Zsanna egy sötétszürke felhő szélén ült. Már órák óta bámult lefelé, és sírt.

- Mi a baj, csillagom – simította meg a fejét Anyaisten, aki szokásos csillaggyújtás előtti sétájára indult, és meghallotta a szürke felhő felől jövő szipogást.

- Semmi – hüppögte a kis angyal, és beletörölte az orrát hófehér ruhája ujjába.

- Oh, drágaságom, a semmi miatt nem szokás egy egész tavat összesírni – mutatott a földön összegyűlt terebélyes tócsára Anyaisten, aztán előhúzott a zsebéből egy frissen vasalt textilzsebkendőt.

Zsanna elvette, és akkorát trombitált bele, hogy az alattuk járó-kelő emberek riadtan kapták fel a fejüket, vajon tényleg vihar készülődik december végén.

- Köszönöm – suttogta Zsanna.

- Szívesen – mondta Anyaisten – leülhetek?

A kis angyal bólintott, Anyaisten pedig lehuppant a felhő szélére és ő is lelógatta csupasz lábait.

Egy darabig csendben ültek, aztán Anyaisten megkérdezte:

- Hogy tetszett az első karácsony?

- Szép volt – válaszolt Zsanna röviden.

- Mi tetszett benne a legjobban? – fűzte tovább a beszélgetést Anyaisten.

- Az öröm a gyerekek szemében, ahogy kibontották az ajándékokat az nagyon szép volt. Csak…

- Csak mi?

- Olyan rövid.

- Ezt hogy érted?

- Hát, hogy olyan rövid ideig csillog a szemük. Amíg égnek a fények, csillognak a csomagolópapírok, meg minden… örülnek. A szemükkel. A szívükkel is. Láttam. De, ahogy telnek a napok, az öröm egyszer csak eltűnik… És ez olyan szomorú.

- Ezért sírtál? Sajnálod a gyerekeket?

- Igen, őket is…

- És még kiket?

- Őket – mutatott Zsanna a Földre és újra kitört belőle a zokogás – nézd meg, milyen szomorúak. Segítsünk nekik Anyaisten, kérlek, segítsünk rajtuk!

Anyaisten lenézett a jeges eső áztatta Földre. Először nem látott semmit, de amikor feltette a távollátó szemüvegét, az ő szeme is azonnal megtelt könnyel.

- Hogy kerül az a rengeteg kicsi állat a hideg téli estébe? Hiszen ez borzasztó!!!

- Szerinted is? – kérdezte izgatottan Zsanna.

- De még mennyire! – ugrott talpra Anyaisten – édes kicsi lények, hát kinek van szíve kidobni őket ebben a hidegben? Azonnal tennünk kell valamit!

Zsanna lelkesen követte a szélsebesen száguldó Anyaistent az Angyalvárig.

- Itt várj, mindjárt jövök!

A kis angyal leült a lépcsőre  és türelmesen leste a nagy kaput, ahol néhány perc múlva újra feltűnt Anyaisten, kezében egy nagy kosárral.

- Ezeket vedd fel – nyújtott egy hosszú, hófehér szűrt és egy báránybőr sapkát Anyaisten Zsannának - Pétertől kaptam, akinek egy öreg pásztor adta ajándékba. Ettől olyan leszel, mint ezek a kis jószágok odalent. Így talán nem félnek majd tőled, ha segítségükre sietsz. Menj és takard be őket ebbe a meleg szűrbe, hogy ne fázzanak, és segíts nekik új otthont találni. Amelyiket pedig senki sem fogadja be, tedd ebbe a bélelt kosárba és hozd el hozzám. Berendezek nekik egy kis ligetet a szivárványos kertemben, ahol többet nem kell fázniuk, éhezniük és félniük. Jó lesz így?

Zsanna válasz helyett boldogan ölelte meg Anyaistent, aztán kapta a kosarat és repült, hogy segítsen az árva állatoknak új, szerető családot találni.