Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

A kisfiú, aki értett az állatok nyelvén

2013. május 29. 12:26 - Várfalvy Emőke

animal-17545_640.jpgA nagyvárosi gyerekeknek valahogy mindig nehezebb volt az élete, mint azoknak, akik a falukban laknak. Lehet, hogy a városban több a játszótér és lehet minden nap fagylatot enni, de a városok szürkék, nagy betonkockák bennük a házak és vannak olyan szegény gyerekek, akik hosszú napokon keresztül néha még az eget sem látják. Mai mesénk egy olyan kisfúról szól, aki egy ilyen szürke, szomorú nagyvárosban lakott a szüleivel.
A kisfiút Ábelnek hívják, 6 éves. Épp az idén kezdett iskolába járni, ami nagyon nem tetszik neki, mert az idősebb gyerekek állandóan kicsúfolják a ruhája miatt. Ábel családja ugyanis szegény. Nem telik nekik sem márkás ruhákra, sem párnás talpú tornacipőre.
Minden nap, amikor reggel felkel, szülei idegesen kapkodva csomagolják össze a táskájukat és Ábel uzsonnáját is épp hogy sikerül a papírszalvétába gyűrni, már szaladni is kell. Anyukája néha még a puszit is elfelejti az iskola kapujában, csak betolja Ábelt és már ott sincs. Ilyenkor Ábel úgy érzi, még az amúgy kedves tanítónéni is ferde szemmel néz rá. Hazafelé menet ilyen napokon minden kutyát megdobál kővel, a házuk udvarán lévő galambokat pedig hangos üvöltéssel riogatja. A földszinti Róza néni macskájának örömmel húzza meg a farkát és nevet, ha esős az idő és sikerül legalább 5 csigát széttaposnia.
Egyik nap mikor hazaért az iskolából hallotta, hogy apukája és anyukája már megint kiabálnak egymással. Ábel már megszokta, hogy a szülei veszekszenek hónap végén. Anyukája mindig valami konyhapénzt emleget, apukája meg egy darabig csak áll, aztán kiabál és nagy ritkán még a sörösüveget is a földhöz vágja. Ábel azt gondolta, talán ma is ilyen nap várható, így gyorsan letette az iskolatáskáját és átszaladt a szomszédba Daniékhoz. Daniéknak van egy hatalmas, színes papagája, amit remekül lehet azzal bosszantani, ha rázzák a kalitkáját. Ez Ábel egyik kedvenc szórakozása. Persze szigorúan csak akkor, ha senki sem látja. Út közben még tett egy kitérőt, megkereste a parkban azt a helyet, ahol a hangyák szoktak sétálni borús napokon. Örömmel taposott el közülük két tucattal, majd szaladt, hogy megviccelje Daniék papagáját. Este vidáman tért haza, ahol a szülei már várták.
- Hol voltál Te csirkefogó? Hát nem a leckédet kéne írnod? Olyan léhűtő akarsz lenni mint az apád? - kiabált vele az anyja. Az apja a fejét csóválta, majd becsukta az ajtót és bekapcsolta a televíziót. Megnézett egy sportközvetítést, az megnyugtatta.
Ábel csendben megette a vacsoráját, szemlesütve bocsánatot kért, majd gyorsan megírta a leckéjét és lefeküdt aludni.Másnap reggel örömmel ébredt, hiszen szombat volt. Végre nem kell iskolába menni.
- Vajon mit fogunk ma csinálni? - kérdezte önmagától, miközben felkelt és felöltözködött. Kiment a konyhába, de senki sem volt otthon. Egy pohár tejet talált az asztalon meg egy kiflit.
- Biztos vásárolni mentek – motyogta halkan, majd fogta a kiflit és kiszaladt a függőfolyosóra, hogy körbenézzen, nincsenek-e lent a galambok.  Ahogy a kiflit majszolva nézelődött, egy fehér gombócot pillantott meg az udvar egyik sarkában.  Leszaladt a lépcsőn és látja, hogy egy fehér macska fekszik összegömbölyödve a hideg kockakövön. Ábel megbökdöste a lábával. A macska barátságosan ránézett, majd Ábel legnagyobb meglepetésére nem nyávogni kezdett, hanem kedves emberi hangon megszólalt:
- Nagyon éhes vagyok, nem tudnál adni nekem valamit enni?
Ábel nem hitt a fülének. Megdörzsölte a szemét és körbenézett, nem valaki más beszélt-e hozzá.
- Ábel, éhes vagyok. Nem tudnál nekem valamit enni adni? - kérdezte újra a macska.
- Honnan tudod a nevemet? -kérdezte a kisfiú meglepetten. Az, hogy a cica a nevén szólította még annál is jobban meglepte, mint az, hogy beszél.
- Téged mindenki ismer itt a környéken. A galambok sokat mesélik, hogyan riogatod őket. Nem szép dolog őket bántani, bármilyen pletykásak is. - mondta a cica mosolyogva és odasimult Ábel lábához.

