Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Csak csokit!

2017. november 22. 17:13 - Várfalvy Emőke

Csak csokit kérek,

tejeset, étet,

meg lehet még mogyorós,

drazséval telt ropogós,

marcipán, cukorburok,

én már nagyon izgulok!

meddig  kell még várni?

gyere, Mikulás bácsi!

mikulas_mondoka_1.jpg

Szólj hozzá!

A ragadós kezek rejtélye

2017. november 21. 23:08 - Várfalvy Emőke

Lili egyik nap azt vette észre, hogy ragad a keze. Na nem úgy, mint amikor lekváros kenyér volt uzsonnára, mert azt szalvétával le lehetett törülni. És nem is úgy, mint mikor színes papírdarabokat ragasztottak egy fehér lapra. A papírragasztó is lejött egy alapos kézmosással.

Lili keze valami különös módon kezdett ragadni. És nem segített rajta sem a szalvéta, sem a víz. Csak Lili zsebe.

Fura, igaz? Pedig pont így történt.

Minden nap reggel kezdődött. Lili játszott valamivel, aztán egyszercsak úgy érezte, hogy nem tudja letenni. Beleragadt a kezébe. Csak egy helyen jött le. Ha zsebre rakta. Zsebre, aztán ebéd után a hátizsákjába, otthon pedig, mikor hazaért az ágya alá egy rajzfilmfigurás papírzacskóba. Már sok minden utazott így vele haza műanyag állatok, legó figurák, babaruhák. Csupa apró holmi, olyasmik, amik nagyon tetszettek neki és amik pont befértek a zsebébe.

Egyik reggel egy szép, fa lovacska ragadt Lili kezéhez. Már régóta szeretett volna játszani vele, de csak aznap jutott hozzá. Nagyon népszerű játék volt a csoportban. Teljesen új. Ahogy érezte, hogy a játék a tenyeréhez tapadt, még egy pár kört szalad vele, aztán gyorsan a zsebébe mélyesztette. 

Ekkor megszólalt valaki a háta mögött:

- Hova utazik a lovacska, Lili?

A kislány meglepődött az ismeretlen hangtól. Először nem is látta honnan jön, aztán, ahogy körbenézett meglátott egy színes, pillangó szárnyú alakot. A faállatok kosarának szélén ült és a lábát lógatta.

- Milyen lovacska? - kérdezte a kislány pirosodó arccal.

- Ami a zsebedben van - válaszolt a pillangószárnyú.

- Honnan tudsz róla?

- Régóta figyellek! És sajnos már biztos, hogy kijött rajtad az egyik legvacakabb ovis betegség.

Lili egészen nagyra meresztette a szemeit a betegség szó hallatán:

- Nem kétség, enyves kézragacsitiszed van - mondta komoly arccal az alak - de ne ijedj meg! Gyógyítható! Azért jöttem, hogy segítek.

- De hogyan? - kérdezte Lili suttogva, bár meglepő módon senki sem vette észre, milyen fura alakkal beszélget.

- Ne aggódj, nem fog fájni. De segítened kell neked is, különben nem megy.

- Tündér vagy?

- Nem tündér és nem manó. Én egy lenke vagyok. A lenkék vigyáznak az óvodásokra. Mindegyikünknek más a feladata. Én az enyves kézragacsitiszt gyógyítom. Ja és a nevem: Csente.

- Nekem Lili a nevem - mondta a kislány - gyógyszert adsz majd, mint a köhögésre szoktak?

- Nem, annál valami sokkal jobbat fogunk csinálni. Megtaníltalak varázsolni - mondta Csente.

- Tényleg?

- Tényleg. És, ha ügyes vagy, gyorsan meggyógyulsz és nem vándorlnak el a játékok az oviból.

- Hogyhogy elvándorolnak?

- Egyszer, nagyon régen egy középső csoportban minden gyerek elkapta az enyves kézragacsitiszt. Ez nagyon ritka, azóta sem történt ilyen. Egy hét nem telt bele és alig maradt játék a csoportban. 

- És mi történt?

