Hajnalban kel, későn fekszik,nem felejt el soha semmit,segít, hogyha hibázom,s ha kisujjból kirázom,megdicsér majd kedvesem,őt én nagyon szeretem,s el addig nem feledem,amíg élek!

Végtelen a türelme, minden mesét ismer,amit ő tesz nap-nap után, az egy csoda, hidd el,mosolyt varázsol a szívbe, dalokat a szájba,s bár napközben rejtegeti, tudom, hogy van szárnya,megsúgtam neked a titkát, ne dőlj be a trükkjének,vigyázz rá, s szeresd a tiéd: az óvónő tündéred.

A pipacsok s kamillák,már belakták a rétet,az első fagyitól idén, a nyelvem is kék lett,szúnyogból, azt hiszem máris, sok millió született,minden kész, hogy megnyithassuk, azt a nyári szünetet!

Van nekem egy nagyapám, nem csoszogós bácsi,elgurul a pöttyös labdám,nem kiált, hogy ácsi,fut utána, fürgén, fitten,úgy nevez hogy: kicsi kincsem,s bár fára mászni nem szokott,ismeri a tiktokot,s megtartja a titkokat,hogyha kérem.

Én vagyok a világ legszerencsésebb unokája,mert az enyém a föld kerek legszuperebb nagypapája,aki tudja, mire jó a popszegecs,aki minden kóbor küllőt helyre tesz,akinek mindig van töltött eleme,akinek, ha veszít, még sincs elege,akivel jó kifogni egy icipici snecit,akivel nem zavar, hogyha sáros…