Kötött puha pulcsiban Éjbarát,

eljött  az esttel, vigyázni rád,

leül ide melléd aludj csak el,

csillagszemű éj neked énekel.

Csukd be a kis szemed, itt vagyok,

míg a nap reggel majd felragyog,

őrzöm az álmodat éberen,

nem bánthat senki sem édesem!

Ott a kuka,

ne légy buta!

Ha már nem kell,

dobd be oda.

Igérd meg most,

soha, soha,

nem szemetelsz!

Köszönöm:

a Föld

Vége a nyárnak, távol a hó

érik a tőkén a borravaló,

szép szemű szőlő,

tündérnek szóló,

őszre mosolygó,

zöld csemege.

Mondd, eszed-e?

Szőlőgyöngyöt fűzött,

ágas-bogas fürtre,

cakkos levél alá,

rejtette el fürge,

napsugárujjakkal

cirógatta lágyan,

megnőjenek nagyra,

amíg meleg nyár van.

S mikor az ősz halkan,

leveleken lépdel,

szőlőgyönygyöt szedünk,

óvatosan kézzel,

kosarakba gyűjtjük,

kóstolgatjuk, ízlik,

szőlőgyöngyeinkben,

édes napfény ízzik.

A nagyobbik fiam nagyon nehezen szokta meg az óvodát. Reggelente sokat csimpaszkodott a nyakamba vagy morzsolgatta kétségbeesett szemöldök ráncolással a Pinyut. Bár az óvó nénijeink szerintem világbajnokok a szakmájukba, s kiváló párost alkotnak mérhetetlenül különböző személyiségükkel, a reggeli elválás szinte mindig csendes könyzáporba torkollott.

Íróként persze verbális megoldást sikerült találnom. Azért írom, hogy sikerült, mert az ovis évet végül az alábbi varázsigével csináltuk végig. Nálunk működik, így szeretettel osztom meg veled is, hátha nálatok is segít, hogy a szomorúság felhők mögött kisüssön a nap.

Használati utasítás:

Amikor a mondókát mondom, mutatom is amiről beszélek, a szíveket, a cérnát és persze a kötést. Ha esik, plusz csomót kötünk, ami vízálló. Ha nyűgösebb a nap, hiszticsomót is kötünk, amit Zsolti határoz meg, mekkora legyen. A végén jól meg is rángatjuk képzeletbeli csomónkat, így adok nyomatékot, annak, hogy erős. :)

A szöveg:

A te kicsi szíved és a mami nagy szíve között van egy kis cérna, amin a mami szeretette mindig ideér, így akkor is itt vagyok, amikor nem látsz.

Megkössük? (a gyerkőc bólint vagy igent mond, ekkor kötünk 3 db szép csomót és hangosan együtt számolunk).

Egy, kettő, három.

Jó erős, nem szakad el!

(Nagy ölelés, búcsúpuszi és indulás)

Könnyezik a krokodil,

sosem lehet első,

hiába a nagy lapát,

izmos, kemény felső,

teste és a szorgalmas,

mindig éhes gyomra,

életét folyóban éli,

mégis sosem tudja,

leelőzni a kaják,

mindig egy orrhosszal

előtte úsznak a partra,

mit őkelme rosszal,

nem elég, hogy evezésben,

bajnok sosem lehet,

de a gyors kajak-kajákból,

sem igazán ehet.

Gondolt egyet, meg is van

a megoldás a gondra,

ha már a hátrányos helyzet,

esélyeit rontja,

átigazol s mert nem lehet,

kajakos versenyző,

lesz hát igen motiváló,

kissé harapós edző.

A delfin, a cápa, a cet,

egyre csak, egyre csak edz,

mindegyik győzni akar,

egyiké a diadal.

Ússz, te csak ússz, te csak ússz,

nincsen már hátra csak húsz,

méter és itt van a cél,

előre, a partra ne félj!

A delfin, a cápa, a cet,

a végén egy jót nevetett,

hiába az ész, az erő,

egy molylepke lett a nyerő.

Faluszélen legelész egy bús ló,

azt mondják, nem megy neki a dzsúdó,

a bírók szerint kissé aggályos,

pároslábbal rugni nem szabályos.

Gyakorolja kedvesem a gáncsot,

egyen napi két mázsa bogáncsot,

éljen azzal a nagyszerű csellel,

ha a ló ledob többé nem kelsz fel.

Így bíztatta a keleti mester,

tudta a ló, ha véletlen nem nyer,

büszkén lép egy kevésbé lágy útra,

s átnyergel a lóugratókra.

 A vezérszurkodó csapat évek óta várja,

elrepülhessen végre a zoolimpiára.

A szurkodóknak ugyanis varázslatos élmény,

egy helyen sok szupersportos, oxigéndús vérlény.

Meleg, izzadt, páradús, az igazi trópus,

van akit a tehetség vonz, van akit a lóhús.

A vérbeli szurkodók, minden indulót csípnek,

a lányok sokkal vérmesebbek, mint mondjuk a hímek,

a bajnokot ha kiválik, s bátran fut előre,

a sok lelkes szurkodó, felhőként veszi körbe,

célbaérve, fülébe zúgják, mily’ szépen nyert csatát,

s ha nem figyel, rajongásként, kiszívják a nyakát.

A vegyes úszás döntőjében győztes:

a kék bálna!

Dobogótetőre állni, ez volt a nagy álma.

A versenytársak táborában forrott is némi bosszú,

még szép, hogy ő nyert mondogatták:

majd’ medence hosszú!