- Mivel nagy volt a baj, nem egyesével gyógyítottam, hanem megsúgtam az óvó néninek a varázsigét, aki megtanította a csoportnak. Sokat gyakorolták és elmúlt.

- És a játékok, amiket előtte hazavittek?

- Visszahozták.

- És nem szidta le őket az óvó néni?

- Nem, dehogyis. Persze mindenki bocsánatot kért, hogy elvitte a játékokat. Ez pont elég.

- És velem mi lesz?

- Te is visszahozod, amiket elvittél.

- Mindet?

- Mindet.

- És aztán?

- Mondtam, megtanítalak egy varázsigére. Elsőre még lehet, nem fog hatni, de, hát a varázslást is kell gyakorolni, nem csak a biciklizést. Figyelsz? Kezdjük is: 

Játék hozzám már nem ragad,

hazavinném, de nem szabad,

mert a játék akkor nevet,

hogyha mindenkié lehet.

 

- És ez tényleg hatásos? - nézett csodálkozva Lili Csentére.

- Ha mondom! Csak fontos, hogy ne felejtsd el használni.

- És, ha elfelejtem? - kérdezte bizonytalanul Lili.

- Akkor jövök és segítek! Most pedig próbáljuk ki a lovacskával.

Lili benyúlt a zsebébe, elővette a lovacskát és megpróbálta letenni. De a keze nem engedelmeskedett. Nagyon szerette volna hazavinni a többi kincse közé. Csente türelmesen lóbálta a lábát a kosár szélén és bíztatta. Mondd el még egyszer és még egyszer. És közben képzeld el, hogy leteszed a játékot. És utána azt is, mennyire fogsz örülni, ha holnap reggel jössz és újra játszhatsz vele.

Lili becsukta a szemét, úgy ismételte a varázsigét, újra és újra. Nagyon igyekezett és egyszercsak érezte, hogy a lovacska lepottyan, bele a fajátékos kosárba. Pont időben, hiszen épp abban a percben kezdett bele az óvó néni a rakodó énekbe.

 

photographing-children-735226_640.jpg 

 

 

 

Szólj hozzá!

A kisautó bánata

2017. november 20. 21:48 - Várfalvy Emőke

Egyik délután Beni, izgatottan ért haza az oviból, Alig várta, hogy senki se figyeljen rá és elővehesse a kisautót, amit délután rejtett a zsebébe, mielőtt nagyi érte jött. Elővette a kis, kék sportautót, először végigsimogatta fényes motozháztetejét, megforgatta a tenyerén a kerekeket, aztán letette a konyhaasztalra és nézte. Borzasztó boldog volt.

A kisautó viszont látható módon meg volt szeppenve. Mikor a kisfiú  elindult kezet mosni, ijedten utándudált:

- Ne hagyj itt, félek!

Beni meglepődve fordult vissza:

- De hát mitől félsz? Nincs itt semmi ijesztő.

- Ez nem az ovi - jelentette ki a kisautó - én pedig még sosem aludtam máshol csak ott. A játékos dobozban a tesóimmal. Mindannyian felkapcsoljuk a lámpánkat és berregünk még egy kört elalvás előtt. Most hogy fogok így aludni?

- Én is berreghetek neked este - ajánlotta fel Beni, mert nagyon megsajnálta a kisautót. Ő is a legjobban a tesóival szeretett aludni.

- Az nem ugyanaz! - nyikorgatta bánatosan a kerekeit az autó - és különben is, hogy kerültem ide?

- Hát nem tudom - mondta Beni gyorsan - nem akarsz menni egy kört itt az asztalon?

- Nem, azt akarom tudni, hogy jöttünk ide, egyáltalán hol vagyunk? - makacskodott a kisautó, mert látta, hogy valami nincsen rendben Beni körül.

- Nálunk! - vágta rá a kisfiú. - Nézd, milyen messze el lehet látni az ablakunkból. Ott megy egy repülő.

- Ne beszélj mellé Beni! Azonnal mond meg, hogy kerültem ide? És mikor viszel haza az oviba? - a kisautó, ha kerekek helyett lábai lettek volna, bizonyosan toporzékolt volna mérgében.

