Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Szülőnek lenni - Hogyan adhatom a legjobbat neki? 1.

2015. január 30. 18:17 - Várfalvy Emőke

Mindannyian boldog gyereket szeretnénk. És nincs is ennél nagyobb kihívás a szabadság korában, mint boldog gyereket nevelni. Annyi lehetőségünk van, hogy nem győzünk választani. S erre nem is gondol az ember, míg az a gömbölyű kis fogatlan mosoly rá nem ragyog. Hogy, de jó lenne megőrizni ezt. Ezt a felhőtlen örömöt. Boldog gyerekkor, miből egy teljes, boldog ember cseperedik fel. Hűha! Azt hiszem, szarban vagyok.

Mostanában a hol kérdésén töprengtem sokat. Vajon mi az ideális hely egy mai gyerek számára? Város vagy vidék? Vajon a jól fizető  állásokat kínáló, mindent a szádba toló szolgáltatásorgiával felszerelt, kényelmes és modern, haladó szellemű városi élet vagy a hagyományos értékeket is szem előtt tartó, a természethez közeli, kevesebb kényelmet és anyagi javat kínáló vidék? Vajon kerti futkosás vagy korai kódolási leckék a monitor előtt? Irány a jövőbe mutató high-tech-kel vagy maradjunk a múltban azzal, hogy inkább a praktikus dolgokra fókuszálunk? Vajon több lego vagy több együtt töltött óra apával? Vajon biztos egyetemi diploma vagy inkább biztos tudása annak, hogyan élj meg, ha a civilizáció véletlenül megszűnik létezni? Friss levegő vagy városi pörgés? Pénz vagy egészség? Hatalom vagy szabadság?

Nem olyan egyszerű a választás, pedig választani kell. Mert a kettő a legritkább esetben megy együtt. Nem azt mondom, hogy nincs átfedés - nyilván a városi gyereket is meg lehet tanítani tüzet rakni és a vidéki gyerek is tudja kezelni a tabletet, de az életforma akkoris nagyon különböző és ez nagyon meghatározó a gyerek életére s ezáltal boldogságára nézve.

Sokan kvideki_gyerek.jpgöltöznek vidékre a nagyvárosokból és kezdenek olyan életbe, amilyet a nagyszüleink éltek. A legtöbbeket közülük az a cél hajtja, hogy kilépjenek a civilizáció szorongatásából, önfenntartó életet akarnak élni: számlák, ismeretlen összetételű ételek, a városi feszültség és a pénzhajtás terhe nélkül. Megelégedve azzal, amit a föld ad. Megtanítva gyermekeiknek az élet alapvető tudnivalóit: miből lesz az étel, a meleg, hogyan lesz a magból növény, a csirkéből tojás, a tejből túró. Bár sok vidékre költöző még bejár a városba dolgozni, az igazi önellátók már csak abból élnek, amit termelnek, így apa és/vagy anya nem tűnik el napi 12 órára egy ismeretlen helyre, hanem a család együtt van, együtt dolgozik a sajátjáért. Az ilyen családból induló gyerek jó eséllyel a szülei értékrendjével nő föl, tisztelni és szeretni fogja a természetet, de batyujában várhatóan kevesebb anyagi útravalóra számíthat, mikor a világba lép. Lehet, nem kapja meg az első saját autót, lakást és lehet, a továbbtanulásáért is magának kell majd tennie. Ahogy új családja életfeltételeinek megteremtése is rá vár, de ehhez rendelkezik majd rengeteg gyakorlati tudással és jó eséllyel még élő, segítőkész szülőkkel. Csak pénzzel nem.

A városi szülők élete folyamatos rohanás. Pénzgyerek_a_varosban.jpgt kell keresniük. Pénzt ételre, lakhatásra, ruhára, cipőre, s persze a legújabb kütyükre és minél szélesebb sávú internetre, hogy a gyerekek zavartalanul böngészhessenek már 3-4 évesen az interneten. A high-tech világ gyermekei egy hyperűrsebeséggel száguldó korba születnek, ahol minden erőforrás a minél több szórakozás és izgalom elérését szolgálja. A városi gyerek folyamatos ingerben él, mindent megkap, mert városban dolgozó, szorgalmas és életrevaló szülei mind többet és többet keresnek, hogy megadjanak neki mindent. A high-tech gyerekek előtt szabad az út a pénz és a hatalom világába, ha elég eszesek és jól választanak szakmát, s persze számíthatnak szüleik bankszámlájára is. Csak többnyire épp a szüleikre nem, akik fáradtak és idegesek. S jó eséllyel nem is egészségesek már, mire csemetéjük a kamasz korba lép. A városi ember sokat fog, de keveset markol. A városi gyerek hihetetlen kényelemben és gazdagságban él, de közben éhezik (a sok istentudja milyen ételtől) és szomjazik (a szeretetre). A városi gyerekek között egyre több az allergiás, elhízott, hiperaktív vagy épp depressziós. De szinte mindene megvan, amit csak kapni lehet, s persze felnőttként is kisujjal elérhet mindent, mert a szülei a fejükön tartják a pajzsot, melyen a magasba emelik (míg bele nem halnak).

Engem a szüleim bár városban nőttem fel, vidéki embernek neveltek. Tudom, hogy kell vetni, tüzet rakni, tyúkot vágni, meg hasonlók. Jó levegőn, sokat játszottam a szabadban, de kamaszként rengeteget kellett utaznom. Ezt utáltam. Mikor felnőttem, mindenem megvolt, ami az élethez kell (tudtam főzni, mosni, varrni, vetni, aratni, gyereket nevelni stb.), de nem kaptam semmit, ami az élethez kell (lakást, pénzt, kapcsolatokat). Haragudtam is rájuk, mert sok munkámba került, mire lett valamim, amit mások készen kaptak, de hálás is voltam, mert az önálló boldogulás örömet adott.

Gőzöm nincs mi a jó út. Lehet, hogy nincs jó út? Lehet, hogy bármit csinálunk az jó? Meg rossz? Meg majd az idő eldönti? Valamit valamiért? Vagy csak túlbonyolítom. Menjen minden, ahogy van, aztán majd lesz valami? Te hogy gondolod?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr717125069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.