Jázmin és anya kint bogarásztak a kertben. Persze nem bogarakat fogtak. Jázmin ugyanis szinte az összes élőlénnyel rossz viszonyt ápolt, aminek négynél több lába volt. Anya pedig szimplán nem szerette az apró, szaladgáló lényeket. 

A kertészkedést ők mégis inkább bogarászásnak hívtak. Apa nevezte el így, amikor kertes házba költöztek két éve. Talán azért, mert apa órákat el tudott azzal tölteni, hogy egy műanyag kerti széken ült és figyelte, hogyan cipelnek a hangyák morzsákat meg egyéb apró dolgokat. Egyszer pedig állítólag farkasszemet nézett egy szöcskével, ami kitartóbbnak bizonyult apánál. Jázmin szerint ez azért lehetett, mert döglött volt.

Szóval anya és Jázmin szombat reggel, ha sütött a nap mindig kint bogarásztak a kertben tavasztól őszig, ahogy ezen az áprilsi napon is. Apa bevásárolni ment, s mikor hazaért, izgatottan indult a fáskamra felé. Kis csörömpölés és elfojtott morgás hallatszott, majd apa előkerült egy lapáttal.

Jázmin és anya kíváncsian nézték apát, ahogy először mérnöki pontosságú méréseket végez szemmértékkel, majd a sziklakertből elemelt kavicsokkal pontokat jelöl ki a járda mellett.

Mikor aztán felkapta a lapátot és a lábával a földbe próbálta nyomni, anya megszólalt:

- Mire készülsz drágám?

Apa feljebb tolta az orrán a szemüvegét és készségesen válaszolt:

- Ültetni fogok.

- És mit fogsz ületetni? - kérdezte Jázmin izgatottan.

- Meglepetés! - válaszolt apa és nekiveselkedett az ásásnak.

Anya egy darabig nézte, ahogy apa erőlködik és ingatja a fejét a nem túl sikeres talajlazítás miatt, majd szó nélkül bement a fáskamrába és visszatért az ásóval.

- Hát ezzel könnyeb lesz! - vigyorgott kicsit zavartan apa - azt hittem nincs ásónk.

Anya fejét csóválva folytatta a muskátlik átültetését, Jázmin viszont apához szegődött:

- Segíthetek? - kérdezte lelkesen.

- Az ásás férfi munka! - jelentette ki apa és kiástott a harmadik kaviccsal kijelölt helyen egy lyukat.

- Fura, eddig mindig anya csinálta - jegyezte meg Jázmin csendesen, aztán tovább kérdezősködött.

- Palántát ültesz vagy vetni fogunk?

- Egyik sem - válaszolt sejtelmesen apa.

Jázmin sosem gondolta volna, hogy apa, aki a hetedik kerületben, egy régi bérház földszinti lakásában nőtt fel és nagyjából ki sem mozdult a belvárosból míg meg nem ismerte anyát, tud neki valami újat mutatni a kertészkedésben. Anyával mindig jókat nevettek, ha apa összecserélte a zöldségek neveit - a brokkolit és a karfiolt rendszeresen, a zellert és a karalábét többnyire, a sóskát meg a spenótot mindig. Gőze nem volt, hogy melyik a gyümölcs és melyik a díszfa és mikor kiköltöztek a kertvárosa komoly rábeszélés kellett, hogy ne akarja kiírtani a málnaültetvényt, amit ő ágas, bogas, haszontalan bozótnak titulált.

Jázmin érdeklődve nézte apát, aki, miután kiásott tíz lyukat, elsietett a kocsihoz és egy nagy papírdobozzal jött vissza.

- Meglátod, milyen szép lesz! - vigyorgott apa és Jázminnal közösen egyenként elültette a dobozban lévő izéket.

- Ezeket nem kell meglocsolni - jelentette ki a kislány határozottan.

- De nem ám! - porolta le apa a kezét és elégedetten nézte az ültetvényét.

- Igazán pompás szerzemény drágám - mondta anya, mikor megpillantotta a kert új lakóit.

- Bizony, és gyönyörűen fognak virítani éjszaka a járda mellett!

- Fényvirágok, már alig várom! - lelkesedett Jázmin és besietett a konyhába, hogy egy limonádéval megünnepeljék apa különös, világító virágait.