Zsoca és Mami egy borús októberi délelőtt sétálni indulatk az erődbe. Zsoca rossz kedvűen húzta fel a zöld, fűzős gumicsizmáját és egyáltalán nem akart sapkát venni. Az egészhez semmi kedve sem volt. A tévében rengeteg jó mesét lehetett nézni vasárnaponként s ahogy a bejárati ajtón kikukucskált, nem látott kint mást, csak bánatosan csüngő levelű fákat. Mit csináljon kint ilyen rémes időben?

- Mami, én nem akarok menni. - nyavalygott, ahogy az emeletre vezető lépcsőn ülve próbálta a sálját a nyakába tekerni.

- Pedig nagyon jó lesz, majd meglátod. - bíztatta Mami s felvette vízálló, hatalmas, színes pettyekkel díszített esőkabátját.

- És, ha elázunk? - kérdezte Zsoca még mindig rossz kedvűen.

- Akkor vizesek leszünk. - válaszolt Mami mosolyogva és kinyitotta az ajtót.

- De én fáradt vagyok. - próbált Zsoca egy utolsó, néha egészen hatásos kifogást keresni.

- ígérem, ha hazaértünk, lefekhetsz egy nagyot szunyókálni. Tudod, ha most itthon maradunk Csupa Csáp Csanád nagyon el lesz keseredve.

- Csupa Csáp Csanád? Az meg ki a csoda? - kérdezte a kisfiú meglepődve.

- Majd meglátod. Csak előbb meg kell keressük. Ma bújócska napja van, nem lesz egyszerű.

Zsoca és Mami elindultak a tarka levelekkel borított utcán. Ahogy a szél néha erőre kapva megrázott egy-egy magas fát az út szélén, napsárga, meggypiros és naracs színű levelek potyogtak mindenütt. Csoda szép látvány volt.

- Olyan, mintha havazna. - jegyezte meg Zsoca - Csak nem pihék, hanem levelek esnek. Akkor ez levelezés?

Mami mosolygott és az órájára nézve megszaporázta a lépteit. Zsoca is nekiindult zöld vázú, fekete küllős futóbiciklijén. Tudta, ha Mami siet, akkor a busz már nem lehet messze.

Zsoca kívülről tudta a megállók neveit. Mindet szépen fel is sorolta addig, míg elérték az óvoda megállóját. Aztán a busz becsukta az ajtót és mentek tovább. Zsoca még sosem ment túl az óvodai megállón a busszal. Nagyon érdeklődött, mit fognak látni. A busz egy darabig házak között haladt egy keskeny utcában, majd egyszer csak megállt az erdő sarkán. Itt Mami megfogta Zsoca kezét meg a futóbicikli kormányát és leszálltak.

Az erdő pompásan festett. Pont olyan sárga, bordó és narancs levelekkel tarkított volt, mint Zsocáék utcája. Csak itt sokkal több fa volt. A kisfiú felült a Zöld futóbiciklire és elindult szorosan Mami mellett a járdán. Néhány utcasarkot kellett csak menni, mikor egy ösvényhez értek, ami bevezetett az erdő mélyére.

- Erre? - kérdezte Zsoca.

Mami bólintott és már indultak is a békésen kopaszodó fák közé. Az éjszakai esőtől még saras volt az ösvény, Zsoca ügyesen kerülgette a pocsolyákat. Mikor már egészen beértek, hogy az utca már távolról sem látszott, Zsoca leszállt a bicikliről és lelkesen elkezdett az avarban fel le szaladgálni. Imádta a faleveleket rugdosni. Mami nézte kicsit, majd elindult tovább.

- Gyere Zsoca, menjünk. - szólt hátra.

- Nem tudok. Nem megy a lábam. - válaszolt Zsoca és nem mozdult. - Vegyél fel a nyakadba.

- Oh, hát azt nem lehet. - válaszolta Mami gondterhelten.

- De miért nem? Fáradt vagyok. Nem megyek tovább. - toppantott a kisfiú határozottan.

- Hát, ha a nyakamban ülsz, azt hiszem, sosem találjuk meg Csupa Csáp Csanádot. - válaszolt Mami még mindig borús arccal - Pedig az ő kedvéért jöttünk ma el ide. Ma van a Nagy Őszi Bujócska Nap.

Zsoca máris megfelejtkezett a fáradtságról és lázas keresésbe fogott volna, de eszébe jutott valami.

- Mami, hogy néz ki ez a Csupa Csáp Csanád?

- Hát, amolyan csiga féle. Ezért is nem lehet olyan magasról látni. Mert a levelek között bújt el. S csak az találja meg, aki ügyesen tud keresni. Mint te Zsoca. Na rajta, lássunk neki. Valahol itt kell legyen.

Mami, kezében Zsoca zöld biciklijével az ösvény jobb oldalán keresgélt, míg Zsócának a kék kökényszemekkel bőven megrakott bal oldal jutott. A bokrok alatt rengeteg csigaházat talált, s mindegyiknél ragyogó szemmel kiáltott fel:

- Megvan!

