Jön a jövő, megy az idő, így leszünk mind idősek,
tapasztaltak, bölcsek, végre bármire ráérősek.
nem rohanunk, meghallgatunk mindent, amit mesélnél,
s mesélünk mi akár százat, hogyha erre megkérnél,
régi barátunk az idő,
kaptunk tőle sok szépet,
ajándékba, kincsetérő, örök, boldog emléket.
People vector created by freepik - www.freepik.com
Elérkezett a Kirepülés Napja.
Minden évben ez a nap volt a legizgalmasabb a Röpdében, vagy hivatalos nevén a Kerületi Madártani Intézetben.
Ezen a napon adtak számot repüléstudásukról a szárnyalók, akik nyár óta erre a vizsgára készültek.
Sólyom Sarolta, a röptanítónő minden szárnyaló tanulóért egyaránt szorított, mikor reggel felsorakoztak a Nagyrét szélén:
Zoli, a fekete gólya, Lili, a füsti fecske, Huba, a kuvik, Cili, a cinege, Bencus, a veréb, Szili, a szarka és Kázmér, a varjú.
- Ez most nem röpdolgozat, pipikéim! Ez most a témazáró. Itt mindenkinek bele kell adnia apait, anyait, tollát, csontját. Szárnyaljatok! – zárta ünnepi beszédét Bagoly Bonifác az igazgató, aki bár nagyon szigorúan huhogott, belül legalább annyira izgult a szárnyalók sikeréért, mint a tanítónő.
A szárnyaló tanulók kifényesített tollakkal, peckesen álltak a rét szélén magasodó, öreg tölgyfa kiálló ágán. Kicsit távolabb a madárszülők egy sárguló levelű vadgesztenyefán gyűltek össze, és figyelték gyerekeiket.
Először a legjobb tanulók kerültek sorra.
Zoli kezdte a bemutatót. Szélesre tárt fekete szárnyaival olyan elegánsan suhant a rét felett, hogy minden résztvevő ámulattal csapkodott a szárnyaival a köre végén.
Aztán Lili következett. Szélsebesen szelte a levegőt, villámként cikázó kanyarokkal, ívekkel és fordulókkal díszítette a repülő vizsgáját.
Mikor Huba a levegőbe emelkedett, minden hang elnémult a réten. Csak az ijedten iszkoló egerek lábainak surranását lehetett hallani, ahogy a barna árnyék hangtalanul elsuhant néhány centivel a rét felett.
Cili volt az osztály legkisebb szárnyalója, aki olyan könnyen és vidáman repült, hogy a végére mindig dalra fakadt. A vizsgán sem volt ez másképp.
Bence a veréb, aki épp csak egy arasszal volt nagyobb Cilinél, bámulatos ügyességgel repült át ágak, bokrok között. Olyan kis réseken is átrepült, ahol már egy nagyobb darázsnak is ügyességre és összpontosításra lenne szüksége.
Szilinek volt a legcsinosabb ruhája, amiben, mintha zenére táncolna, parádés íveket leírva repülte körbe a rétet.
Végül Kázmér következett. Lassan, türelmesen vitorlázott a levegőben. Semmilyen felesleges kitérőt nem tett. Ráfeküdt a léghuzatra és két szárnycsapással, hihetetlen energiatakarékossággal teljesítette a vizsgatávot.
A közönség lelkesen tapsolt minden vizsgázónak. És, miután a vizsgabizottság kihirdette a jegyeket – mindenki jelest kapott - már csak a vizsgázók közös díszrepülése volt hátra.
A szárnyalók felsorakoztak utolsó közös repülésükhöz. Mindenki ott volt, kivéve Kázmért. Hiába keresték, szólongatták, a fekete madár nem volt sehol.
- Akkor beállok helyette én – határozott Sólyom Sarolta, és a vendégek lelkes szárnycsapkodása közepette az osztály elegánsan, szélsebesen, halkan, könnyedén, feltűnő ügyességgel, parádés mozdulatokkal körberepülték a rétet.
Mikor a harmadik kör végére értek, minden szárnyaló egyesével elbúcsúzott Zolitól és Lilitől, akiket a szüleik már összecsomagolva vártak. A vizsga után indulnak Délre, messze a tengerentúlra.
Már napok óta mindenki a költözésről beszélt, Zoli és Lili pedig izgatottan mesélte, miket tudtak meg az utazásról idősebb testvéreiktől.
A búcsúzkodás után a szárnyalók leszálltak büszke szüleikhez, Sólyom tanító néni pedig az iskolafára.
Ahogy igazgatta a díszrepülésben kissé felborzolódott tollait, különös szuszogásra lett figyelmes.
Ahogy körülnézett a hang forrását kutatva, hamarosan meg is találta.
Pont a feje felett, a gondolkodó gallyon gubbasztott Kázmér, láthatóan igen rossz hangulatban.
Sólyom Sarolta lassan röppent fel elkóborolt szárnyaló tanítványához, aki először riadtan nézett a tanító nénire. Úgy sejtette szidást kap, mert kihagyta az ünnepi repülést, amire hetek óta készültek a társaival.
De nem ez történt.
- Kázmér – kezdte Sólyom Sarolta – úgy hiányoztál a repüléstől, mindenhol kerestünk. Valami baj van? Fáj valamid?
Kázmér lógatta a csőrét, és a fejét rázta.
- Akkor miért nem repültél velünk? Olyan csodás volt ma a szél, rendelni sem lehetett volna jobbat.
Kázmér fészkelődött kicsit, aztán kibökte.
- Nem volt kedvem.
- De miért nem? Tegnap még te is annyira vártad a Kirepülés napját. És Zolitól meg Lilitől sem tudsz így elköszönni, pedig még ma útnak indulnak Délnek.
Kázmér bosszúsan rakosgatta a szárnyait, aztán felnézett, egyenesen a tanító nénire:
- Nem értem, miért olyan nagy szám ez a költözés. Nyaralni mennek, melegben lógatják a lábukat és tömik a bögyüket minden jóval, míg mi itthon fázunk, és alig akad a csőrünkre való falat – károgta Kázmér.
Sólyom Sarolta már mindent értett.
- Tudod Kázmér, Zoli és Lili valóban elutaznak a télen, de ne hidd, hogy szórakozni mennek. Ahogy ti itt többiek vigyáztok arra, hogy itthon minden rendben legyen ősszel és télen, Zoli és Lili is fontos ügyben járnak.
Kázmér kíváncsian nézett a tanító nénire.
- Az ő dolguk, hogy elrepüljenek messze, azokba a távoli országokba, ahol mindig meleg van. Ott megkeresik a Tavaszt és a Nyarat és szólnak nekik, hogy jöjjenek vissza hozzánk, mert már nagyon várjuk őket.
Kázmér lógó csőrrel repült oda Zolihoz és Lilihez, akik épp induláshoz tollászkodtak a szüleikkel:
- Kár, hogy elmentek, de mostmár tudom miért. Sajnálom, hogy olyan mogorva voltam, de többet nem leszek. Itt várlak titeket, s ha visszajöttetek, együtt repüljük körbe a Nagyrétet, ígérem!
Bemondta a rádió,
potyog már az új dió,
jó műsor lesz, gyertek el,
aki eljön, szedje fel,
s hogyha télen a konyhában a rádiót hallgatjuk,
jó ízűen a diónkat mindet elropogtatjuk.
Kép forrása:https://pixabay.com/hu/photos/kar%C3%A1csony-cookie-v%C3%A1g%C3%B3g%C3%A9pek-2943656/
Nincsen itt az ideje az avarnak,
vénasszonyok épp javában nyaralnak,
nem jár senki ilyenkor még kabátban,
csak a dió öltözött fel magában.
Zöld kabátom túl meleg lett az őszre,
nem veszem le a nap benne megfőzne,
kibújik és sütkérezik zöld pléden,
őszi napok simogató fényében.
Didergett a dió a fán,
meleg kuckó kéne, az ám,
leugrott a fáról,
kigurult az útra,
így indult a dió, összel vándorútra.
Kényelmes az árok partja,
de túl sokan járnak arra,
nyugtalan az álmom,
muszáj tovább állnom,
otthonosabb helyet kell télre találnom.
Jó puha a kerti pázsit,
a dió boldogan ásít,
de, ha hull az eső,
jól jönne egy tető,
a kert sem lesz télen éppen megfelelő.
Megpihen egy szép kis háznál,
te meg dió hol bújkáltál,
ugorj a kosárba,
sok testvéred várja,
téli álomra bebújjon a meleg kamrába.
Kép forrása:
https://pixabay.com/hu/photos/cs%C3%A9sze-di%C3%B3f%C3%A9l%C3%A9k-di%C3%B3-mogyor%C3%B3-4378956/
Mi lehet az alma álma?
legyen piros mint a málna?
édes legyen mint a méz,
szedje le egy szorgos kéz,
ágya legyen puha, tiszta,
a paplana linzertészta,
könnyű mint a pihe,
házi almáspite.
Sün Simon már nagyon várta a születésnapját.
Az almatortát sok-sok kukaccal, amit senki sem tudott olyan jól csinálni, mint a mamája.
A bulit, amire meghívhatta minden barátját. Pont ötöt.
És persze az ajándékokat, amiket szeretett gyorsan, a csomagolást apró fecnikre tépve kibontani.
