Őszanya az erdő felett  szürke felhőn ballagott,

Csiripelő madarakat s szél suhogást hallgatott,

Megbotlott egy esőcseppben s kosara potty, kiborult,

Belőle a sok szín festék az erdő fáira le hullt.

Ijedten néz Őszanya, jaj, mi lett a vége,

A sok arany, barna, bordó együtt vajon szép-e?

S a különös festményt látni, előbújt a fényes Nap,

Lebocsátott az erdőre néhány őszi sugarat,

S Őszanya nevetve látta, milyen szép lett így a föld,

Mily gyönyörű úgyis a fa, ha levele épp nem zöld,

S eztán minden nyár végén, ha hideg lett az este,

Őszanya útjára indult, hogy fáinkat megfesse.