb meglepetésére. A két kisfiú nem értette, mi történt a barátjukkal. Olyan volt, mintha elvarázsolták volna.

hosfiu.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr7013681742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása