Az úgy volt, hogy apának azt mondta a főnöke, nem a szakállas, hanem a szemüveges, aki az igazán fontos dolgokat mondja, mint például azt, hogy apa lehet szabadságon, tehát végre lesz ideje velünk focizni, nem csak egy gyors puszit adni, mikor már lefeküdtünk, szóval a szemüveges főnöke azt mondta, hogy apa megkapja a bónuszt.
Azt azonnal tudtam, hogy ez jó hír, mert, mikor a múltkor a Sziliéknél voltunk unalmas családi összejövetelen, ahol a felnőttek mindig körbeülnek az asztalnál, és rendesen kell viselkedni, mert ez mégiscsak egy ünnep, ahova kiöltözünk és finomakat eszünk, és van abrosz, meg mindenféle olyan étel, ami felnőttek szerint finom, de én utálom, mert nem lehet hozzá ketchupot enni, szóval ezen a családi összejövetelen elbújtunk a Szilivel a háztartási helyiségnek nevezett szobába, ahol a mosógépet tartják a rokonok, mert nekik arra is van pénzük, hogy a mosógépnek külön szobája legyen, szóval ott elbújtunk és a Szili mutatott a telefonján egy játékot, amin, ha jól ugrált kapott bónusz felszerelést meg új pályát, meg ilyenek.
Anyáék nekem még nem engedik, hogy telefonom legyen, mert egész nap nyomkodnám, és akkor nem koncentrálnék a leckére, és akkor biztos nem lenne belőlem semmi, ha nagy leszek, pedig, belőlük is lett valami menedszer, pedig ők is állandóan a telefonon pötyögnek vagy beszélnek.
Na mindegy. A felnőttektől ezt már megszoktuk.
Szóval a bónuszról kiderült, hogy nem felszerelés, és nem is másik pálya, hanem anya megmondta, hogy az sok pénz, ami azt jeleni, hogy végre nyáron elmegyünk a tengerhez.
Apa halkam megjegyezte ekkor, hogy szerinte a bónusz azt jelenti, hogy lecseréljük a 20 éves kocsinkat egy olyanra, ami többet van itthon mint szervízben, mert ugye egy autó lényege, hogy elvigye az embert Ából Bébe és nem az, hogy álldogáljon a Bélabánál, aki mindig buherál valamit rajta, aztán egyszercsak újra busszal kell menni iskolába.
Szóval apa kinézett magának egy szép Passzátot, de anya azt mondta, hogy csak nem gondolod, meg különben is, nekem is jár valami öröm, ha te csak folyton dolgozol és sosem vagy itthon, így apa, hogy öröm legyen és ne hüppögés, meg ajtócsapkodás, azt mondta anyának, hogy persze drágám a tenger jó lesz nyáron.
És akkor anya arcán elterült a mosolygás, amitől olyan szép lett, mint amikor még oviban sikerült a karate bemutatóm és megkaptam az övemre a sárga csíkot, csak nem volt könnyes a szeme, mint akkor, amit azóta sem értek.
És anya fogta a szétterült mosolyát és egész este, és másnap is meg harmadnap is, egész este ott ült a gép előtt és kereste a tengeri szállásokat, hogy legyen még kínálat és a legjobbakból választhassunk, persze elérhető áron, amit nem igazán értek, mert minden ár elérhető, ha az embernek sok a pénze, és ugye a bónusz miatt nekünk most sok van.
Szóval anya ült a gép előtt és a vacsora mindhárom nap pirítós volt párizsival, de nem bántuk, mert láttuk, hogy anya örül, és mindenféle teraszokról, meg medencékről mutogatott képeket, és megkérdezte, hogy kavicsot akarok gyűjteni a tengerparton vagy homokvárat építeni, mire én azt mondtam, hogy nekem mindegy, mert addigra betöltöm a kilencet, és akkor úgyis lesz majd telefonom, mint mindenkinek, szóval csak a wifivel foglalkozzon.
Erre egy kicsit elmúlt a mosoly, és azt mondta, hogy na ezért aztán pláne nem lesz telefon, és hogy akkor ezután csak azt fogja megnézni, hogy neki tetsszen a hely, és lehetőleg legyen legalább félpanzió, mert ő aztán a nyaralás alatt nem fog főzni, mert akkor az nem is nyaralás, csak az itthoni lét átköltöztetése jó drágán víz mellé.
Én erre nem szóltam semmit, apa is csak halkan jegyezte meg, hogy tőle lehet egész panzió, de akkor legyen benne az ital is, mert, ha már a Passát elúszott a tengerrel, legalább sörből ihasson kettőnél többet.