- Elhoztalak - lógatta le szégyenkezve az orrát Beni.

- De miért?

- Mert szerettem volna csak én játszani veled. Te vagy a legszebb kisautó a csoportban.

- És a legboldogabb is voltam, pont máig - mondta a kisautó nagyon szomorúan.

- Már nem vagy boldog? - kérdezte Beni ijedten. És tényleg. Mintha az autónak már nem lett volna olyan fényes, kék a motorházteteje.

- Te boldog lennél, ha valaki elvinne a testvéreid és a barátaid közül? És csak egy valakivel lehetnél, mindig mindig?

Beni hallgatott és a papucsát nézte.

- Ne hidd Beni, hogy nem szeretlek. Te adod ki a legszebb duda hangot a csoportban, de tudod, ha itt maradnék veled, egy idő után megunnál. Betennél egy dobozba és elfelejtkeznél rólam. És többet lehet, nem is játszanál velem és akkor én nagyon, de, nagyon szomorú lennék.

- Jó, jó... - mondta Beni - holnap visszaviszlek.

- Tényleg?

- Tényleg! - sóhajtott a kisfiú - én nem akartam rosszat. Nem tudtam, hogy szomorú leszel.

Este Beni a párnája alá rejtette a kisautót és mielőtt elaludt berregett neki egy kicsit, aztán reggel gondosan a nadrágja zsebébe tette és egész úton az oviig fogta, nehogy elvesszen. Mikor anyukája átöltöztette, meglepődött az ismeretlen játék láttán:

- Honnan van ez a kocsi, kicsim?

- Innen az oviból vittem haza. De visszahoztam, mert ahogy én otthon, ő itt a legboldogabb - válaszolta Beni és örömmel látta hogy a kisautó motorházteteje ismét csodás, kék színben ragyog. 

kisautok.JPG

 

Szólj hozzá!

A magyarok és ami mögöttük van

2017. november 13. 12:42 - Várfalvy Emőke

A magyar nyelv napjára

Bár kedve gyakorta fanyar,

csodás egy népség  a magyar,

ha sír is, vígad,

ha kedvel,  itat,

nótázva reggelig mulat.

 

Konyhája azt mondják pazar,

étvágyban óriás a magyar,

ha főz a hagyma,

mit ki nem hagyna,

attól lesz sűrű a pörkölt.

 

Szavain jó sokat csavar,

ettől oly szép  nyelv a magyar,

ha szól nem értik,

ijedten kérdik,

itt vannak tán már az ufók?

 

Mindig jobb életet akar,

furfangos nép hát a magyar,

ha a szíj szoros,

megoldás: okos,

így szökken egyről kettőre.

 

hungarian-173719_640.jpg

Szólj hozzá!

A baromfiudvar ura

2017. november 09. 13:39 - Várfalvy Emőke

Miután a pulyka rejtélyes körülmények között eltűnt, nagy felbolydulás támadt a baromfiudvarban. Mindenki azon tanakodott, ki lesz majd az új vezér.  A tyúkok egybehangzó rikoltással a kakast jelölték a főszárnyas poszt betöltésére, ő azonban hallani sem akart a dologról.

- Elég nekem minden nap hajnalban kelni. Elvégzem a dolgom és az egész nap utána az enyém. Van is eszemben mindenféle tyúkperpatvart a nyakamba venni.

A tyúkok kotkodácsoltak egy darabig, de kénytelenek voltak elfogadni, hogy a család egyetlen férfi tagjának a kényelem fontosabb, mint a karrier.

Maradt hát a kacsa meg a liba. A két szárnyas meglepődve, kicsit bizonytalanul toporgott a hirtelen jött esély előtt. Álmukban nem gondolták volna, hogy egyszer pont az ő ölükbe huppan a szerencse. De vajon melyikük legyen a kiválasztott?

Egy varjú, megneszelve a nagy eseményt, úgy döntött, felcsap tanácsadónak. Odaült hát a baromfiudvar kerítésére és bele is fogott a tanácsadásba.

