Anya már harmadszorra szólt Jocinak, hogy ideje lefeküdni.
- Megvárom apát – fonta karba a kisfiú a kezét, mint anya szokta, ha valami nagyon komolyat akar mondani.
- De apa ma későn jön haza. Már rég aludnod kell, amikor megérkezik.
- De én akkoris megvárom. Holnap különben sem kell oviba menni.
- De aludni minden nap ugyanannyit kell, különben nem leszel nagy és erős, mint apa – próbálta anya meggyőzni Jocit. A kisfiú hajthatatlan maradt.
- Én nem akarok olyan nagy és erős lenni, mint apa – jelentette ki.
Anya meglepődött. Ez az érvelés eddig mindig bevált.
- És miért nem szeretnél olyan nagy és erős lenni, mint apa?
- Mert akkor én is mindig későn mennék haza a gyerekemhez és sosem tudnánk együtt focizni ovi után, mert azt sötétben nem lehet.
- Majd holnap focizik veled apa. Hiszen mindig szokott, még én megfőzöm az ebédet.
- Az nem ugyanaz! Más apukák ovi után is fociznak a fiaikkal. A Misi apukája minden nap megy a Misivel edzésre, előtte is meg utána is fociznak. Márkért is az apukája jön biciklivel és együtt tekernek haza. Az én apukám sosem jön értem. Olyan, mintha nem is lenne - magyarázta Joci szomorúan.
- Jaj, Joci! De hiszen tudod, hogy apa szívesen menne érted és szívesen focizna veled, csak sok a munkája és dolgoznia kell - válaszolt anya.
- És, ha kevesebbet dolgozna? Ha játszani is lehet kevesebbet, mert nem érünk rá, mikor a nagyiékhoz megyünk ebédre, akkor dolgozni is lehet kevesebbet, mert apának velem kell játszania, nem?
- Sajnos ez nem ilyen egyszerű kicsim.
- De miért nem?
- Mert apának sokat kell dolgoznia, hogy sok pénzt keressen.
- Ez értem. De minek a sok pénz?
- Hát, például múltkor kaptad azt a nagy legót. Olyan boldog voltál. Meg amikor vettük a vasútmodell készletet, annak is örültél, nem?
- De igen. De akkor mondjuk meg apának, hogy nekem nem kell legó, hogy boldog legyek.
- Hanem mi kell kicsim?
- Jaj, ti felnőttek mindent túlbonyolítotok. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, nem pénz kell, hanem nevetés. Nézd, így?
- És most tényleg boldog vagy, kicsim?
- Tényleg! Nézd, megjött apa!