És akkor anya azt mondta, hogy persze drágám, igazán megérdemled, hogy jól érezd magad te is, és milyen jó lesz, mert majd a tenger mindent megold, és de jó lesz, és tényleg jó volt, mert végül talált egy szállodát gyerekmedencével, amihez csúszda is van meg bárral és napozóágyakkal a parton, ahol homok van és pálmafák, amik szép árnyékot vetnek.
A medence nekem is tetszett, és már egészen én is úgy éreztem, hogy majd a tenger engem is rendbe hoz, vagy legalábbis jó lesz, mert egyrészt nem kell iskolába járni, másrészt a képen ez a medence sokkal nagyobb mint a Sziliéké, és ha telefonom nem is lesz, legalább a medencénk nagyobb lesz egy hétig mint az övék.
Anya gyorsan foglalt, mert aki korán kel aranyat lel, ezt a múlt héten tanultuk olvasás órán, és anya nagyon örült, hogy ilyen okos a fia, hogy mindenhez hozzá tud fűzni valamit, én meg örültem, hogy büszke rám, mert hátha a tengerre mégiscsak telefonnal megyek.
Ezután egészen jó volt minden februárig, mert bármit törtem is el, vagy felejtettem ki a házimból, táskámból, anya sóhajtozott, aztán egyszer csak elmosolyodott, hogy majd a tenger.
Ez a tenger egy jó hely lehet tényleg, mert apa most is sokszor jött haza úgy, hogy én már nem is láttam, mert aludni kellett, reggel anya mégis felkelt hozzá és átölelte a nyakát, nem úgy, mint amíg nem volt tengerről szó és rácsapkodta az ajtót, mert apa biztos azért nem jár haza, mert már nem szereti.
Anya a tengerre vásárolt nekünk akciós matracot, fürdőgatyót és magának egy két egyberészes dresszt, amiket ki is hoztak szép csomagban, és akkor sem volt sokáig szomorú mint máskor, amikor kiderült, hogy a dressz még a Zsófi nénire se menne rá, pedig ő fiatal és nem szült mint anya, és ettől ugye lehet az embernek karcsú teste, de ugye neki már annyi dolga van, és nincs ideje, meg kedve sem folyton salátát enni, arról nem is beszélve, hogy én is, apa is inkább a mogyorókrémes nudlit szerertjük vacsira, mint a tonhalat.
Aztán jött a március és anya kevesebbet mosolygott, és egyszer csak kitört a vakáció, ami nem is vakáció, mert a gép elé kell ülni minden nap, és ott küldi a Zsófi meg a Kriszti néni a videókat és nekem ott kell írogatni a betűket, és nem értem, hogy mi van, de anya még mindig mondogatja, hogy semmi baj, mert majd a tenger mindent megold.
Gondoltam, megkérdezem a nagyit erről, de vele nem találkozunk már hetek óta, és ő meg nem szeret messengerezni, bár anyával folyton a telefonon lógnak és mikor arra megyek, anya lehalkítja a hangját, szóval nehéz dolog.
Aztán múlt héten, amikor a nagyinak szülinapja volt, végre tudtam vele beszélni, miután elénekeltük neki videóchatben a boldog szülinapot. Nem az Alma együttesest, mert az a ma van a szülinapom és azt csak gyerekeknek szokták, szóval utána a nagyi, mondta, hogy beszéljünk már kicsit mert olyan rég nem látott és akkor anyáék elmentek pezsgőt tölteni, mi meg beszélgettünk és a nagyi furán nézett és amikor kérdeztem, hogy majd ő is jön-e a tengerre, akkor mondta, hogy nem valószínű, és valószínűleg mi sem, de akkor jött anya, és mondta, hogy ő hisz benne, hogy sikerülni fog, apa meg azt mondta, miután megitta a pezsgőt, hogy reméli, mama meg azt, hogy imádkozik.
Ezek szerint a mama intézkedik Istennél az ügyben, s mivel a hittanon még a szünet előtt megtanultuk, hogy Isten mindenható, valószínűleg elintézi, hogy nyáron majd a tengeren anya és mi is ott legyünk és minden szép legyen, meg jó, és talán a telefonom ügyében is eljár, de ezt most nem említem, mert, ha mindenható, úgyis tudja.
A szöveg eredetije az Író Cimborák blogon jelent meg a Gyerekkorom kedvenc könyve című sorozatban