Az ünnepség egy napos, szeptemberi szombatra esett.
Találkozó pontban délután 4-kor a Nagy Gesztenyefa alatt.
Ezt írta Simon anyukája az összes meghívólevélre. Simon pedig, a biztonság kedvéért, rajzolt mindegyikre egy tortát 5 szentjánosbogárral.
A süngyerek nem is ebédelt, úgy várta a délutánt.
Már 3 órakor a Nagy Gesztenyefa alatt ült, és leste a vendégeket.
Lassan mindenki megérkezett.
Elindult a buli.
Bemelegítésként voltmakk, nincsmakkot játszottak, mókusék kedvenc családi kincskeresőjét.
Aztán bagoly mondja verébnek kitalálóst.
Utána sajtkukac kergetőst, amihez egérék elhozták a kedvenc ementálijukat.
Levezetésként rókázós kidobóst, aminél az nyert, aki előbb kidobja a brancsot.
Végül jött a füttydiszkó, amire rigópapa elhozta magával hobbizenekarát: a DalMa Együttest.
Mikor mindenki jól megéhezett a sok mozgástól, tánctól, játéktól, jött is a torta.
Öt szentjánosbogár ült rajta türelmesen és várta, hogy az összes gyerek szép sorban ráfújjon a lámpásukra, és visongva megtapsolja, hogy kialudtak.
Aztán a buli fénypontjaként Sün Simon kibontotta az ajándékokat.
Rigó Rajmundtól kapott egy óriás doboz, sötétben világító gumigilisztát.
Róka Renitől egy saját készítésű, avarbarna tűpárnát nyúlszőrrel tömve.
Egér Edétől egy tüske pengetős cincogó citerát.
Bagoly Bencétől egy kaszáspókfonalból szőtt álomfogó hálót.
Mókus Mirkótól pedig egy valódi, pattogós, pocifocilabdát.
Simon minden ajándéknak örült, de a legjobban Mirkótól, a legjobb barátjától kapott labdának.
- Kipróbáljuk? – dobta magasba a labdát, és a gyerekek azonnal neki is kezdtek a mezei meccsnek.
Rúgták a labdát, születtek a gólok.
Aztán Mirkó egy passza után furcsa sziszegő hangot lehetett hallani.
Simon ijedten fogta meg az új labdát. Egy tüske állt ki belőle.
A kis sün szomorúan rogyott le a fűbe a lyukas labdával.
- Jaj, ne már! Mindig ez van – zokogott keservesen, és úgy potyogtak a könnyei, hogy kész kis tócsa nőtt körülötte.
Vígasztalták a szülei, a barátai, de Simon csak sírt és sírt.
Ő pocifocizni akart, de hiába, ha a labdát mindig kilyukasztják a buta tüskéi.
Hogy lesz így belőle pocifocista bajnok?
Simon keservesen sírt és sírt és sírt.
Aztán egyszer csak megzördült felette a gesztenyefa.
Nagyon megsajnálta a kis süngyereket.
- Ne sírj Simon! Adok neked valamit. Igazi ajándék, neked csináltam.
- De én nem akarok más ajándékot! Én a labdámat akarom! Az avarbarna, pattogós labdámat, ami soha nem lyukad ki – bömbölte a süngyerek, míg az ölébe nem pottyant valami.
Simon úgy meglepődött, hogy abbahagyta a sírást. Az ölében egy tüskés, zöld labda volt.
- De hisz ez… - nevetett fel Simon.
- Sünlabda – mosolygott a gesztenyefa.
- Nem lukad ki? – kérdezte a kicsi sün csillogó szemekkel.
- De nem ám! – válaszolt a fa – és, ha a huzatot leveszed róla, a barátaidat sem szúrja meg.
Simon ekkor vette észre, hogy a tüskés zöld burok nyitható. A belsejében avarbarna, fényes, pattogó labda volt.
- Köszönöm, köszönömöm, köszönöm! – ugrott örömében talpra Simon, és kezében az új, kipukkaszthatatlan sünlabdájával körbeugrálta a Nagy Gesztenyefát.
Anya keze puha, anya keze szép,
nem engedem el az utcán az anya kezét.
Baba lába ügyes, baba lába: hopp,
ha sarokra érünk, anya mondja: stop.
Baba lába siet, anya lába jár,
baba járda szélén, okosan megáll.
Anya keze puha, fogja a baba,
siet jár majd megáll, és indul haza.
Ha az ég már fekete,
sün úr meg a gyereke,
nyolc láb, két orr vadászat,
vacsoránk hol tanyázhat?
Keresgélnek, kutatnak,
közben jókat mulatnak,
bújócskázó estebéd,
kúszik, mászik szerteszét.
