Kötött puha pulcsiban Éjbarát, eljött  az esttel, vigyázni rád, leül ide melléd aludj csak el, csillagszemű éj neked énekel. Csukd be a kis szemed, itt vagyok, míg a nap reggel majd felragyog, őrzöm az álmodat éberen, nem bánthat senki sem édesem!

Hogy vagy nekem, drága Nagyim, ezúton is köszönöm! Mosolyod bánatra gyógyszer, s édesíti örömöm! Ha nem lennél, ilyen nagyit, semerre sem találnék, Szeretném, légy velem soká, hisz, hogy vagy, egy ajándék.  

Édes tavasz-illat száll, Zümmög már a sok bogár, Üres bendő, repkedő, Hol a bogárlegelő?   Terülj-terülj lakoma, Reggeli, ebéd, vacsora, Virágkehely étterem, Parkban, erdőn, réteken!

Barna medve gyomra kordul, Hú, de hosszú volt a tél, Kinézek, hátha a táj már, Nem egészen hófehér, Kéne harapni valamit, Jó lenne egy málnatál, Hozzá egy kaptárnyi méz, Gyomromban otthont talál, Na, lássuk csak, Mi újság, a barlangomon kívül, Medve úr kicammog…

Ezt a varázsigét Fruzsikának írtam, de minden ovis használhatja nátha idején. Naponta háromszor, orrfújás előtt, míg meg nem gyógyulsz:   Dátha baci költözz el, Az orrom nem a lakásod, Indulj és keress magadnak, Máshol baci barátot!

Édes, bordó szemek, levük vígan freccsen, Ahogy magját vájod a nadrágodra cseppen, Sebaj, egy kis folt, majd anyu kisikálja, Olyan finom édes, együnk belőle még! Egyik után másik, De nézd, itt meg ki mászik?! Hát Te ki vagy kis koma? Az biztos nem lakoma, Izegsz-mozogsz…

A tó partján vígan totyog két kis sárga láb, Feje körbe-körbe forog, s így köszön, hogy: Háp! Tapicskolva várja hogy, mikor lendül kezed, Szemében az öröm csillog végre újra ehet.

Egy iciri-piciri kis fecske, Beleszorult az ereszbe, A mamája csipogva kereste, Hol bujkálsz apróm, Te Kedveske? Jaj, beszorultam az ereszbe! Sírta az aprócska nyelvecske, A mamája jött és kiengedte, S nevetve repdes a kis fecske.

Szürke felhők teli hassal csüngenek az égen, Öntögetik esőterhük a városra serényen, Vizes minden utca, ház, a bölcsi és az óvoda, Hízik a sok járdaszélen huncutkodó pocsolya.