Dél volt. Kárófay-Csontfül Vera, vagy, ahogy a barátnői hívták, Varjú, épp a másik oldalára fordult antiallergén pókselyem paplana alatt, amikor megszólalt az ébresztőóra. Az ifjú banya résnyire nyitotta macsakazöld szemét, s mikor látta, hogy még világos van, gyorsan elmormolt egy varázsigét.  Az ébresztőóra egy kicsit rossz néven vette, hogy habverővé változtatták.  Duzzogott valamicskét az elefántkoponyából készült éjjeliszekrényen, de azért pontban délután kettőkor eszeveszett fordulatszámmal elkezdte forgatni a habverő lapátjait.

Varjú ismét felébredt. Épp wc pumpává akarta bűvölni az órát, amikor meglátta, hogy már tíz üzenet villog a bájfonján.

- A pokolba – kapott oda a vérvörös készülékhez – a gyűlés!

A boszorkány forgószelet megszégyenítő lendülettel pördült ki az ágyából, közben folyamatosan mormolta az esti ébresztőhöz szükséges rutin varázsigéket.

 Pillanatokon belül bugyogott a víz a Neszbecsszóhoz, csurrant a pohárba a vérnarancslé és gőzölgött a tányéron a kalóraszegény bántotta, szigorúan csak egy szelet gabonasikló szalonnával.

Varjú boszorkányos sebességgel elfogyasztotta a rendhagyó estelit, közben fél szemmel a gardróbjában pörgő ruhákat nézte.

- Nincs egy rongyom, amit felvegyek! – állapította meg mikor az utolsó szénfekete, földig érő szoknyáját is megvizsgálta. Az elmúlt 128 évben már mindent viselt legalább egyszer az éves Vérmes Vasárnap Banyatalálkozón.

Ekkor fülsüketítő sípolást hallatszott a mosókonyha irányából. A gőzölős vasaló, ami egyébként néhány hete még kenyérpirító volt próbálta felhívni magára, vagyis a vasalódeszkán heverő encián kék  ruhára a figyelmet.

- Ez a nappali kelés teljesen elveszi az eszem – csapott a homlokára Varjú és egy pillanat múlva elégedetten szemlélte magát tükrében.

- Én már tegnap is mondtam, hogy bűbájosan nézel ki – vigyorgott elégedetten a tükör.

- Ha felveszem hozzá azt a mérgezett alma nyakláncot túlzás? – bizonytalankodott Varjú.

- Egyáltalán nem, a vintage most nagyon megy! – vágta rá a tükör.

A boszorkány megigazította kalapját, bevarázsolt feneketlen mély kézitáskájába minden szükséges bűbájt és iratot, aztán rápillantott az órájára. Szűk fél órája volt odaérni a lapos bevásárlóközpont tetejére.

- Amíg a Hold-völgyben tartottuk, nem kellett a városi dugóban araszolni – mérgelődött - Bezzeg így! Minden vidéki kopogó szellem és vasárnapi zombi ott fog bénázni a légtérben. Kellett nekünk mindent átvenni az amerikaiaktól! Halloween?! Rendben, hogy sosem volt még ilyen jövedelmező és népszerű a boszorkányság, de akkor is. Azok a táplálkozászavaros csontvázak. És az a rengeteg, rámenős vámpír?! És utálom a sütőtököt is . Tavaly is addig lihegett egy vérfarkas a nyakamba, amíg belekente a pitéjét a kabátomba. Még most is bűzlik. A boszorkánytanácsot persze csak a tagdíj bevétel érdekli. Pedig mennyivel jobb volt egymás közt! Kis bűbájkeverés, varázsitalok, néhány elvarázsolt királyfi. A szentségit, így nem érek oda a naplemente utolsó fényére.

Varjú nagyot sóhajtva belenyúlt a táskájába. A kis pók alakú doboz, amiben az időhajlító varázslatot tartotta üres volt.

- Hát legyen – bökött a banya a bájfónján lévő app-ra megadóan – végülis egy ilyen ruhában, megérdemlek egy rendes belépőt.

- Az Önhöz legközelebb eső léghuzat 3 percen belül megérkezik – jelent meg a kijelzőn a felirat.

A széllimuzin páratlanul hangos fütyüléssel fékezett Varjú házának tetején. Minden cserép egyenként beleborzongott. A banya elégedetten helyezkedett el a légáramlatban és pár perc múlva gyönyörködve szemlélte, ahogy a luxus boszorkánytaxi végigszáguld a tájon, csodásan leszaggatott tetőket, nyögve ledőlő kéményeket és szánalmasan égnek álló gyökerű fát hagyva maga után.