Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Farsangi felvonulós versek

2025. február 11. 16:43 - Várfalvy Emőke

rajzfilmes és szuperhősös

Pókember egy szuperhős,

világot ment naponta,

nyugi, bár pók, nem sző hálót,

ágy alá, se sarokba.

 

Én vagyok a Darth Vader,

ne félj, ez csak álca,

nem vagyok én sötét nagyúr,

fénykardom is pálca.

 

Az én nevem: Elza,

a havat szereted?

Ha kéred örömmel,

varázslok neked.

 

Mert imádom mind az összes kutyikat,

felkaptam a Mancs őrjárat rucimat,

nincsen túl nagy falat, vagy túl kicsi kutya,

ugye, milyen menő ez a kutyi-ruha?

 

Egyik fülem, másik fülem,

szép kecsesen ring,

barátaim Sula, Pando,

s az én nevem: Bing.

 

Tudod mi a farsangi bál,

egyik fontos titka,

hogy mindig kell szerepeljen,

ott egy bátor nindzsa,

nem félj, nem kell elrepülni,

majd Japánig érte,

e farsang nindzsa harcosa,

megérkezett végre.

 farsang_vers_3.png

Szólj hozzá!

Várfalvy Emőke: Felhő faggató

2025. január 20. 19:44 - Várfalvy Emőke

Mondjátok csak meg nekem,

óriás szürke fellegek,

hol vannak a pihe-puha,

tejfehér hóemberek?

                        

Merre járnak, hova fújta,

őket az északi szél,

leszállnak-e közénk amíg,

kitart az idei tél.

avarfalvi_hoemberes_vers.png

Szólj hozzá!

Várfalvy Emőke: Hóhónap

2025. január 20. 19:36 - Várfalvy Emőke

Január, ha havas,

kedvem sosem avas,

szívverésem heves,

ne savanyodj, nevess,

gyere gyúrjuk, tapad,

vesd csak bele magad,

macska, pingvin, ember,

hóból építsd kedvvel,

ússzon a hóangyal,

ne törődj a faggyal,

fess faágat dérrel,

barátkozz a téllel!

avarfalvi_hohonap.png

Szólj hozzá!

Szüd és Nord, a kavicsbarátság

2025. január 20. 19:25 - Várfalvy Emőke

Sarkvidéki mese

Szüd egy jégtáblán ült és bátorságot gyűjtött. Úszásóra következett.

Minden vele egy időben kikelt pingvincsibe remekül úszott és imádta a vizet. Ő viszont alig várta, hogy a partra evickélhessen az órák végén.

A víz hideg. A hullámok magasak. És mindig mindenki megelőzi.

- Utálok úszni - panaszkodott a szüleinek, akik ilyenkor türelmesen elmagyarázták neki, hogy amelyik pingvin nem úszik, az nem fog halat. És, aki nem fog halat, annak üres marad a hasa.

Szüd úszott, de nem gondolt a halakra. Még akkor sem, ha nagyon éhes volt. A kavicsokra gondolt, amiket néha a jég között talált az óceánparton. Gyönyörűnek találta őket. Főleg azokat, amiket teljesen gömbölyűre simogatott a víz. Órákig tudta őket nézegetni. Találgatni, milyenek lehetettek, mielőtt partot értek. Vajon azokról a helyekről érkeztek, ahol most éppen tavasz vagy nyár van? Ahol mindig süt a nap és a vízpartot teljesen beborítják a mindenféle színű és formájú kavicsok? Szüd papája sokat mesélt a kis Pingvinnek a világ többi tájáról, ahol az évnek csak egészen kicsi részében borít be mindent a jég vagy a hó. A legtöbb hónapban zöldbe öltözik a természet, s amerre csak a szem ellát ezer-féle színpetty pompázik a pipacspirostól a rozsdabarnáig. Szüd imádta a színeket, talán ezért is nyűgözték le annyira a kavicsok.

Egy nap nagyon messzire merészkedett a pingvin kolóniától. Annyira belefelejtkezett a kavicsvadászatba, hogy azt a nagy sziklát is elhagyta, amiről minden pingvin tudta, mögötte kezdődik a fókák birodalma. Aznap a fókák szerencsére épp kirándulni mentek egy távolabbi jéghegyre, így Szüd egyedül totyogott a kihalt partszakaszon.