- Bizonyítsátok be, hogy ti vagytok a legjobbak és mindenki titeket fog akarni!

A kacsa és a liba tanácstalanul nézett egymásra, aztán a liba félénken megkérdezte:

- De hát hogyan?

- Versengjetek! – javasolta a varjú, aztán, s mert látta, hogy ezzel nem kerültek közelebb a megoldáshoz hozzátette – kitalálok nektek három próbát, ha megígéritek, hogy aki nyer, egy évig minden tizedik szemet odaad a kukorica adagjából.

 A libának és a kacsának több se kellett, a kukoricára mindketten lelkesen bólogatni kezdtek.

- Persze a versengés mit sem ér közönség nélkül. Várjatok itt délig és mindent megszervezek- mondta a varjú.

Mire a nap felért az ég tetejére, ott volt a környék összes, nem költöző madara, a tyúkok, sőt még a kecske, a disznó és a nyulak is kikukucskáltak az óljaikból.

- Első versenyszám a zabálás! – vezényelt a varjú, mikor a gazdasszony beszórt egy halom zöldségpotyadékot a kertbe.

A kacsa és a liba lelkesen látott neki felszedegetni az ételt, annál is inkább, hiszen a versenyre való várakozásban elfelejtettek megreggelizni.

- Milyen kár, hogy én nem indultam – röffentett a disznó.

- Micsoda torka van – suttogták a verebek, mikor a liba majdnem egyben lenyelt egy karfioltorzsát.

- Remek technikával szedi, még úgy is, hogy olyan csúnya a csőre – kotyogták a tyúkok egymás közt a kacsát bámulva.

Nem tellett bele sok idő a zöldségek elfogytak. A varjú kis hatásszünet után bejelentette, hogy az eredmény döntetlen.

- Második versenyszám tollfosztogatás.

A liba és a kacsa értetlenül állt egymással szemben. Nem voltak valami vérmes jószágok. Mivel a  varjú látta, hogy így nem jutnak egyről a kettőre rájuk is förmedt:

- Aki nem teljesíti valamelyik versenyszámot, az azonnal kizárásra kerül. Na, tépjétek egymást, azt a dalos pacsirtáját neki! - károgta mérgesen, mire a libának eszébe jutott a kukorica és lendületből odavágott a kacsának. A hártyás lábú jószág ezt hamar rossz néven vette, hiszen a liba a legszebb farktollától szabadította meg. Hát csípett ő is. Hamar belemelegedtek a harcba. Hullott a toll szerte szét, mint a hópelyhek.

A nézők először hőbörögve szemlélték a csőrhegyre menő viadalt, egy cinege el is ájult a kút tetején a látványtól, de ahogy belemelegedtek a harcosok, úgy kezdett a közönség is egyre jobban drukkolni.

Végül a puli vakkantása állította le a versenyt, amiről a varjú ismét hosszas mérlegelés után kijelentette, hogy döntetlen.

Most következik az utolsó megmérettetés. A két fáradt és igen meggyötört kinézetű szárnyas örömmel, de kicsit félve várta, mit kell csinálniuk.

- Jönnek a kortes beszédek! – jelentette be a varjú elégedett vigyorral a csőrén , majd gyorsan hozzátette -el kell mondanotok, mivel látnátok el alattvalóitokat, ha tiétek lenne a főszárnyast megillető hely az udvarban.

A varjú sorsot húzatott a versengőkkel és a kacsát érte a szerencse, hogy először szóljon az egybegyűltekhez. Mikor meglátta, hány szempár figyeli, összeszorult a gigája. Nagyon esetlennek érezte magát hártyás lábain topogva, s legszívesebben elfutott volna, de a varjú szigorú tekintete szinte odaszövegezte a földhöz. Kinyitotta a csőrét és próbálta a legokosabb gondolatot elmondani, ami eszébe jut, de sajnos csak ennyit tudott mondani:

