Zsoca nem tudott elaludni. Ahogy jobbra-balra forgolódott az ágyban, egyszer csak fura hangokat hallott.

Kinyitotta a szemét és körbenézett, hátha rájön, mi ad ki ilyen különös hangot az éjszaka közepén.

Ami biztos: nem szörny.

A szörnyek, főleg, amik éjszaka ijesztgetik a gyerekeket, sokkal morcosabb hangokat adnak ki.

Ez a hang olyan ismerős volt. Mintha kaparászna valaki, vagy…és Zsoca rá is jött mire hasonlít igazán a különös hang: mintha valaki lelkesen rajzolna.

De ki lehet az?

Zsoca felkattintotta a kislámpát, és látta, hogy Pinyu békésen alszik a párnája mellett.

Tehát nem Pinyu az.

Fülelt.

Próbálta megtalálni a hang forrását.

Az új íróasztala felől jött, amit apukája előző nap hozott el a szomszéd utcából, ahol már kinőtték az ott lakó gyerekek.

Itt volt Zsoca minden holmija, amit anyukája az utóbbi hetekben az iskolához vett.

Füzetek. Füzetborítók. Vonalzó. Radír. Színes korongok és pálcikák. Két dobókocka. Hegyező. Számkártyák. Papírpénz. Rajzlap, famentes. Kis dosszié. Nagy mappa. Egy doboz színes ceruza. Kék-piros postairon.  És három puhahegyű grafitceruza.

Zsoca közelebb ment az asztalhoz és nem hitt a szemének.

Az egyik grafitceruza lelkesen szántotta a legfelső rajzlapot.

Alig maradt rajta egy kis hely, ami ne lett volna tele mindenféle kesze-kusza vonalakkal.

- Hát te, mit csinálsz? – kérdezte Zsoca, mire a grafitceruza megállt. Sötétszürke szemeivel büszkén nézett a kisfiúra:

- És mit gyakorolsz? – kérdezte Zsoca, mert a vonalak, hurkok, pöttyök és görbék sokaságában egyetlen felismerhető formát sem látott.

- Hát az írást, természetesen – válaszolt a grafitceruza továbbra is rettentő elégedetten magával.

- Te tudsz írni? – csodálkozott a kisfiú, mire a ceruza, mintha kicsit hosszabbra nyúlt volna a büszkeségtől.

- Még szép! Nem véletlenül az a nevem, hogy Hűde Baró! A barátaim csak HB-nak, hívnak, mert az rövidebb. Hívhatsz te is így.

- Én Zsoca vagyok – mutatkozott be a kisfiú, aztán egy kicsi tétovázás után bevallotta – én nem tudok írni, csak számokat, azokból is csak a 8-ast, a 6-ost, meg az 1-est tudom jól. A többit mindig összekeverem.

- Semmi gond. Erre vagyok én! Erre képeztek ki. Első osztályú íróeszköz. A papírboltban is a legfelső polcon laktam, ahol csak a drága dolgokat tartják. Meglátod, pikk-pakk megtanulunk együtt mindent. Itt van rögtön a neved. Nézd csak! Ide írom.

 Zsoca

- Hogy tetszik?

- Szép – válaszolta Zsoca és megdörzsölte a szemét.

- Ezek meg itt a számok 1-től 10-ig. És itt a kedvencem. A Dzs betű. Meg a másik a W. Kár, hogy ezt a magyarban nem igazán használják, pedig ez a legvagányabb betű.

- Tényleg az! – lelkesedett Zsoca - Apa kocsiján is ez van.

- Na, látom olvasni már tudsz.

- Igazából azt sem – mondta Zsoca – de anya szerint az iskolában azt is megtanulom. Abban is segítesz majd?

- Én nem, de ismerek valakit, aki tök jó sztorikat tud mesélni, és imádni fogod. Nem olyan sportos mint én, leginkább tespedni szeret az asztalon, meg ábrándozni, de jó fej. OK-nak hívjuk, de igazából Olvasó Könyv a neve. Most viszont irány aludni, mert, ha nem alszol, fáradt leszel, és holnap hogy pakolsz be a tolltartóba? Az még nem is mondtam, nagyon menő a tolltartód! Mindig is ilyennek képzeltem az új otthonomat!

Zsoca jó éjt kívánt HB-nak, és visszabújt az ágyba.

Egy barátja már van, aki ráadásul szuperül tud írni, és neki is segíteni fog benne, hogy megtanuljon.

Jó indulás egy elsős első napjához.

Logo vector created by freepik - www.freepik.com