Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Mese a szakállas kislányról

2014. május 12. 16:06 - Várfalvy Emőke

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Kingának hívtak, de a szülei csak Kagylócskának becézték, mert nagyon kicsi kora óta imádott kagylókat gyűjtögetni a tengerparton.

Kagylócska egy hatalmas, színes vársoban élt a szüleivel és VauCicóval a cirmoskutyával. Minden reggel, mikor iskolába indult, megfogta anyukája kezét és vidáman énekelve végigsétáltak a szívárvány színűre festett kerítésekkel szegélyezett utcákon. VauCicó is elkísérte őket az iskola kapujáig, ahol illedelmesen csóválva a farkát, nyávogó ugatással köszönt el a kislánytól.

Kagylócska szerette az iskolát, de főként a rajz órákat, ahol egy napon azt a feladatot kapta a tanító nénitől, hogy fesse le a családját, amint éppen nagyon boldogok. A kislány sokat gondolkodott azon, hogy mikor is szokott a családja igazán vidám lenni, s végül úgy határozott, lefesti azt amikor anyukájával, apukájával és Vaucicóval a tengerparton egy igazán hatalmas kagylót találtak. Kagylócska nagyon megörült az ötletnek és szinte minden színt igyekezett felhasználni festményéhez, hogy igazán szép legyen. A tengert zöldre festette, az eget kékre, a felhőket rózsaszínűre, a napkorongot pirosra, homokot sárgára, a kagylót fehérre, VauCicót barnára.

Szépséges festménye már majdnem teljesen kész volt, de a fekete színnek sehogy sem talált helyet.

- "De vajon mi legyen fekete?" - gondolkodott el Kagylócska.

- "Hát persze - csapott a homlokára a kislány - Apuci szakálla!!

Fogta az ecsetet és szép, kerek szakállat pingált apukája orra alá a képen. Ahogy elégedetten szemlélte a festményt, észrevette, hogy a feketéből egy kis folt rácsöppent az ő arcocskájára is. Először nagyon elszomorodott, de aztán gondolt egyet, gyorsan fogta az ecsetet és festett még rá valamit.

- "Kész vagyok!" - kiálltott fel boldogan Kagylócska.

- "Ügyes vagy Kinga, Te lettél az első, gyere, hozd ki a képet és mutasd meg a többieknek!" - mondta a tanító néni.

Kagylócska büszkén sétált végig a padsorok között gyönyörű, színes festményével, de amikor megmutatta az osztálynak, először néma csend, majd nevetés fogadta. A kislány nem értette, miért nevetnek a többiek s miért néz rá ijedten a tanító néni. Nagyon elszomorodott és már indult volna vissza a padjába a képével, amikor a tanító néni az asztalához hívta és megkérdezte:

- "Kingácska, miért festettél szakállat magadra a képen?"

A kislány gondolkodott egy kicsit, majd mosolyogva így válaszolt:

- "Azt tetszett kérni, hogy egy boldog pillanatot fessünk le a családunk életéből. Ezen a képen én vagyok anyával és apával, amint épp kagylókat szedünk a tengerparton. Ez egy ritka pillanat, mert apukám sajnos nagyon sokat dolgozik, így anyával mindig nagyon örülünk neki amikor ráér és együtt csinálhatunk valamit. Apukám orvos és a betegeivel kell lennie, akik meghalnának, ha apa nem segítene rajtuk. Azért van nekem is szakállam a képen, mert nagyon szeretem apát, büszke vagyok rá és nagyon szeretnék rá hasolítani."

A tanító néni megsimogatta Kagylócska fejét és elmesélte a többi gyereknek is, amit a kislánytól hallott. A gyerekek így már nem nevettek többet a képen, hanem mindenki azon gondolkodott, mivel fejezhetné ki ő is azt a szeretetet, amit az ő igazi hőse, az apukája iránt érez.

festo_kislany.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr466156503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.