- Hát, hát, hát…

A varjú egy kicsit várt, hátha jön még valami okos gondolat. De szegény kacsa csak ugyanazt dadogta. A közönség soraiban elégedetlen morajlás hangzott fel. És a liba sem volt jó bőrben látva, vetélytársa mennyire lebőgött. Azért minden bátorságát összevetve kilépett a tömeg elé, de mielőtt bármit is szólt volna, a varjú örömtől recsegő hangon bejelentette:

- Imohol az új vezetőtök! Mert hát ugye mindannyian azt gondoljuk, hogy a másik jelölt együgyűségét eme madár messze túlszárnyalja. Nézzék csak meg, milyen pompás, nemesi megjelenés, milyen hattyú nyak. Micsoda eszes tekintet. Az Isten is vezetőnek teremtette. Üdvözöljétek hát boldog csiviteléssel a baromfiudvar új urát: Libát!

A baromfiudvarban kitört az ujjongás. Mindenki lelkesen köszöntötte a kicsit megilletődött, de boldog libát, pláne, hogy nemsokára elérkezett az estebéd ideje is.

- Nem felejtkezem meg rólad varjú – búcsúzott el a liba tanácsadójától és kedélyesen hátba veregette a kacsát is: veszteni tudni kell haver.

Másnap az igen csípős novemberi hajnalban nehezen ébredtek a baromfiudvar lakói, a reggelit is lassabban szedegették mint máskor, meg furcsállották, hogy a varjú is velük eszik.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte az egyik tyúk.

- Liba vendége vagyok – válaszolt varjú és nyugodtan tovább evetett.

- Nem úgy van az, hogy csak úgy mondod. Akkor bárki madara ide járhatna reggelizni. Kérdezzük meg libát – kotyogta egy másik tyúk.

- Kérdezzük! Kérdezzük! – támogatta a többi.

- Kérdezzétek – mondta teljes nyugalommal varjú és tovább szedegetett.

A tyúkok még a kakast is előkerítették, hogy segítsen keresni a libát, aki se a reggelinél, se az ólban nem volt.

- Mintha a föld nyelte volna el – sopánkodott a legidősebb tyúk.

- Hát a föld biztos nem – jegyezte meg a varjú és jó étvággyal elfogyasztotta a liba reggeli adagját is. Senki sem perlekedett vele, hiszen mindenki azon tanakodott, hová lett a liba.

A varjú jóllakottan repült el a baromfiudvarból s mikor elszállt a ház felett még volt rá ideje hogy beszippantsa a konyhából felszálló, friss, pecsenye illatot.  

ur_family_is_growing.png

Szólj hozzá!

Libanövesztő mondóka

2017. november 05. 19:03 - Várfalvy Emőke

Kukoricica kukorica,

liba táp, liba táp,

aranydara gondol  a sok

liba rád, liba rád,

kövérre burjánzott gizgaz,

legelő, legelő,

legéhesebb liba szalad,

legelől, legelől,

teletömi mind a begyét

ma a lúd, ma a lúd,

gágogással nem veri fel

a falut, a falut,

Fehér pehely alatt nő a

libaháj, libaháj,

karácsonyra meghízik a

libamáj, libamáj!

 

libanoveszto_mondoka.jpg

Kép forrása:

http://gulfiyadav.blogspot.hu/2013/05/blog-post_24.html

Szólj hozzá!

A lélek virágai

2017. október 31. 20:21 - Várfalvy Emőke

- Beni, eljössz velem meglátogatni a nagypapát? - kérdezte Nagyi egy napsütéses őszi napon.

- Persze! - vágta rá a kisfiú egyből, aztán kicsit elbizonytalanodott - hol lakik?

- Egy különleges helyen - mondta Nagyi és öntött egy bögre teát Beninek az út előtt.

A busz kicsit nehezen haladt a dugóban, a kisfiút azonban  ez cseppet sem zavarta. Ahogy mindig, most is teljesen lekötötte, ahogy a vezető bácsi nyomkodja az ajtót nyitó és záró gombokat.

Az utolsó előtti megálló egy virágosbódékkal övezett nagy kert mellett volt. Beni és Nagyi leszálltak.

