Suli, buli, suli, buli,
szeptember,
nyárnak vége mennem kell.
Suli, buli, suli, buli,
kistáska,
ezt a napot ki várta?
Suli, buli, suli, buli,
barátok,
jövök én is, megvártok?
Suli, buli, suli, buli,
nagyszünet,
nem gyűrődik a füzet!
Suli, buli, suli, buli,
csöngetnek,
táskám tényleg könnyebb lett?
Suli, buli, suli, buli,
elsősök,
lesztek ti is felsősök!
Várod-e az iskolát,
mi a válasz erre,
ha a nagyit kérdeznétek,
azt mondaná persze,
apa is csak bólogat,
az iskola príma,
aki ott okos, ügyes,
a munkát is bírja,
anya egész nyáron át,
a boltokat járta,
az ő kicsi kincsén lesz,
a legmenőbb táska,
a tesóm irigykedik,
mert azt lehet tudni,
iskolában délután,
nem kell már aludni,
szomszéd Lackó, nagy vagány
már igazi felsős,
megsúgta, egy kicsit félt,
mikor ő lett elsős.
Várom-e az iskolát,
a választ kitaláltam,
meg is mondom, ígérem,
ha már kipróbáltam.
A nap ebéddel várja őket,
táncol lombukban a szél,
száz évig is türelmesen állnak, öleli törzsüket a dér.
Suttognak tavasszal, zúgnak ősszel,
nyáron fiókákat nevelnek,
téli álmukban is hallják, rigóik miket énekeltek.
Virág, gyümölcs az ajándékuk,
friss levegő a sóhajuk,
hagyd élni őket, hol gyökeret vertek, csak ennyi az óhajuk.
Background vector created by freepik - www.freepik.com
Villanydróton hangjegyek,
szól a búcsú ének,
gyülekezőt fújt a szél,
mind ma a fecskéknek.
Száll a nyári napmeleg,
elrepülnek vele,
csivitelő utasokkal,
van az ég ma tele.
Hideg már a kiskabát,
didergős az ének,
májusban a meleggel
ígérik visszatérnek.
Background vector created by macrovector_official - www.freepik.com
Ritka kroki a kubai,
tűhegyesek a fogai,
külalakja rombuszos,
húsod neki gusztosos,
harapós akár egy kajmán
mosolya épp ettől kaján,
Uncsitesója az aligátor,
kitiltanák tuti Aligáról,
a strandon kajálva,
nem lángost vadászna,
lenyelne nasinak,
jól úszó pasikat.
Én leszek az első nő a Holdon!
Jó tervnek tűnt. A legjobbnak akkoriban.
Apa csillagászati cuccai mindent beterítettek a lakásban. A falon az Apolló 11. leszállóegysége, egy kép a Nyugalom Tengeréről, és Neil Armstrong, akire azért néha rácsodálkoztam, hogy lehet egyszerre szuper trombitás, aki az Óz zenéjét játsza és űrhajós.
- Az a Lui, kisasszony. Ő egy másik Armstrong – javított ki Apa, miközben igyekezett koncentrálni, nehogy rosszul ragasza fel a Szojuz makettjére az antennát.
Furán csengtek akkoriban ezek a nevek, még úgy is, hogy apának mindig olyan lemezei voltak, amiken nem lehetett érteni a bácsikat miről énekelnek.
Deep Purple, King Krimson, meg az Emerson Lake and Palmer.
A Hold és Marsgömb sokszoros kicsinyítése gyakran beremegtek, amikor apa egy nehezebb nap után bömböltette a zenét, és fejrázva léggitározott.
Ilyenkor csendben ültem a konyhában, és vártam, hogy alább hagyjon a zaj. Az underground rock akkor még nem igazán kötötte le Halász Juditon szocializálódott zenei érdeklődésem.
Hónap negyedikén a postás bácsitól gyakran én vettem át A Csomagot. SOHA nem volt szabad a postaládába tenni, kizárólag kézbe adni, nehogy meggyűrődjön a magazin, ami a fél világot átutazta, csak hogy apa naprakész legyen a NASA ténykedéseiben…hol volt akkor még villámgyors hypernet?!
Volt viszont papír levelezés a külföldi csillagészokkal, meg TIT, és az Amerikai Nagykövetség szakkönyvekben bőkezű könyvtára, ahova apa már jól ismert vendégként járt vissza, de szigorúan csak a KFKI-ra való tekintettel.
Aztán negyedikben kiderült, hogy az addig mindig porcelánfehér fogaim közül az egyik lyukas.
- Attól tartok ez az jelenti, hogy a Holdutazásról le kell mondanod – állapította meg apa, és én elég sokáig reménykedtem, hogy van valami mód, hogy lyukas foggal is megcsináljam.
Mert, ha nem csinálom meg, vajon hogy lesz rám apa büszke?