Egyszer csak egy fura, csillogó valami állta útját. Még sosem látott ehhez hasonlót, de rögtön tudta, hogy ez a valami igazán különleges.

Először körbejárta. Aztán finoman megkopogtatta a csőrével. A kopogás hatására a valami olyan hangot adott ki, mint a repedő jégtáblák. Szüd a csőrébe fogta a valami végét és húzni kezdte hazafelé. Sokszor megállt még az őt riadtan kereső szüleihez ért vele.

- Jaj, Szüd! Hol jártál? Csak nem mentél át a Fókapartra? Kisfiam, úgy aggódtam – hadarta a mamája.

- Nahát, kisöreg! Micsoda kincset találtál – lengette meg a szárnyát büszkén a papája.

- Kincs? - csillant fel Szüd szeme.

- Palackposta – mondta a papája és vizsgálgatni kezdte a palackba préselt dugót – húzzuk ki!

Szüd papájának a csőre már túl nagy volt a dugó kihúzásához, Szüdé azonban tökéletesnek bizonyult. Miután a dugó kikerült a palackból, a pingvinszülők kirázták a tartalmát. Egy levél és egy sosem látott színű, gyönyörű, gömbölyű kavics volt benne.

- Hoppá! - kiáltott fel a papa pingvin – ez alighanem egyenesen a világ másik feléről jött.

Szüd izgatottan várta, hogy a papa elmondja mi áll a levélben.

- Sajnos nem tudom elolvasni, de a sarkkutató barátom biztos segít. Tőle tudom azt is, hogy ez itt - mutatott a levélen egy hatalmas mancs lenyomatra - egy jegesmedvétől származik. És a jegesmedvék pont a bolygó másik felén élnek. Egy nagyon hasonló helyen mint mi, aminek a neve: Északi-sark.

- És a kavics? A kavics is onnan való? - kíváncsiskodott Szüd.

- Bizonyára. Már csak ki kell derítenünk, mi a célja vele a levélírónak – mondta a papa pingvin és el is indult csőrében a levéllel, hogy megkérdezze barátját, Amundsent.

Míg a papára várt, Szüd a különös kavicsot vizsgálgatta. Mintha valami varázslatos fény derengett volna benne. Még sosem látott hasonlót.

Már este volt, mikor papa hazaért. Szüdnek majd le ragadtak a szemei, de nem akart aludni. Talpa alatt őrizve a kavicsot várta, hogy kiderüljön, mit üzent a kavics régi gazdája.

- Jól gondoltam. Egy jegesmedve kölyök küldte a levelet, akinek egy sarkkutató segített az Északi-sarkon megírni. Kavicsokat gyűjt és Nordnak hívják. Azt kéri, hogy, aki megtalálja az üzenetet, küldje el a legszebb kavicsot az otthonából, ő cserébe elküldte az ő kedvencét ajándékba.

Szüd válaszpalackja néhány ezer kilométeres kitérő után egy kutató hajó fedélzetén jutott vissza Nordhoz. A jegesmedve kölyök minden barátjának elújságolta az úszóleckéjük előtt, hogy világra szóló kavicsbarátságot kötött egy pingvinnel, akinek létezéséről eddig csak mesék szóltak az Északi-sarkon.

sarkvideki_mese.png

Szólj hozzá!

Fanna és az angyalok

2024. december 03. 12:29 - Várfalvy Emőke

Gizi néni háza kicsi volt, de takaros. Az a fajta régi ház, aminek mindig virágos a kertje, mindig sepert előtte a járda és mindig kaphatsz a lakójától egy-két jó szót, sőt, akár frissen szedett gyümölcsöt vagy süteményt is. Kevés ilyen régi ház van ma már.

Gizi néni mióta ismertem nyugdíjas volt, de sosem láttam, hogy nyugton lett volna. Talán csak meleg nyári estéken, mikor a padon ült a ház előtt. Ilyenkor anyával vagy a másik szomszédasszonnyal beszélték meg, ki mit látott, hallott aznap. Ekkor sem pihent teljesen, az ölében tartott kosárba folyamatosan perdültek ki a csigacsinálón megsodort apró tészták.

Egyik nap, mikor hazafelé sétáltam az iskolából, kint állt a kapuban. Hallgatózott. Na, nem úgy, mint azok, akik pletykákra vadásznak, hanem úgy, mint azok az emberek szoktak, akik nem hisznek a fülüknek. Meg is állított.

