Van nekem egy nagyapám, nem csoszogós bácsi,elgurul a pöttyös labdám,nem kiált, hogy ácsi,fut utána, fürgén, fitten,úgy nevez hogy: kicsi kincsem,s bár fára mászni nem szokott,ismeri a tiktokot,s megtartja a titkokat,hogyha kérem.

Én vagyok a világ legszerencsésebb unokája,mert az enyém a föld kerek legszuperebb nagypapája,aki tudja, mire jó a popszegecs,aki minden kóbor küllőt helyre tesz,akinek mindig van töltött eleme,akinek, ha veszít, még sincs elege,akivel jó kifogni egy icipici snecit,akivel nem zavar, hogyha sáros…

Anya már harmadszorra szólt Jocinak, hogy ideje lefeküdni. - Megvárom apát – fonta karba a kisfiú a kezét, mint anya szokta, ha valami nagyon komolyat akar mondani. - De apa ma későn jön haza. Már rég aludnod kell, amikor megérkezik. - De én akkoris megvárom. Holnap különben sem kell oviba…

Krizsi, a Kikelet Tanya dombörököse pitymallat előtt ébredt a tyúkólban. Leugrott a tyúklétráról. Már nem anyával aludt a fészekben, hisz az csak a dedós csibék szokása. Ő pedig nem volt már csibe. Tollasodott a szárnya. Nagyon várta, hogy apja, Károly is felkeljen és kinyissa a tyúkól…

Én szeretlek téged, és te szeretsz engem, ő szereti, hogy mi, szeretjük őt ketten, ti szeretitek ezt, az egyszerű csodát, hogy ők szeretnek, s így lehetünk, egy Család!

Szomorúan álldogált a Hóember az udvarban. A november végén leesett hóból építették a gyerekek. Akkor fehér volt minden, a kert, az utca, a háztetők és a fák, meg persze a Hóember is. Szép piros fazekat kapott kalapnak, az orra pedig egy friss, ropogós répa lett. Büszke is volt…

Estefelé, fáradtan is, Hancúrozva játszik veled, Apa szeret, apa szeret. Ha huncutkodsz nem szid, Inkább megölel és veled nevet, Apa szeret, apa szeret. Ha vele sétálsz erősen tartja, Nagy markában apró kezed, Apa szeret, apa szeret. Ő nélküle a családunk, Boldog biztosan…