Ha a Hold már nem ragyog,
a vacsora mind elfogyott,
bokor alatt sündörög,
jóllakot két sün röfög.
Zsoca nem tudott elaludni. Ahogy jobbra-balra forgolódott az ágyban, egyszer csak fura hangokat hallott.
Kinyitotta a szemét és körbenézett, hátha rájön, mi ad ki ilyen különös hangot az éjszaka közepén.
Ami biztos: nem szörny.
A szörnyek, főleg, amik éjszaka ijesztgetik a gyerekeket, sokkal morcosabb hangokat adnak ki.
Ez a hang olyan ismerős volt. Mintha kaparászna valaki, vagy…és Zsoca rá is jött mire hasonlít igazán a különös hang: mintha valaki lelkesen rajzolna.
De ki lehet az?
Zsoca felkattintotta a kislámpát, és látta, hogy Pinyu békésen alszik a párnája mellett.
Tehát nem Pinyu az.
Fülelt.
Próbálta megtalálni a hang forrását.
Az új íróasztala felől jött, amit apukája előző nap hozott el a szomszéd utcából, ahol már kinőtték az ott lakó gyerekek.
Itt volt Zsoca minden holmija, amit anyukája az utóbbi hetekben az iskolához vett.
Füzetek. Füzetborítók. Vonalzó. Radír. Színes korongok és pálcikák. Két dobókocka. Hegyező. Számkártyák. Papírpénz. Rajzlap, famentes. Kis dosszié. Nagy mappa. Egy doboz színes ceruza. Kék-piros postairon. És három puhahegyű grafitceruza.
Zsoca közelebb ment az asztalhoz és nem hitt a szemének.
Az egyik grafitceruza lelkesen szántotta a legfelső rajzlapot.
Alig maradt rajta egy kis hely, ami ne lett volna tele mindenféle kesze-kusza vonalakkal.
- Hát te, mit csinálsz? – kérdezte Zsoca, mire a grafitceruza megállt. Sötétszürke szemeivel büszkén nézett a kisfiúra:
- És mit gyakorolsz? – kérdezte Zsoca, mert a vonalak, hurkok, pöttyök és görbék sokaságában egyetlen felismerhető formát sem látott.
- Hát az írást, természetesen – válaszolt a grafitceruza továbbra is rettentő elégedetten magával.
- Te tudsz írni? – csodálkozott a kisfiú, mire a ceruza, mintha kicsit hosszabbra nyúlt volna a büszkeségtől.
- Még szép! Nem véletlenül az a nevem, hogy Hűde Baró! A barátaim csak HB-nak, hívnak, mert az rövidebb. Hívhatsz te is így.
- Én Zsoca vagyok – mutatkozott be a kisfiú, aztán egy kicsi tétovázás után bevallotta – én nem tudok írni, csak számokat, azokból is csak a 8-ast, a 6-ost, meg az 1-est tudom jól. A többit mindig összekeverem.
- Semmi gond. Erre vagyok én! Erre képeztek ki. Első osztályú íróeszköz. A papírboltban is a legfelső polcon laktam, ahol csak a drága dolgokat tartják. Meglátod, pikk-pakk megtanulunk együtt mindent. Itt van rögtön a neved. Nézd csak! Ide írom.
Zsoca
- Hogy tetszik?
- Szép – válaszolta Zsoca és megdörzsölte a szemét.
- Ezek meg itt a számok 1-től 10-ig. És itt a kedvencem. A Dzs betű. Meg a másik a W. Kár, hogy ezt a magyarban nem igazán használják, pedig ez a legvagányabb betű.
- Tényleg az! – lelkesedett Zsoca - Apa kocsiján is ez van.
- Na, látom olvasni már tudsz.
- Igazából azt sem – mondta Zsoca – de anya szerint az iskolában azt is megtanulom. Abban is segítesz majd?
- Én nem, de ismerek valakit, aki tök jó sztorikat tud mesélni, és imádni fogod. Nem olyan sportos mint én, leginkább tespedni szeret az asztalon, meg ábrándozni, de jó fej. OK-nak hívjuk, de igazából Olvasó Könyv a neve. Most viszont irány aludni, mert, ha nem alszol, fáradt leszel, és holnap hogy pakolsz be a tolltartóba? Az még nem is mondtam, nagyon menő a tolltartód! Mindig is ilyennek képzeltem az új otthonomat!
Zsoca jó éjt kívánt HB-nak, és visszabújt az ágyba.
Egy barátja már van, aki ráadásul szuperül tud írni, és neki is segíteni fog benne, hogy megtanuljon.
Jó indulás egy elsős első napjához.
Logo vector created by freepik - www.freepik.com