- Ej, Lacikám, te is hallod ezt a beszédet?

Megálltam, hallgatóztam, de a villanyoszlopon károgó varjú hangján és a ház mellett álló fenyő susogásán kívül semmit nem hallottam.

- Biztos képzelődöm – nyugtatta magát öreg szomszédunk s a kezembe nyomott egy körtét, amit a köténye zsebéből húzott el – aztán megedd ebéd után! Pont jó.

Megköszöntem az ajándékot, tovább lépdeltem hazafelé, ő nem mozdult, csak állt a kapuban.

Másnap anyukám átküldött, hogy segítsek behordani a néni tüzelőjét, mert az unokái nem tudnak jönni, esőre áll az idő és nem hiányzik annak a fának, hogy még vizesebb legyen.

Ölbe szedtük s hordtuk a hasábokat szorgosan. A sufniban felhalmoztuk szép magas rakásba. Gizi néni néhány körönként megállt kicsit, azt gondoltam pihen. Szemét a ház melletti fenyőre szegezte, hunyorgott s néha megrázta a fejét.

- Baj van? – kérdeztem a sokadik ilyen után, de ő nem mondott semmit, hordtuk a fát.

Sötét volt már, mire végeztünk. A konyhában ott várt hímzett konyharuhával leterítve egy tál aranygaluska.

- A kedvencem – csillant fel a szemem és alig vártam, hogy jó adagot csurgathassak a virágos porcelántányéromra a galuska mellé készült sűrű vanília sodóból.

Gizi néni, most is leült mellém és nézte, ahogy eszem. Ő estére már nem eszik édeset. Napközben is csak egy falatkát, mert vigyázni kell a cukorral, ha az ember vén. Ő így mondta. Máskor az iskoláról, barátokról, a húgomról kérdezgetett, most viszont mesélni kezdett.

A ház előtti fenyőről beszélt, amit még az apja ültetett azon a napon, mikor ő megszületett. .

- Fannának hívtam , mivel nem volt testvérem, azt játszottam, hogy a fenyő a húgom. Persze jó hamar a nővérem lett. Mikor akkora iskoláslyány voltam mi te most Lacika, a Fanna már árnyékot vetett rám. Aztán csak nőtt és nőtt. Az esküvőm napján már jócskán túl volt a házunk tetején, de mindig volt az alján is ág, hogy szedhessek róla karácsonyra illatnak. Alatta játszottak a gyerekeim, a Péterke meg az Esztike, mikor tűzött a nap s mi a Déni bácsival kapáltunk ott szemben. Sokat ölelgették, Péterke egyszer fel is mászott rá, hogy megnézze, milyen a kilátás a Fanna néne válláról. Úgy féltem, hogy leesik, de szerencsére annyira szúrták a tűlevelek, hogy nem ment magasra, inkább megnézte a madárfiókákat az alsó ágon, aztán lejött. Minden évben eltettem egy tobozt, ami hullott róla. Már van hetvenhárom. Ez pedig itt a hetvennegyedik. Az utolsó.

Letettem a kanalamat és kezembe vettem a gyanta illatú tobozt.

- Jövőre is biztos hoz majd ugyanilyen szépeket – mondtam, mikor visszanyújtottam a kincset.

- Jövőre már nem lesz itt a Fanna, ahogy én sem. Napok óta beszél hozzám. Azt suttogja, hogy dolga van az angyalokkal, ahogy nekem is – válaszolt Gizi néni én pedig nem tudtam mit feleljek. Kezembe vettem újra a kanalat, bár ragacsos volt a gyantától. A számban pedig valami keserű ízt éreztem. Nem esett jól a maradék galuska.

Másnap, mikor az iskolába mentem megláttam Gizi nénit. Az ünneplő ruhája volt rajta, a buszmegálló felé igyekezett. Még sosem láttam hétfő reggel ünneplő ruhában.

Sok nap telt el. Rengeteg volt a dolgozat. Tanulnom kellett. Húgom is betegeskedett, nem szomszédoltunk. Míg advent kezdete előtti pénteken történt valami. Ahogy indultam volna iskolába egy teherautó állta el az utamat. Tűzoltók, munkásruhás emberek sürgölődtek Fanna körül. Gizi néni is köztük volt, hallgatta, ahogy az egyik tűzoltó magyaráz s közben le nem vette a szemét a fenyőről.