- Játszótérre megyünk? - kérdezte izgatottan a kisfiú, mikor megpillantotta a kapu mögötti tágas, zöld parkot.

- Nem Beni, a nagypapát látogatjuk meg - mondta Nagyi - most veszünk neki virágot is.

- Miért nem inkább sütit? - kérdezte Beni, aki kicsit megéhezett út közben - vagy vihentnénk csokis kekszet. Biztos szereti.

- Ahol a nagypapa van, oda virágot szokás vinni - simogatta meg unokája fejét Nagyi.

Mikor a kapun beléptek, Beni csodálkozva forgatta a fejét. Mindenhol emberek, kisebb nagyobb családok sétáltak virággal a kezükben.

- Ők is a nagypapához mennek?  - kérdezte Beni izgatottan - valamilyen ünnep lesz?

- Jól látod kicsi Beni, ma ünnep van. És mindenki meglátogatja azt a szerettét, aki ide költözött, ebbe a kertbe.

- De én itt nem látok házakat - mondta Beni - csak sok-sok követ, virágokkal.

- Ezek emlékkövek. Azokra emlékeztetnek minket, akik már nincsenek velünk.

- Nézd, azon egy angyal van! Ott egy angyalra emlékeznek?

- Nem. Az egy őrangyal szobra. Annak építették oda, akire ott emlékeznek.

Nagyi és Beni csendben sétáltak tovább a parkban. A kisfiú nagyon törte a fejét valamin. Mikor megálltak egy kis, fehér márványoszlop előtt Beni újra megszólalt:

- Nagyi, most akkor hol van a nagypapa?

- Itt.

- Dehát én nem látok senkit.

- Virággá változott.

- Tényleg?

- Tényleg! Az ember, ha meghal a földbe fektetik aludni. Hosszan, nagyon hosszan alszik és álmodik. Az álmai pedig virágokként nyílnak ki.

- És mindenkinek ennyi szép virága van, mint a nagypapának?

- Mindenkinek, aki annyira szerette az embereket mint ő. A jó lélekből szép álmok és csodás virágok nőnek.

cherub-1030448_640.jpg

 

-

Szólj hozzá!

Troli versek

2017. október 31. 13:21 - Várfalvy Emőke

Trolitáp mondóka

 Megy a troli, halk a hangja,

kapaszkodik a magasba,

onnan száll hozzá az erő,

két csápja az áramszedő.

 

Troli-buli

 Nagyvárosba visz éppen az utad,

ki ne hagyd az új trolibuszokat,

se füst, se zaj, se korom,

tudod, trolizni öröm!

 

Csigatroli

 Trolibuszom, told ki szarvadat,

ha nem tolod, a sok utas, itt marad!

 

Furabusz

 Fura nagyon ez a busz,

van két hosszú csápja,

a vezeték fent az égen,

maga után rántja,

megállóról, megállóra,

mind előre cipeli,

van ott sok-sok várakozó,

akár mindet viheti.  

 

Az új kedvenc járművem

 Nem kell hozzá sín,

de kell hozzá áram,

ilyen fura buszt én,

 még csak Pesten láttam,

szalad, halkan, sebesen,

a nevét már tudom,

tegnap ültem először,

igazi trolibuszon.

 

 trolibusz.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

kép forrása: http://posch-modell.hu

Szólj hozzá!

A boszorkánytaxi

2017. október 29. 17:25 - Várfalvy Emőke

Dél volt. Kárófay-Csontfül Vera, vagy, ahogy a barátnői hívták, Varjú, épp a másik oldalára fordult antiallergén pókselyem paplana alatt, amikor megszólalt az ébresztőóra. Az ifjú banya résnyire nyitotta macsakazöld szemét, s mikor látta, hogy még világos van, gyorsan elmormolt egy varázsigét.  Az ébresztőóra egy kicsit rossz néven vette, hogy habverővé változtatták.  Duzzogott valamicskét az elefántkoponyából készült éjjeliszekrényen, de azért pontban délután kettőkor eszeveszett fordulatszámmal elkezdte forgatni a habverő lapátjait.

