Elérkezett a Kirepülés Napja.
Minden évben ez a nap volt a legizgalmasabb a Röpdében, vagy hivatalos nevén a Kerületi Madártani Intézetben.
Ezen a napon adtak számot repüléstudásukról a szárnyalók, akik nyár óta erre a vizsgára készültek.
Sólyom Sarolta, a röptanítónő minden szárnyaló tanulóért egyaránt szorított, mikor reggel felsorakoztak a Nagyrét szélén:
Zoli, a fekete gólya, Lili, a füsti fecske, Huba, a kuvik, Cili, a cinege, Bencus, a veréb, Szili, a szarka és Kázmér, a varjú.
- Ez most nem röpdolgozat, pipikéim! Ez most a témazáró. Itt mindenkinek bele kell adnia apait, anyait, tollát, csontját. Szárnyaljatok! – zárta ünnepi beszédét Bagoly Bonifác az igazgató, aki bár nagyon szigorúan huhogott, belül legalább annyira izgult a szárnyalók sikeréért, mint a tanítónő.
A szárnyaló tanulók kifényesített tollakkal, peckesen álltak a rét szélén magasodó, öreg tölgyfa kiálló ágán. Kicsit távolabb a madárszülők egy sárguló levelű vadgesztenyefán gyűltek össze, és figyelték gyerekeiket.
Először a legjobb tanulók kerültek sorra.
Zoli kezdte a bemutatót. Szélesre tárt fekete szárnyaival olyan elegánsan suhant a rét felett, hogy minden résztvevő ámulattal csapkodott a szárnyaival a köre végén.
Aztán Lili következett. Szélsebesen szelte a levegőt, villámként cikázó kanyarokkal, ívekkel és fordulókkal díszítette a repülő vizsgáját.
Mikor Huba a levegőbe emelkedett, minden hang elnémult a réten. Csak az ijedten iszkoló egerek lábainak surranását lehetett hallani, ahogy a barna árnyék hangtalanul elsuhant néhány centivel a rét felett.
Cili volt az osztály legkisebb szárnyalója, aki olyan könnyen és vidáman repült, hogy a végére mindig dalra fakadt. A vizsgán sem volt ez másképp.
Bence a veréb, aki épp csak egy arasszal volt nagyobb Cilinél, bámulatos ügyességgel repült át ágak, bokrok között. Olyan kis réseken is átrepült, ahol már egy nagyobb darázsnak is ügyességre és összpontosításra lenne szüksége.
Szilinek volt a legcsinosabb ruhája, amiben, mintha zenére táncolna, parádés íveket leírva repülte körbe a rétet.
Végül Kázmér következett. Lassan, türelmesen vitorlázott a levegőben. Semmilyen felesleges kitérőt nem tett. Ráfeküdt a léghuzatra és két szárnycsapással, hihetetlen energiatakarékossággal teljesítette a vizsgatávot.
A közönség lelkesen tapsolt minden vizsgázónak. És, miután a vizsgabizottság kihirdette a jegyeket – mindenki jelest kapott - már csak a vizsgázók közös díszrepülése volt hátra.
A szárnyalók felsorakoztak utolsó közös repülésükhöz. Mindenki ott volt, kivéve Kázmért. Hiába keresték, szólongatták, a fekete madár nem volt sehol.
- Akkor beállok helyette én – határozott Sólyom Sarolta, és a vendégek lelkes szárnycsapkodása közepette az osztály elegánsan, szélsebesen, halkan, könnyedén, feltűnő ügyességgel, parádés mozdulatokkal körberepülték a rétet.
Mikor a harmadik kör végére értek, minden szárnyaló egyesével elbúcsúzott Zolitól és Lilitől, akiket a szüleik már összecsomagolva vártak. A vizsga után indulnak Délre, messze a tengerentúlra.
Már napok óta mindenki a költözésről beszélt, Zoli és Lili pedig izgatottan mesélte, miket tudtak meg az utazásról idősebb testvéreiktől.
A búcsúzkodás után a szárnyalók leszálltak büszke szüleikhez, Sólyom tanító néni pedig az iskolafára.
Ahogy igazgatta a díszrepülésben kissé felborzolódott tollait, különös szuszogásra lett figyelmes.
Ahogy körülnézett a hang forrását kutatva, hamarosan meg is találta.
Pont a feje felett, a gondolkodó gallyon gubbasztott Kázmér, láthatóan igen rossz hangulatban.
Sólyom Sarolta lassan röppent fel elkóborolt szárnyaló tanítványához, aki először riadtan nézett a tanító nénire. Úgy sejtette szidást kap, mert kihagyta az ünnepi repülést, amire hetek óta készültek a társaival.
De nem ez történt.
- Kázmér – kezdte Sólyom Sarolta – úgy hiányoztál a repüléstől, mindenhol kerestünk. Valami baj van? Fáj valamid?
Kázmér lógatta a csőrét, és a fejét rázta.
- Akkor miért nem repültél velünk? Olyan csodás volt ma a szél, rendelni sem lehetett volna jobbat.
Kázmér fészkelődött kicsit, aztán kibökte.
- Nem volt kedvem.
- De miért nem? Tegnap még te is annyira vártad a Kirepülés napját. És Zolitól meg Lilitől sem tudsz így elköszönni, pedig még ma útnak indulnak Délnek.
Kázmér bosszúsan rakosgatta a szárnyait, aztán felnézett, egyenesen a tanító nénire:
- Nem értem, miért olyan nagy szám ez a költözés. Nyaralni mennek, melegben lógatják a lábukat és tömik a bögyüket minden jóval, míg mi itthon fázunk, és alig akad a csőrünkre való falat – károgta Kázmér.
Sólyom Sarolta már mindent értett.
- Tudod Kázmér, Zoli és Lili valóban elutaznak a télen, de ne hidd, hogy szórakozni mennek. Ahogy ti itt többiek vigyáztok arra, hogy itthon minden rendben legyen ősszel és télen, Zoli és Lili is fontos ügyben járnak.
Kázmér kíváncsian nézett a tanító nénire.
- Az ő dolguk, hogy elrepüljenek messze, azokba a távoli országokba, ahol mindig meleg van. Ott megkeresik a Tavaszt és a Nyarat és szólnak nekik, hogy jöjjenek vissza hozzánk, mert már nagyon várjuk őket.
Kázmér lógó csőrrel repült oda Zolihoz és Lilihez, akik épp induláshoz tollászkodtak a szüleikkel:
- Kár, hogy elmentek, de mostmár tudom miért. Sajnálom, hogy olyan mogorva voltam, de többet nem leszek. Itt várlak titeket, s ha visszajöttetek, együtt repüljük körbe a Nagyrétet, ígérem!