- Ugye adsz nekem valamit enni? Utána mindent elmondok neked – dorombolta.
Ábel finoman átölelte a cicát és felvitte a konyhába. Az asztalon lévő tejet egy tálba öntötte és letette a
földre.
- Mircinek hívnak. – kezdett bele a fehér cica, miközben nagy nyelvcsapásokkal itta a tejet. - Azért jöttem ide, hogy segítsek neked. Tudjuk, hogy nem azért bántod az állatokat, mert rossz fiú vagy. Ábelkém, Te nagyon szomorú kisfiú vagy. Szomorú vagy, mert úgy érzed, nem szeret senki.Ábel csodálkozva hallgatta a cicát, aki lassan megitta a tejet és megnyalta a bajszát.
- Köszönöm, ez egész finom volt. - mondta és leheveredett a lábtörlőre. - Tudod Ábel, ha az emberszomorú, nem szabad másokat is azzá tennie.
- De igen! A szüleim is ezt csinálják. Ha szomorúak, engem is mindig bántanak, amitől én is szomorú leszek. – mordult haragosan Mircire Ábel.
-  A szüleid ezt rosszul teszik Ábel, de nem szabad haragudni rájuk. Tudod, manapság nagyon nehéz felnőttnek lenni. A felnőttek folyton dolgoznak, a munkahelyükön őket is bántják, nehéz megkeresniük azt a pénzt, amiből ennivalót, ruhát vagy esetleg játékot vesznek. A felnőttek általában emiatt idegesek, és ezért olyan durvák veled. Nem rád haragszanak, Ábel, a szüleid szeretnek téged, csak nehéz az életük.
- De, ha nem rám haragszanak, miért nem figyelnek rám? Miért nem beszélgetnek velem? Miért kiabálnak?
- Azért Ábelkám, mert fáradtak és elfelejtették, milyen jó volt nekik az, amikor ők voltak kicsik. Elfelejtették, hogy milyen fontos az együtt töltött idő. De ne aggódj! A szüleid jólelkű, okos emberek, csak segítened kell nekik, hogy ismét rájöjjenek erre.
- De mit tegyek? - kérdete Ábel már-már sírva. - Olyan jó lenne, ha anya és apa este megölelnének és mondanának nekem egy mesét mielőtt lefekszem. Olyan egyedül érzem magam mindig.
- Így lesz. Nem kell mást tenned, mint ma délben, ebéd után elmondani nekik azt, amit nekem. - mondta Mirci majd megnyalta a jobb hátsó tappancsát és lábra szökkent. - Most mennem kell, de eljövök hozzád holnap is.
- Köszönöm Mirci, de várj még egy kicsit! Csak Te tudsz beszélni? - kérdezte Ábel.
- Nem Ábel, Te különleges fiú vagy. Minden állatot megértesz, csak figyelj rájuk. Ne bántsd őket!
Közelíts feléjük szeretettel és meglátod, jó barátaid lesznek. - ezzel Mirci kisietett a konyhaajtón és
hipp-hopp el is tünt.

