Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

A bogaras banyák

2019. november 03. 17:51 - Várfalvy Emőke

Kígyószisz és Macskató, a két bogaras banya a megszokottnál is borúsabb hangulatban voltak.

- Mondtam, hogy ne hagyd nyitva az ajtót, mert megfázik a derekam. Most nézd meg, olyan vagyok, mint egy csoszogó, vén kérdőjel – morogta Kígyószisz és igyekezett újabb adagot rákenni kobraméreggel megbolondított gyógykencéből a hátára.

- De, ha folyton csak fűtöd és fűtöd itt a kályhát! Zörgőre tikkadok itt veled, mint egy eltévedt denevér a diófán délben – dohogott Macskató, miközben igyekezett előkeresni bőregérszárny legyezőjét.

A banyák egy darabig csendben tettek vettek, aztán Kígyószisznek hangosan megkordult a gyomra.

- De még csak 11 óra van – csattant fel Macskató. Aznap ő volt a soros az ebédfőzéssel.

- Pont itt az ideje, hogy neki láss valami kotyvasztani – vetette oda Kígyószisz foghegyről.

- De még legalább 300 kiszóratlan átkom van. Ha nem hagysz dolgozni, sosem érek a végére – zsörtölődött Macskató.

- Mert mindent magad alá gyűjtesz, mint a keselyű az összes dögöt. Aztán csodálkozol, hogy csak úgy bűzlik neked ott az a nagy halom. Bezzeg, ha megosztanád, előbb fogyna – magyarázta jobb keze csontos mutatóujját a plafonnak tartva az idősebb banya.

- Még az kéne, hogy rád bízzam az átkaimat, amikor már egy valamire való rontást is összekeversz a rántással… - mormolta a Macskató, miközben a kamra felé vette az irányt, hogy megnézze, miből üthetne össze valamit két átokszórás között ebédre.

- Mit mormolsz te ott? Remélem, nem valami rontást akarsz megint rámereszteni. A múltkor is egy hétig fájt a gyomrom attól a véres hurkától, amit biztos denevérzsírral sütöttél. Mikor tudod, hogy évek óta röpérzékeny vagyok. A repülést is ezért hagytam abba, mert valahogy, attól is olyan furcsán éreztem magam, mintha felfújódna a gyomrom, és az tartana a levegőben. Te meg mit vihogsz? Legalább a koromat tisztelnéd, te, te boszorkányok szégyene, aki képes voltál ilyen tündérszőke hajjal beállítani ide a Banyatanyára.

Macskató szorosan rámarkolt szomorúfűz ágból faragott varázspálcájára, aztán három mélyet szippantott az orbáncfűporos szelencéjéből, és egy nagyot tüsszentett.

Kígyószisz épp újabb morgolódásra készült a meghűlésről, amire neki annyi szüksége van a derékfájása mellé, mint kopogószellemnek a légkalapácsra, de mikor megpillantotta Macskató kezében a fazekat, megfelejtkezett a haragjáról.

- Mit eszünk?

- Békalencsét – emelte fel a fazék fedelét Macskató – teljesen bio.

- Bio, bio…de már úgy unom. Megzöldülök még a szagától is. Legalább egy kis békacombot sütöttél volna – fanyalgott Kígyószisz.

- Békacomb? Tudod te mit kell manapság a természetvédőkkel veszekedni már a lencséért is. Hogy így az ökológia, meg úgy a gólyák jogai. Arról ne is beszéljünk, hogy a mostani békákból már maximum valóságshow vagy xfaktor versenyző lesz. Hol vannak a békebeli békák, akikből herceget lehetett csinálni?!

- Álmodban.

Kígyószisz és Macskató összeráncolt szemöldökkel átkozott lassan kanalazta be az ebédet.

Mikor végeztek, megitták pörkölt macskakaromból főzött förtelmes feketéjüket, aztán ki-ki visszatért a munkájához.

Kígyószisz a rémhírek feldolgozásához és tovább terjesztéséhez.

Macskató az átokszóráshoz.

Néhány órával később miután Kígyószisz már vagy hatvan hatodik alkalommal emlegette az ördögöt, aki képes volt minden rémhírrészletben elrejtőzni, az öreg banya bánatosan felsóhajtott.

- Úgy ennék valamit.

- Van a hűtőben még patkányos pite. Garantáltan röpmentes patkányból – mondta Macskató, és remélte, hogy Kígyószisz rákap a csemegére, és egy kicsit csöndben folytathatja, amit elkezdett.

- Én valami mást ennék… - sóhajtott Kígyószisz és megropogtatta vékony, csontos ujjait.

- Sütőtök sorbet?

- Nem.

- Pókpuding?

- Nem.

- Vérfarkas vadalt?

- Neeeem!

- Kétszersült kísértet?

- Nem, nem és nem!!!!

- Akkor?

- Oh, hát neked nem hiányzik?

- Mi, mond már, mit ennél?

- Egy Julcsás rostélyost és egy jó kis Kiló Jancsit, sok tejszínnel.

Macskatónak is összefutott a nyál a szájában.

- Azok a régi szép idők.

- Amikor még szerettük a gyerekeket.

- És a gyerekek egy kis édességért szinte bármire képesek voltak.

- Hát igen, igen, amíg az a buta banya be nem került a Grimmagazinba.

- Addig észre sem vette senki. Micsoda balszerencse!

- Meghát ma már egy mézeskalács ház kevés lenne.

- Igen, ma már a mézeskalács nem érdekli őket. Csak az internet, meg a kütyük.

- Mondjuk, ha beköttetnénk egy szélesebb sávú internetet és lenne ingyen wifi a Banyatanya előtt?

- Pompás ötlet!

- Kígyószisz és Macskató egyszerre mosolyodott el, 100 év óta először.

Aztán Macskatónak eszébe jutott valami.

- Csakhogy van egy kis baj ezzel a pompás ötlettel.

- Micsoda?

- Ezek a mai kölkök már egy csomót repülnek. A sok üléstől pedig eléggé zsíroskák is, szóval az epém…

- És az én gyomrom…

- Nem bírnánk őket.

- Hát nem.

A két banya, hogy bánatát enyhítse befalta a teljes patkányos pitét. Mikor végeztek, tele gyomorral és közös megelégedéssel állapították meg, hogy innen nézve talán nem is olyan nagy baj, hogy 200 éve száműzték őket a rémmesekönyvek sötét lapjai közé.

 boszorkanyos_mese.jpg

Design vector created by freepik - www.freepik.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr2615285916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.