Majd nyílásával magafelé fordította a házat és belekiáltott:

- Hahó, Csupa Csáp Csanád, itthon vagy?

De nem volt meg. Furcsa mód, az össze erdei csigaház üres volt.

- Gyűjtsük őket össze, ebbe a zsacskóba, jó. Az óvodában biztos örülni fognak nekik. - javasolta Mami s a felfedezett csigákat mind szépen eltette, egyiket a másik után. Már vagy húsz üres csigaházat találtak, de egyik sem Csanádé volt. Zsoca rossz kedve kezdett megint előbújni.

- Jaj Mami, ez így nem jó játék. Biztos, hogy itt van az a Csupa Csáp?

- Persze. - válaszolt Mami - Meg fogod találni, keresd csak.

Zsoca hát tovább keresett. Még négy házikóba kukkantott be, mikor egyszer csak fura dolog történt.

- Hahó, Csupa Csáp Csanád, itthon vagy? - kiáltott be a sárral borított ajtajú csigaházba, amiből azonnal előbukkant egy szürke pocak és két, hosszú csápon lógó szem.

- Igen, ki az? - kérdezte a szürke pocak és a csápon lógó szemek gazdája. Zsoca majdnem elejtette a csigaházat ijedtében. De gyorsan bátorságot gyűjtött és válaszolt.

- Zsoca vagyok. Te vagy Csupa Csáp Csanád?

- Én hát. Épp aludni készültem néhány hónapot. - felelt a szép, csíkos házú éti csiga és egészen kibújt nyálkás testével, hogy jól szemügyre vehesse Zsocát. - Mit szeretnél?

- Mami azt mondta, ma van a Nagy Őszi Bújócska Nap s téged kell megkeresni. Hát meg vagy. Mit kapok? - kérdezte lelkesen Zsoca.

- Nos, gratulálok Zsoca, nagyon ügyes vagy, hogy ilyen nagy erdőben, ennyi sok levél alatt megtaláltál. Alighanem palacsinta lesz nálatok uzsonnára. Mogyorórémmel. Remélem, ez jó jutalom. Most viszont tegyél kérlek be egy jo vastag gyökér mélyedésébe, és tegyél rám még néhány levelet, szeretnék aludni.  - válaszolta Csupa Csáp Csanád.

Zsoca egy magas, mohás törzsű bükkfa alá tette Csupa Csáp Csanádot, közel a fa törzséhez egy kis lyukba, hogy nehogy rálépjen valaki. Keresett néhány szép sárga meg bordó levelet, azokkal gondosan betakarta a csigát és hallkan elköszönt.

- Jó éjt Csupa Csáp Csanád! Álmodj szépeket tavaszig.

A kisfiú ezután felült zöld vázú, fekete küllős futóbiciklijére és elindult Mami mellett az ösvényen. Néhány lépés után kiértek egy utcához. Az utca sarkán buszmegálló volt. Zsoca csendben gurult Mami után, s mikor hazaértek egyáltalán nem lepődött meg rajta, hogy a Nagyi egy igazán nagy tál, még meleg, mogyorókrémes palacsintával várta haza a kirándulásból.

Az első állat, amit láttam,

kutya volt,

reggelente póráz végén,

kutyagolt,

hintázott a két nagy füle,

barna szeme kedves,

szimatoló, két orrluka,

bár nem náthás,

nedves.

Ha meglátott köszöntött,

egy vaúval,

csináltunk egy képet róla,

anyuval,

azóta már nem ugat,

hanem inkább csahol,

simogatom, s barátilag,

az arcomba szagol.

Ha a szived bánat nyomja,

fond bele egy dalba,

énekelj, s meglásd hamar,

az öröm meghallja,

szivárványszín kabátjában,

kacagva dúdol veled,

s ami bántott,

egy-két-há' és,

máris elfeleded!

Jól nevelt kis ufogyerek,

megmostad ugye a kezed?

Gyere, látom, szép zöld, tiszta,

nincs rajta a Tejút piszka.

De jaj, mit hallok, oh, te balga,

a vízcsap nem lett elcsavarva,

megy majd a hír mély-űrszerte,

a Mars vízzel van felszerelve!

Gyere, szedjünk gesztenyét,

elgurultak szerte-szét,

nézd hogy csillog, ugye szép?

Gyere, szedjünk gesztenyét!

Gyüjtsünk sok makk kupakot,

apró, barna kalapot,

mit makk-kobak elhullatott.

Gyűjtsünk sok makk kupakot.

Kosárba  mind a mogyoró,

sütünk belőle ropogó

édes kekszeket, ugye jó?

Kosárba mind a mogyoró!

Karácsony-dísznek sok toboz,

megtelik velük most egy doboz,

télen meglepetést okoz:

Angyalka lett a sok toboz!

Gesztenye vad, gesztenye vad,

jaj, de kis szúrós bestia vagy,

barna szemed, barna szemed,

tüskeburokban rejtegeted,

eljön az ősz majd,

rozsdál a lomb,

gesztenye vadtól,

pettyes a domb.