Varjú ismét felébredt. Épp wc pumpává akarta bűvölni az órát, amikor meglátta, hogy már tíz üzenet villog a bájfonján.

- A pokolba – kapott oda a vérvörös készülékhez – a gyűlés!

A boszorkány forgószelet megszégyenítő lendülettel pördült ki az ágyából, közben folyamatosan mormolta az esti ébresztőhöz szükséges rutin varázsigéket.

 Pillanatokon belül bugyogott a víz a Neszbecsszóhoz, csurrant a pohárba a vérnarancslé és gőzölgött a tányéron a kalóraszegény bántotta, szigorúan csak egy szelet gabonasikló szalonnával.

Varjú boszorkányos sebességgel elfogyasztotta a rendhagyó estelit, közben fél szemmel a gardróbjában pörgő ruhákat nézte.

- Nincs egy rongyom, amit felvegyek! – állapította meg mikor az utolsó szénfekete, földig érő szoknyáját is megvizsgálta. Az elmúlt 128 évben már mindent viselt legalább egyszer az éves Vérmes Vasárnap Banyatalálkozón.

Ekkor fülsüketítő sípolást hallatszott a mosókonyha irányából. A gőzölős vasaló, ami egyébként néhány hete még kenyérpirító volt próbálta felhívni magára, vagyis a vasalódeszkán heverő encián kék  ruhára a figyelmet.

- Ez a nappali kelés teljesen elveszi az eszem – csapott a homlokára Varjú és egy pillanat múlva elégedetten szemlélte magát tükrében.

- Én már tegnap is mondtam, hogy bűbájosan nézel ki – vigyorgott elégedetten a tükör.

- Ha felveszem hozzá azt a mérgezett alma nyakláncot túlzás? – bizonytalankodott Varjú.

- Egyáltalán nem, a vintage most nagyon megy! – vágta rá a tükör.

A boszorkány megigazította kalapját, bevarázsolt feneketlen mély kézitáskájába minden szükséges bűbájt és iratot, aztán rápillantott az órájára. Szűk fél órája volt odaérni a lapos bevásárlóközpont tetejére.

- Amíg a Hold-völgyben tartottuk, nem kellett a városi dugóban araszolni – mérgelődött - Bezzeg így! Minden vidéki kopogó szellem és vasárnapi zombi ott fog bénázni a légtérben. Kellett nekünk mindent átvenni az amerikaiaktól! Halloween?! Rendben, hogy sosem volt még ilyen jövedelmező és népszerű a boszorkányság, de akkor is. Azok a táplálkozászavaros csontvázak. És az a rengeteg, rámenős vámpír?! És utálom a sütőtököt is . Tavaly is addig lihegett egy vérfarkas a nyakamba, amíg belekente a pitéjét a kabátomba. Még most is bűzlik. A boszorkánytanácsot persze csak a tagdíj bevétel érdekli. Pedig mennyivel jobb volt egymás közt! Kis bűbájkeverés, varázsitalok, néhány elvarázsolt királyfi. A szentségit, így nem érek oda a naplemente utolsó fényére.

Varjú nagyot sóhajtva belenyúlt a táskájába. A kis pók alakú doboz, amiben az időhajlító varázslatot tartotta üres volt.

- Hát legyen – bökött a banya a bájfónján lévő app-ra megadóan – végülis egy ilyen ruhában, megérdemlek egy rendes belépőt.

- Az Önhöz legközelebb eső léghuzat 3 percen belül megérkezik – jelent meg a kijelzőn a felirat.

A széllimuzin páratlanul hangos fütyüléssel fékezett Varjú házának tetején. Minden cserép egyenként beleborzongott. A banya elégedetten helyezkedett el a légáramlatban és pár perc múlva gyönyörködve szemlélte, ahogy a luxus boszorkánytaxi végigszáguld a tájon, csodásan leszaggatott tetőket, nyögve ledőlő kéményeket és szánalmasan égnek álló gyökerű fát hagyva maga után.   

halloween-472294_1920.jpg

Szólj hozzá!