Hihetetlen, hogy ez velem történik!
Amikor én annyira akartam, és minden olyan jól alakult.
Másodikban például angolul is elkezdtem tanulni és negyedikben már remekül el tudtam mondani, hogy a Földről jöttem, békés szándékkal, magyar vagyok, űrutazó és nem turista.
Elvira néni, mikor elárultam neki, miért rontottam több tantárgyból is jegyet, amikor addig mindig szín ötös voltam, megnyugtatott, hogy az űrhajós karrieren túl is van élet, amiért apa büszke lesz rám.
Hihetetlennek tűnt.
Ma már tudom, hogy nem az.
Mindkét fiam pilótának készül, hogy egyszer eljussanak a Marsra.
kép forrása: pixabay.com
Felejtsd el végre a műanyag palackot,
ne pakold zacsiba légyszi a barackot!
mert ami műanyag,
az mindig hű marad.
vagy ezer évig még itt lesznek veled,
ne építs magadnak szemétből hegyet.
A legszebb szín tudod te is a zöld,
hogy nézne szürkében mondd ki a föld?
itt akarsz lenni?
ideje tenni!
segít a kisboltos, zöldéges, hentes,
legyen a július műanyag mentes!
Hullámcsíkos a ruhám,
nyáron mindig kék,
fodrot varr rá ezer csónak
mert szerintük szép,
szoknyám szélén szabadságon,
izzad a sok ember,
hűsölni mind belebújnak.
én vagyok a tenger.
Szent Iván éjjelében nem csak az volt a jó, hogy apával tüzet raktunk a tavasszal metszett, kiszáradt gyümölcsfa ágakból, hanem az is, hogy anya végre világosban ért haza a munkából.
Ma nem rohant a házba csak még egy levelet megválaszolni.
Sem azért, hogy töltsön magának egy pohár bort, mert hosszú volt a nap.
Pedig ez a nap tényleg hosszú. A leghosszabb nap az évben.
Anya nem rohant sehova.
Átölelt.
Éreztem a dolgozós ruhájából áradó finom virág illatot.
És az anya szagot, ami minden ruhájában benne van, akár vesz fel reggel parfümöt fésülködés után, akár nem.
Igazából a virágillat nem is kellene.
Én az anya szagát szeretem.
Anya hosszan átölelt, és hallgatta apát, ahogy elmondta, hogy ezen az estén az emberek tüzön járnak, és nem égetik meg a talpukat.
Anya lassan elengedett.
Levette a magassarkú cipőjét, mintha az viszont égetné a talpát, és eldobta messze.
Aztán nézelődött mint aki keres valamit.
Mikor megtalálta apa baltáját, ami úgy hasítja a tüzelő fát, mint kés a vajat, kinyitotta a táskáját.
Anya nagyon ügyesen szeleteli a kenyeret.
Ugyanilyen ügyesen aprította vékony hasábokra a számítógépét, amik a szalonnasütő tüzére dobálva olyan szikrákat csináltak, mint a szülinapi tortás tüzijáték.
A nap már lement.
De a tűz fényében láttam, hogy anya mosolyog.
Már évek óta nem láttam őt mosolyogni.
Köszi, Szent Iván!
Hetek óta néma csend volt a Kiskatica Játszótéren.
Csak egy ázott papírlap zörgött kopott, zöld kapuján:
Vigyázat! Madárveszély.
Az anyukák egy darabig próbálták nem figyelni a két óriási madárra, akik a játszótér egyetlen lombos fáján laktak, és borzasztó szemtelenül viselkedtek.
Röhögve károgtak, folyton lekakálták a padokat, és ami a legrosszabb, repülő szlalom versenyeket tartottak pont fejmagasságban.
Aztán egy kedd délután Lilike anyukája frissen festett hajjal érkezett.
A lángvörös fürtök hamar nagy izgalmat keltettek, és nem csak az emberek körében.
A két madár szinte egyszerre kezdett zuhanórepülésbe, és sosem hallott furcsa krákogó hangot hallatva megpróbáltak kitépni 1-1 csomót az vörös frizurából.
A sikoltozva menekülő anyukák ezután végleg katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a Kiskatica Játszóteret.
- Ott van a kedvenc csiga csúszdám, amin úgy lehet tekeredni, lefelé, mint a kakaóscsiga befelé – magyarázta hüppögve Lilike Nanának – vissza akarok menni!
Nana, a vidéki nagyi szerencsére minden hónap 3. szombatján megérkezett a kék vonattal, és mindenre talált megoldást, így Lilinek ő volt az utolsó reménye, hogy újra eljuthasson a Kiskaticára.
- Szó sem lehet róla, hogy odamenjetek – jelentette ki Lili anyukája, és ijedten lesimította a haját – más sem hiányzik, mint, hogy Nanát is megcsípjék azok a ronda dögök.
