Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Mindenki Mennyországa

2015. október 31. 18:24 - Várfalvy Emőke

Zsoca és mami egy borús, őszi szombat délelőtt elindultak meglátogatni Laci papát.

- Ákom és apa biztos nem jön? - kérdezte Zsoca, miközben nagyon igyekezett megkötni piros, Thomas-os sálját a nyakában.

- Nem, sajnos Ákomnak itthon kell maradnia, mert nagyon meg van hűlve. Apa vigyáz majd rá, hogy elég teát igyon míg hazaérünk. - válaszolta mami és felvette meleg, őszi levél színre emlékezető, barna kabátját.

Laci papához hosszú volt az út. Kétszer is át kellett szállni közben, de Zsoca szeretett utazni. Imádta nézni ahogy a buszvezető megnyomja a gombokat, s először csönget, majd becsukódik az ajtó, s a nagy, kék jármű elindul. A HÉV-et is szerette, mert majdnem olyan, mint a vonat. Csak zöld és nem megy olyan messzire. Bár mami szerint Gödöllő nincs is olyan közel, pláne, ha gyalog kéne oda elsétálni. 

Laci papát egy domb tetején lehetett megtalálni. Ide járt Zsoca és mami, meg persze, ha nem volt épp beteg Ákom és apa minden február és június utolsó vasárnapján, meg november első szombatján. Sőt néha más napokon is, de Zsoca ezekre nem emlékezett. Csak azokra a napokra, amikor mami gondosan becsomagolt egy szelet lúdláb tortát, a gyertya és gyufa mellé. A finom, csokoládés sütemény mindig nagyon ínycsiklandó volt, de sosem lehetett megenni. Mert az a Laci papáé.

A tortaszelet most is odakerült, ahova mindig, s mami meggyújtotta a gyertyát és egy darabig csendben nézte, ahogy a lángocskát ide-oda lökdösi a szél. Aztán leült a zöld deszkapadra és odamutatott maga mellé.

- Gyere Zsoca, ülj ide. Szeretnél te is valami finomat, látom a szemeden. - mondta mosolyogva s elővett a táskájából egy kis, fém dobozt, amire virágok voltak festve. Levette a tetejét. A dobozban finom, csokoládés kekszek sorakoztak, amiket mami mozdony mintájú szaggatóval vágott ki a tésztából. Ez volt Zsoca kedvence.

A kisfiú csillogó szemekkel ült fel anyukája mellé a padra és jóízűen nekilátott felfalni a kekszeket. Egyiket a másik után. Csendben üldögéltek, míg az utolsó előtti keksznél meg nem szólalt:

- Laci papa mikor eszi meg a tortáját?

- Hát, nem tudom biztosan. Talán, ha hazajött a Neptunuszról. Tudod, ilyenkor mindig arrafelé jár, az a kedvenc bolygója. - válaszolta mami mosolyogva.

- És mit csinál a Neptunuszon? - kérdezte Zsoca csodálkozva.

- Sétál, körbenéz. Tudod Zsoca, nagypapa fiatal korában csillagász volt. Már amikor olyan kicsi volt mint te is rengeteget bámulta a csillagokat. Különösnek és lenyűgözőnek tartotta őket. Aztán, mikor felnőtt lett, egy barátja segített neki valóra váltani az álmát: hogy igazi csillagász legyen. Már nem csak nyári estéken, a fűben fekve leshette mit rejt a távoli űr, hanem egy hatalmas nagy távcsövön át böngészte a csillagok sokaságát. Ezt mindennél jobban szerette. Vagyis majdnem mindennél jobban.

- Miért, mit szeretett a legjobban? - vágott közbe Zsoca, miután lenyelte az utolsó mozdony alakú csokiskeksz falatot.

- A nagymamát. - válaszolta mami.

- Mikor a nagymamát megismerte, Laci papa úgy döntött, nem tölti az összes éjszakáját a hideg égbolt alatt. Inkább a nagymamával szeretett volna lenni. A tudósok élete magányos élet. És a papa otthagyta a csillagokat, hogy ne legyen többé magányos. S hogy jó apukám lehessen. Hiszen, te is annak örülsz a legjobban Zsoca, mikor apa hazajön, nem?

- De igen. - válaszolta Zsoca - S aztán mi történt?

- Aztán sok év eltelt, én megnőttem, a papának pedig el kellett mennie. - mesélt tovább mami.

- A csillagokhoz? - kérdezte Zsoca.

- Igen, a csillagokhoz. - válaszolt mami és megsimogatta Zsoca szőke, kék csíkos sapkába bújtatott fejét.

- Mindenki a csillagokhoz megy, aki a temetőben lakik? - érdeklődött Zsoca és lóbálni kezdte a zöld deszkapadról lelógó csizmás lábait.

- Nem Zsoca. Én azt hiszem, hogy mindenkinek más Mennyországa van. Aki elköltözik tőlünk ide a temetőbe, mindenki talál magának egy új helyet, ahol jól érzi magát. Ide igazából csak mi járunk őket meglátogatni, de ők nem sokat vannak itt. Mindenki olyan helyre megy innen, ahol azt csinálhatja, amit igazán szeret, s amire életében nem volt ideje. Laci papa nagyon szerette a csillagok, bolygók titkait kutatni. Most bármennyit utazhat a Naprendszerben, s azon is túl, a távoli galaxisok közé. Aki a kirándulást szerette egy végtelen, gyönyörűséges erdőkkel, mezőkkel, patakokkal és mindenféle kedves állattal teli tájra juthat, aki olvasni szeretett egy millió könyvvel, s kényelmes fotelekkel, meg finom, meleg, mézes teával felszerelt könyvtárba, aki játszani szeretett egy igazán csillogó, száz és száz különféle játékszert tartó játszóházba megy és így tovább. Minden embernek meg van a maga Mennyországa. Ahol boldog lehet. - magyarázta mami, majd felnézett az égre.

A borús égbolton egy kis rés nyílt a szürke felhők között, s a lyukon át egy vékonyka napsugár hullott le Zsoca fejére. A kisfiú mosolyogva emelte az arcát a fény felé és becsukott szemmel élvezte papája apró meglepetését, melyet a legközelebbi csillagról küldött neki nagy szeretettel.

mindenki_mennyorszaga.jpeg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr508039442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása