Egy nap a Mikulás,
a csoki raktárt járva,
belebotlott, egy jó ízűn,
habzsoló madárba,
szegény nagy szakállú,
nem hitt a szemének,
a madár mindenből,
jócskán csemegézett
alig maradt néhány,
félig csócsált tábla,
rá is morran szegény,
jóllakott madárra,
na, és mondd, most mi lesz,
hogy elfogyott minden?
a csokoládé volt,
a legnagyobb kincsem!
kerek, kocka, lyukas,
töltött, ét és fehér,
amit műveltél az egy
botránnyal felér,
mit viszek el, most mondd,
a sok kisgyereknek,
akik várják este,
majd csokit ehetnek?
Búsult ám a madár,
hogyne búsult volna,
a csoki mindene,
ő nem tehet róla,
kerek, kocka, lyukas,
töltött ét és fehér,
befalni azonnal,
egy hasfájást megér,
de könnyeket, az nem!
ha gyerekek sírják,
azt a jó szívűek,
bizony el nem bírják,
s bár falánk madár volt,
de a szíve remek,
töprengett is rögtön,
mit kap a sok gyerek,
menjünk el a boltba,
itt van nem is távol,
csokit szerencsére,
vehetünk mi bárhol,
segítek elhozni,
nem lesz hiba ebben,
a Mikulás bólint,
igen, ez így rendben,
de van egy kis bökkenő,
rövid idő alatt,
nem tud ennyit leszaladni,
a szánhúzó csapat,
elmenni, megvenni,
csomagolni gyorsan,
nincsen elég időnk,
madár mondja: jól van,
van egy új ötletem,
manókkal menj boltba,
a többit csak bízd rám,
én majd teszek róla,
hogy a szarvascsapat,
olyan gyorsan szálljon,
körbeérjen egy éj alatt,
az egész világon.
És a torkos madár,
állta is a szavát,
megtanította Mikulás,
teljes szarvas hadát,
hogyan szálljanak fenn,
az égbolton könnyen,
ahogyan a madár,
bárhová elröppen.
S mikor a Mikulás,
meglátta a csodát,
hálából elvitte,
torkos jómadarát,
egy bajuszos úrnak,
ki annyi csokit mesél,
ami jómadarunk,
gyomrába csak befér.