Nana csak ingatta a fejét, és sejtelmesen mosolygott.
- Pityu bá a kertész sem tudott velük mit kezdeni. Még a szalámis szendvicse maradékát is ellopták azok a szemtelenek. A kezéből – magyarázott Lili anyukája Nana hátának, aki nagy barna utazótáskájában kotorászott.
- Na, meg is van - húzott elő egy műbőr cekkert Nana a táskából – és vigyünk benne 3 almát is. Az úgy jó lesz.
Lili anyukája nem értette mire kell az alma, Lili viszont rögtön tudta, ez csak egyet jelenthet.
Nana tudja a megoldást.
A kislány és a nagymama hamarosan cipőt húzott, és a cekkerrel, meg benne a 3 almával elindultak a Kiskatica Játszótérre.
Lili óvatosan behúzódott Nana háta mögé, aki nyugodtan húzta félre a játszőtér kapuján kissé berozsdált reteszt.
- Gyere Lili, mutasd hogy csúszdázol!
Lili félénken, ide-oda nézve indult a csúszda felé, nyomában a nyugodtan lépdelő Nanával.
Madarak sehol.
Vagyis a madarak a fán voltak, épp ebéd utáni szunyókálásukkal voltak elfoglalva.
Lili ment a csúszda felé, cipője alatt meg meg csikordult a kavics.
A madarak békésen hortyogtak.
- Látod Lilim, nincs is itt semmi baj – mosolygott Nana, és nézte, ahogy Lili felmászik, lecsúszik a sárga, kanyargós csúszdán.
- Akkor most kosárhintázzunk – javasolta felbátorodva Lili, és elfutott a hinták felé.
A madarak mocorogni kezdtek.
- Lökjél Nana! Jó gyorsan lökjél, hogy felmenjen az égbe – vezényelt Lili és kényelmesen elhelyezkedett a kék kötélből font kosárhintában.
- A hinta meglódult. Nana lökte.
A hinta repült, előre-hátra, előre-hátra, s mivel a sok állásban kicsit megrozsdált, hát nyikorgott.
Nyik-nyak-nyik-nyak-nyik…
Hirtelen hangos károgás hallatszott Nana háta mögül.
A madarak felébredtek.
- Nana – kiáltott Lili rémülten, mert látta, hogy a madarak nem csak felébredtek, hanem izgatott szárnycsapkodással pontosan Nana felé tartanak.
Lili épp be akarta csukni a szemét, hogy ne lássa, ahogy a madarak lecsapnak a nagymamájára, amikor különös dolog történt.
Nana egy pillanat alatt megpördült, és mint egy kényelmes iramú ventilátor, elkezdte maga előtt pörgetni a cekkert, benne az almákkal.
A madarak, mintha falnak ütköznének, alig néhány szárnycsapásnyira Nanától felemelkedtek, és visszafordultak a fa felé.
Kicsit erőt gyűjtöttek az első ijedtség után, majd újra rárepültek a nagyira, aki újra nyugdíjas ventillátorként pörgetve a cekkert farkasszemet nézett a két fekete támadóval.
A madarak újra megtorpantak, és visszarepültek a fára.
- Nemár – károgták csalódottan – ez igazán nem ér!
- De még mennyire, hogy ér, csirkefogók! Hát illik a gyereket rémisztgetni? – kérdezte szigorúan Nana.
- De mi - kezdte az egyik madár.
- …mi csak játszottunk – fejezte be a másik.
- Na szép játék, mondhatom – mondta Nana.
- És akkor – kezdte az egyik madár.
- …most mi lesz? – fejezte be a másik.
- Most az lesz, hogy én megveszem a fátokat, Ti pedig elköltöztök, és megígéritek, hogy nem viselkedtek így másokkal – jelentette ki Nana.
- Jó, de – kezdte az egyik madár.
- …mit fizetsz? – fejezte be a másik.
- 1 almát – nyúlt be a cekkerbe Nana – piaci, édes, nem permetezett.
A madarak összedugták a csőrüket.
- 1 alma – kezdte az egyik madár.
-…de madaranként – fejezte be a másik.
Ekkor Nana hajolt Lilihez, aki eddig tátott szájjal figyelt a hintában:
- Ez jó üzlet, igaz? – suttogta Nana, aztán visszafordult a madarakhoz és elővette a második piros almát – 2 alma, és enyém a játszótéri fa.
A madarak bólintottak, majd csillogó szemekkel óvatosan odarepültek az almákhoz, a csőrükbe vették és elrepültek.
Másnap a Kiskatica Játszótér újra gyerek és anyukanevetéstől volt hangos. Mindenki vidáman hallgatta a történetet arról, hogyan szerezte vissza Nana a Játszóteret egy régi műbőrcekker és 2 alma segítségével.