Ábel gondolkodva ült a konyhaszéken, amikor meghallotta, hogy hazaértek a szülei. Ügyesen segített az anyukájának az ebédkészítésben, megterítette az asztalt, majd ebéd után elmondta a szüleinek, mennyire nagyon vágyik rá, hogy többet foglalkozzanak vele. Ábel anyukája és apukája nagyon elcsodálkozott a kisfiú kérésén. Megöleték, megpuszilták és megígérték neki, igyekezni fognak, hogy olyan jó szülők legyenek, amilyenek csak tudnak. Másnap reggel Mirci a függőfolyosón ülve várta Ábelt.
- Na, Ábel, olvastak neked mesét? - kérdezte a fehér cica.
- Igen, Mirci, olvastak. És tegnap még az is történt, hogy átmentem a szomszéd Daniék papagájához és
bocsánatot kértem, mert ráztam a kalitkát. És tudod mi történt? Azt mondta, nem haragszik. Tényleg beszél! Ahogy a galambok is az udvaron. Tőlük is elnézést kértem és vittem nekik egy kis morzsát engesztelésül. Ők azt mondták, hogy jó fiú vagyok és, hogy segíteni fognak nekem abban, hogy ügyesen számoljak.
Mirci mosolygott, majd dorombolva odasimult Ábelhez, aki örömmel simított végig a macska felpúpozott hátán.
- Örülök, hogy ilyen szépen alakulnak a dolgok Ábel. Légy jó fiú és ne feledd, mi mind a barátaid vagyunk!
- Most elmész? Nem jössz többet? - kérdezte Ábel ijedten.
- De, nemsokára újra meglátogatlak, hogy lássam, minden rendben van-e.
A nyári szünidő előtt egy vasárnap reggel Mirci újra ott ült a szürke ház köves udvarán és várta, hogy Ábel kilépjen a folyosóra.
- Ábel! Ábel! - kiáltott a macska kedvesen – Gyere le, itt vagyok. Beszélgessünk!
Ábel vidáman szaladt le a lépcsőn és gyengéden felkapta a macskát, majd az arcához emelte és
megpuszlta.
- Szia Mirci!
- Minden rendben veled Ábelkám? - dorombolt a cica.
- Igen Mirci, ahogy ígérted. Nem bántok már egyetlen állatot sem. Sokat beszélgetünk a kacsákkal is,
meg a csigákat sem dobálom, hanem inkább megnézem, hogyan haladnak az úton. Néha megkérnek, hogy tegyem ide vagy oda őket. Szegények elég lassúak. Rájuk fér a segítség.
- És a szüleid?
- A szüleim nagyon kedvesek velem. Minden este olvasnak mesét, bár most is nagyon fáradtak. Meg veszekedni is szoktak, de, ha észreveszik, hogy hallom, abbahagyják, megölelnek és elmegyünk sétálni, vagy játszunk valami társasjátékot. És képzled,  nagyon büszkék rám, mert elmondtam nekik, hogy eldöntöttem, ha nagy leszek, állatorvos szeretnék lenni, hogy segíteni tudjak a beteg állatokon. - sorolta izgatottan Ábel a híreket Mircinek.
- Ez nagyon szép tőled Ábel, büszke vagyok rád, ahogy a szüleid is! Nagyon jó állatorvos leszel, de sose felejtsd el: bármilyen ügyes  leszel a munkádban, ha lesznek majd gyerekeid, velük is foglalkoznod kell, mert ők a legfontosabbak a világon. Érted Ábel?
- Értem. - mosolygott Ábel és megsimogatta Mircit.
- Most mennem kell. – súgta a macska és búcsúzóul utoljára nekidörgölőzött a kisfiú lábának.
- Szia Mirci, vigyázz magadra. - súgta Ábel és letörölt egy könycseppet a szeméről.

Az állatok csodálatos lények. Legyen akármilyen szürke is egy város és akármilyen távoli is a kék égbolt, a gyerekeknek vannak igazi, varázslatos barátaik, akik segítenek nekik megtalálni a boldogságot, ami mindig körülveszi őket, csak nem mindig látják.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr685332041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.