Az egyik munkásruhás mondta, hogy induljak, mert mindjárt vágják a fát és itt nem biztonságos, meg amúgyis el fogok késni az iskolából. Szaladni kezdtem.

Hazafelé is futva jöttem. Látni akartam mi lett Fannával és bemenni Gizi nénihez, hogy meséljen még róla. Vagy jöjjön át inkább hozzánk egy kicsit anyával beszélgetni. Talán ő megvigasztalja, mert biztos szomorú. Még emlékeztem rá, milyen szomorú voltam, amikor elveszett a macim, amit születésemkor kaptam, pedig az csak nyolc évig volt velem, nem hetvennyolcig, mint a Fanna vele.

Mikor a Gizi néni háza elé értem az ablaka sötét volt. A kapuja zárva. Repültem haza.

- Most nincs otthon, de holnap meglátogatjuk – mondta anya.

Aztán megcsörrent a telefonja, így nem tudtam megkérdezni, hogy hol látogatjuk meg. Nem beszélt sokat, de miután letette pulóvert adott a húgomra.

- Öltözz te is, be kell mennünk a városi kórházba, a Gizi néni… - elkezdtek potyogni a könnyei, én pedig azonnal a bakancsomat kezdtem keresni.

Az autóút a városon át vezetett.  Rengeteg volt az útlezárás, így valamilyen kerülőútnak köszönhetően egyszer csak a Fő térnél kötöttünk ki. Szorgos emberek díszítgették a tér közepén álló hatalmas fenyőfát. Mikor megláttam, azonnal tudtam, hogy ez nem egy sima erdei fenyő. Ez Fanna.

Mikor a kórházhoz értünk, apa már ott volt. Előbb jött el a munkából, innen tudtam, hogy nagyon nagy lehet a baj. Anya rábízott minket és beszaladt az épületbe. Egy darabig vártunk rá, aztán apa azt javasolta, menjünk be mi is az előtérbe, ott mindig van kávéautomata, vesz nekünk egy forró csokit.

Épp megittuk, mikor megláttuk anyát a lépcsőn lefele jönni. Lehajtott fejjel közeledett.

- Mehetünk Gizi nénihez, neki is viszünk csokit? – kérdezte a húgom izgatottan mikor hozzánk ért.

- Sajnos nem mehetünk már be hozzá. De, ha mind itt vagyunk, gyertek, sétáljunk el a városi karácsonyfához. Az emeletről láttam, most kapcsolták be rajta a fényeket. Talán még az angyalt is látni fogjuk onnan, aki hozta. Ő minket biztosan.

angyalos_mese.png

Szólj hozzá!

Az évszakstaféta

2024. szeptember 22. 11:44 - Várfalvy Emőke

Őszi mese fecskékről, árvízről

Ősz anyó minden évben alig várta az augusztus huszonegyedikét. Többnyire ezen a napon perdült be az ajtaján Nyár földig érő selyemruhában, aminek mindig friss tengeri szellő illata van. Tavaly citrommintásat viselt. És száguldó piros sportautókról csacsogott.

Az idős tündér imádta Nyár történeteit. Annyi izgalmas dolgot látott az év leghosszabb nappalai és legmelegebb éjszakái alatt, hogy nem győzte őket elmesélni. Közben tejeskávét ittak, amibe mindig bőségesen jutott az Ősz anyó titkos hozzávalójából. Nyár sütőtök fűszernek hívta. Még úgy is, hogy kiderült, tök nincs benne egy morzsányi sem.

A szezonzáró kávézás nem csak a friss történetek miatt volt fontos. Ilyenkor adta át Nyár az évszak stafétát kolleganőjének, hogy másnaptól hullhassanak az enyhet adó esők, néhány héten belül arany, mély bordó és rozsdabarna színűre színezhessék lombjukat a fák. Beköszönthessen a vadgesztenye görgetés, a diókoppantás és a puha ködtakaróba burkolózás ideje.

Eljött a huszonegyedike, a huszonkettedike, aztán augusztus utolsó napja is, de Nyár nem volt sehol. Vagyis mindenhol ott volt. A levegő szinte izzott. A növények mind eső után sóvárogtak. A szúnyogok sosem látott felhőkben repkedtek nem csak éjszaka, de nappal is, élvezve a végtelennek tűnő idényt, míg a halak szinte fuldoklottak a tavak felforrósodó vizében. Ősz anyó aggódni kezdett, de várt. Biztos volt benne, hogy Nyár okkal marad ilyen sokáig és hamarosan átadja a stafétát neki. Aztán mikor következő vasárnap sem jelent meg, az idős tündér feltette kedvenc szalmakalapját és útnak indult, hogy megkeresse Nyarat.