Gesztenye Eszter,

tüskekabátban,

dalolva ring fenn a fa tetején,

lent az avarban,

epedve várja,

Gesztenye Barna a vőlegény.

Gyere le kedves,

kész van az otthon,

puha levélből vetve az ágy,

repül már Eszter,

őszi szél fátyla,

gömbölyű testén szárnya a vágy.

kép forrása:szilveszter-e.blogspot.com

Nagyi szerint az orromba,

cicakaka került,

talán egy kis ciromoscica,

a fejembe belült?

De Nagyi, ily' két kis lyukon,

nem fér be a macska,

se a feje, se a farka,

se a kicsi mancsa!

Töprengtem én ezen sokat,

s végre megtaláltam,

a megoldás egyszerű,

az interneten láttam,

A fejemben lévő parány,

olyan mint egy cicus,

szőrös, csak épp nem doromból,

a pici bacillus.

Itt van az ősz, itt van újra,

a gyerek csak fújja, fújja,

az orrát.

Az ovis nagy baci-boltban,

a baci ott nagyon jól van,

költözget.

Orrodban nő, nő a takony,

oly' magas már mint a Bakony,

nem múlik.

Ha nyári nap, újra kigyúl,

a sok baci mind majd kinyúl,

reméljük!

A pasik negyvesen vannak a csúcson, jól áll nekik a ránc, az őszülő halánték, s mint legutóbb egy FB poszt kommentjeiből megtudtam, az apa-pocak is sokak számára szexi. Most vegyünk minket: őszülés 40 évesen? Kizárt! Irány a fodrász! Ráncok? Már 25 éves kor után kenjük a pofikánkra ami csak a fürdő polcán elfér. Pocak? Neked nem lapos a hasad két gyerek után (nekem NEM!)? Én kérek elnézést!

Szóval az van, hogy mostanában mindig ilyen sztorikba futok bele: hogy a pasi még jól tartja magát, megvan a ház, kocsi, nyaraló, megy a szekér a cégnél, s hát apa belekóstolt egy kis huszonéves gyakornok combijába. Mert úgy kínálta magát a lehetőség. Aztán ő meg már kicsit ráunt anyára, aki olyan káposzta szagú, meg már nem elég feszes és mindig arról panaszkodik, hogy a kölkök nem ették meg a főzeléket. Bezzeg ez a kis gyakornok csillogó szemekkel néz fel rá a székéből. A szoknyja is olyan kis csinosan feszült a popóján, s hát a haja illata, na az nem semmi. Attól egy püspök is beadná a reverendát a zaciba. Nemhogy egy menedzser a multiban, akit úgyis annyi stressz ér. Kell egy kis kikapcsolódás.

És ez talán még a jobbik eset, amikor csak kóstol, de nem frissíti le a kifacsart, 20 éve csendben, pontosan és megbízhatóan működő háztartási robot, akarom mondani anyát egy hamvas bőrű friss diplomásra, vagy egy vérmes harmincas szinglire.

Akár kóstol, akár frissít, anya benne van a slamasztikában. Nyakig. És mostanában egyre inkább ez a dolgok menete. Ami engem piszkosul bosszant. Merthogy a nők güriznek otthon, a munkahelyen, nevelik a gyereket, ápolják a szülőket, támogatják a férjet, aztán egy napon azon kapják magukat, hogy a sok-sok évi önfeláldozásnak az az eredménye, hogy a hajdan vonzó, humoros, örökké mosolygó, formás idomú nőből, valami megszürkült, eltompolt, divatjamúlt automata lett. Mert mindig, mikor magára kellett volna 5 perc, ő döntött és inkább kihúzott még egy pontot a teendők véget nem érő listájáról. Mert majd később ráér még: hajat mosni, inni egy kávét, futni 20 percet, elmenni kozmetikushoz, enni valamit, aludni egy fél órát és még sorolhatnám.

A nők nagy része, valamilyen titkos, soha ki nem mondott elvárás mentén módszeresen háttérbe szorítja magát. Ez szép, s nőként nagyra értékelem. De az a baj, hogy a férfiak nagy része - bele értve az általam ismert összes kedves és jóravaló férfit, akit csak ismerek - nem értékeli ezt az önsanyargató, mindenről lemondó életet. Higyjétek el, hosszú távon, ha választhatnak egy karcsúbb, fittebb, frissebb, szexibb nő és mindig csillogóra súrolt konyhakő között, az előbbit választják. S ha otthon nem találnak ilyet, hát lesz, aki megadja a kínálatot a keresletre. Ébresztő! Tényleg ezt akarjuk? Frászt! Változtatni ki tud? Csak mi! Most azonnal. Mert nem tudhatod, mi jár annak a kedves, jóképű, kissé apapocakos fickónak a fejében épp most, amikor olyan édesen horkol melletted az ágyban. Ne húz lapot 19-re. Adj magadnak időt, s esélyt arra, hogy ez a dolog, amit boldog házasságnak neveznek valóban örökkön örökké tartson.