Megdöbbent attól, amit látott. Feketére égett napraforgómezők, sárgára aszott füvű rétek tárultak szeme elé. A levegőben füstszag terjengett.

- Erdőtűz – hallott a háta mögül egy ismerős hangot.

- Hát te? – fordult meg Ősz anyó riadtan.

- A sarkvidéki jégpalotámban olyan meleg van, hogy folyamatosan csöpög a plafonról a víz. Nem tudtam tovább aludni, látnom kellett, hogy mi folyik itt – magyarázta Tél apó.

- Elképzelésem sincs. Meg kell találnunk Nyarat, mert biztosan baj történt!

Ősz anyó és Tél apó együtt folytatták az utat. Nyár otthona felé tartottak, mely egy szomorúfűzfa alatt állt egy tó közepén lévő szigeten. Mikor a partra értek nem hittek a szemüknek. Az azúrkék tó helyén csak egy kiszáradt meder szürkéllett. Ősz anyóék amilyen gyorsan csak tudtak átbukdácsoltak a szigetre. Nyár a fűzfa alatt feküdt lehunyt szemekkel. Ősz anyó ijedten guggolt mellé. Rázogatta, ébresztgette Nyarat, de az nem ébredt fel. Teste forró volt, mint akinek magas láza van. Ősz anyó a karjába vette s jobb híján a könnyeivel megnedvesített zsebkendővel borogatta be tündértársa homlokát.

Eközben Tél apó körbenézett a szigeten. Hamar megtalálta Nyár strandidő-generátorát, amin rengeteg piros led lámpa és vészjósló pityegés jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben a géppel. Tél apó feltette a szemüvegét, és nekiállt megfejteni a hiba okát.

Három éjjel és három nap sírdogált ölében a beteg Nyárral Ősz anyó. Észre sem vette, hogy könnyei először a Nyár-szigetet körülvevő apró tavat töltötték meg, aztán tovább folytak ereken át csermelyekbe, onnan patakokba, amik megárasztották a környékbeli folyókat.

Tél apó rengeteg dolgot kipróbált, hogy leállítsa a strandidő-generátort. Aztán a gép, mielőtt teljesen lefagyott, kiköpött magából egy halom haragos zivatarfelhőt, jó pár kövér hófelhőt és egy tomboló szélvihart, ami fogta a felhőket, és huss, nagy dérrel-dúrral elhúzott kelet felé.

Nyár láza lassan lement. A negyedik nap reggelén riadtan ült fel:

- A fecskék. Jajjj! Az én kis fecskéim! – kiáltotta.   

- De jó, végre felébredtél – sóhajtott Őszanyó megkönnyebbülten.

- De a fecskéim…elindultak délre, de jött a vihar. Borzasztó szél, téli hideg lett, esett az eső és nem tudtak repülni. Leestek a földre… - Nyár könnyes szemekkel nézett Ősz anyóról Tél apóra.

- Ez csak egy rossz álom lehetett – mosolygott Nyárra Ősz anyó bíztatóan – de tudod mit? Te maradj itt Tél apóval, igyatok egy finom, meleg almás-fahéjas teát, addig én elmegyek és megnézem, minden rendben van-e a fecskékkel. A naptáram szerint amúgy is pont itt az ideje az indián nyárnak. Térülök, fordulok, ködszálltára itt vagyok.

oszi_mese_fecskekrol_aradasrol_1.png

Szólj hozzá!

Medvers

2024. január 30. 14:21 - Várfalvy Emőke

Mikor épp hogy februárra

pördül át a naptár,

pihennek a méhcsaládok,

csendes minden kaptár,

medve gyomra korog-morog,

zajos-bajos panasz,

feltápászkodik, kicammog,

hé, nincsen még tavasz?

Megcsipkedi orrát a dér,

s a tél fagyos szele,

alszik még a málnabokor,

ide ki ne gyere!

Medve ásít, visszabújik,

nem kér ő a télből,

hosszan s édesen álmodik,

málnáról és mézről.

medves_vers_blog.png

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása