Ez a dundi nagyon fázik,

Ez a huncut didereg,

Ez középen viceg-vacog,

Ez reszketve pityereg,

Ez az apró fagyoskodva,

Egyre csak az várja,

Hogy belebúj végre Kicsim,

Meleg zoknikádba!

Itt van már az ősz-zimankó, hideg a föld nagyon,

Segítsetek nekünk kérlek, hogy ne fagyjunk agyon!

Öt kis vacogó lábujjat hova lehet dugni?

Itt van nekik meleg szállás, egy jó puha zokni!

Anya idege kötélpálya,

Jobbra húzza, balra rántja,

Két bömbölő kisbabája,

Anya idege kötélpálya.

Kétévese kiabálja,

Nem, nem és nem óraszámra,

Tiltakozik rúgkapálva,

Kétévese kiabálna.

Az újszülőtt csak óázna,

Szopi, kaki, büff felváltva,

Visít mert már alukálna,

Az újszülőtt csak óázva.

Anya idege kötélpálya,

Már sok éve kell kiállja,

De nem adja fel, megcsinálja,

Mert idege kötélpálya!

Valahol, nem is olyan messze a nagyvárostól, ahol a szép, sárga búzamezők és végtelen naparforgótáblák között vezet az országút, állt egy tanya. Nem volt nagy tanya, csak akkora, amekkorán elfér egy piroscserepes házikó, egy fehérfalu istáló, egy ezüstdrótos tyúkketrec, egy fenyődeszkából épült disznóól, na meg egy jó magas fészer, ahol a szántáshoz vetéshez szükséges eszközök voltak. A fészerben lakott Jónás, a zöld traktor. Tavasztól őszig minden nap elvitte a gazdát a földekre, szántott és vetett, segített a permetezésben, aratásban. Cipelte a gazda tüzifájával megrakott kocsit, a hatalmas sárga szalmagurigákat, amin télen a tehenek aludtak, a zümmögő méhekkel teli kaptárakat és néha a szomszéd gazdához is beállt segítségnek, amikor a szőlőt kellett a hegyoldalból a présházba vinni. Jónás öreg volt ugyan, de nagyon szeretett dolgozni.

Télen, mikor kevesebb volt a munka a tanya körül, Jónás a fészerben szunyókált egy vastag ponyvával betakarva. Hideg napokon vidám történeteket mesélt a földeken látott állatokról a tyúkoknak, esténként pedig együtt dalolt a padlásról arra csatangoló, játszadozó egerekkel. Jónást mindenki szerette a tanyán. A gyerekek gyakran kérték az apjukat, hogy felmászhassanak a vezetői ülésbe és boldogan kukucskáltak ki a magasból lent maradt tesvéreikre. Jónás ilyenkor nagyon büszkén álldogált, öreg csapágyai és tengelyei csak úgy feszültek az örömtől.

Egy napon a gazda korán kelt és elment a városba, majd estefelé egy gyönyörű, fényes, piros autóval tért haza. A felesége és a gyerekei mind kiszaladtak a házból és csodálták a csillogó gépet, ami csak úgy ragyogott a lámpafényben. Jónás és a tanya többi lakója is érdeklődve szemlélték az új jövevényt.

- Csinos jószág ez, de elég hasznotalannak tűnik. - gondolta a Traktor. - Se ekét, se pótkocsit nem tud húzni. Ilyen kis satnya kerekekkel, pedig biztos elsüllyedne a szántóföldön. Vajon mire kellhet a gazdának?

A piros autó nagyon élvezte, hogy a figyelem középpontjába került. Büszkén világított a lámpáival, míg a gazda be nem állította a kert sarkába éjszakára. Mielőtt bement volna a házba, gyengéden végigsimított az autó motorházán és egy pillanatra még megállt, hogy egy utolsó, elégedett pillantást vessen új szerzeményére.

Jónás furcsállotta a gazda viselkedését, rossz érzés kerítette hatalmába. Egész éjszaka azon töprengett, mi lesz, ha a gazdának már nem ő lesz a legjobb barátja. Másnap reggel azonban örömmel látta, hogy minden a régi. Gazdája egyenesen hozzá jött ki a házból és együtt indulnak ki a földekre.

- Gyere öreg tragacsom, nézzük meg, mit tehetünk a zabbal. - mondta a gazda és beindította Jónás motorját.

Jónás egész nap szorgalmasan pöfögött, mindent beleadott, hogy megmutassa, milyen hasznos segítője is a gazdának. Este amikor hazaértek, eleredt az eső. A gazda, amikor beért az udvarba, látta, hogy szép, piros, új autója milyen szomorúan és esőázva álldogál a kert sarkában. Leállította hát Jónást, beült a piros autóba és begurult vele a fészerbe, ahol addig a traktor lakott. Jónás nem hitt a szemének. A gazda finom ronggyal végigtörölgette az új autót, aztán Jónásról tudomást sem véve bement a házba. Az öreg traktor nagyon elszomorodott, könnyezve álldogált az udvaron az esőben.

- Ne sirdogálj öreg - kiáltott ki neki a piros autó a fészerből - nem árt neked az a kis eső, úgyis olyan koszos vagy! Kertiszerszámnak amúgyis a kertben a helye. Jobb, ha megszokod, hogy én vagyok a gazda új kedvence!

S az autónak igaza lett. A gazda ezután az autót tartotta a fészerben és Jónásé lett a kert sarka. A gyerekek is elpártoltak tőle, szívesebben ültek be a szép, puha ülésekkel és rádióval is felszerelt autóba, amivel egyre gyakrabban járt a család ide-oda. Jónás úgy érezte, már senki sem törődik vele. S bánatosan nézett a piros autó után, mikor az hétvégente önelégült mosollyal a szélvédőjén kirándulni vitte a családot. Egy ilyen kirándulás utáni este történt, hogy hatalmas eső zúdult le az égből, s a tanya lakói hiába várták vissza a gazdát családjával meg a piros autóval. Már majdnem éjfél volt, amikor a gazda bőrig ázva, sárosan és kimerülten bebaktatott az udvarra. Jónáshoz ment, hogy beindítsa, de az öreg traktor annyira belebetegedett a bánatba, hogy nem indult el a motorja. A gazda először bosszúsan próbálgatta újra és újra, majd nagyon sóhajtva kérlelni kezdte Jónást:

- Ne haragudj öreg fiú, tudom, hogy mostanában nem törődtem veled sokat, de már bánom. Te sosem hagytál cserben engem bárhová mentünk. Bezzeg ez a piros autó. Beregadtunk a sárba. Szegény gyerekek most ott várnak ránk a hideg esőben, hogy kihúzzuk az autót és haza tudjanak jönni. Segíts nekem, kérlek!

Az öreg traktor összeszedte magát, s néhány próbálkozás után sikerült elindulnia.

- Mégsem hagyhatom cserben a gyerekeket! - gondolta. Meg persze jól esett neki a gazda bocsánatkérése is.

Hamar elérték a helyet, ahol a piros autó sártól borítva vesztegelt. Jónás egy erős kötéllel hipp-hopp kihúzta a kátyúból és nemsokára az egész család otthon melegedett egy kanna forró tea mellett. A piros autó szégyenkezve pihent a fészerben, majd egyszercsak megszólalt.

- Hahó, Jónás. alszol?

- Nem. - válaszolt az öreg traktor.

- Csak azt akartam mondani, hogy ne haragudj rám, amiért olyan nagyon fent hordtam az orrom. Mostmár látom milyen erős és ügyes vagy, s nagyon hálás vagyok neked, hogy ebben a rossz időben is eljöttél, hogy megments. Bocsáss meg kérlek, s ezután legyünk barátok.

Jónás csak hallgatott és töprengett egész éjszaka. Másnap reggel, a gazda a fatelepre ment Jónással.

- Gyere komám, vigyünk haza néhány gerendát és deszkát. Építünk egy jó kis garázst az autónak, így Te sem ázol, s neki is lesz hol meghúznia magát az eső elől.

Az öreg zöld traktor örömmel sietett haza a faanyaggal és vidáman szemlélte, míg a garázs elkészült.

- Látod, hoztam neked egy új házat. - mondta Jónás a piros autónak. - Igazad van, nem szabad egymásra haragudnunk. Te kényelmes vagy és gyors, én erős és ügyes. Mindketten hasznosak vagyunk a gazdának s mindkettőnket szeret, csak másért. Legyünk barátok! Mi a neved?

- Engem Vilinek hívnak - mindta a piros autó és boldogan csilogott a szélvédője.

Attól a naptól kezdve Jónás újra kedves fészerében pihent, míg Vili a fészer mellé épült garázsban. Esténként, mikor a család nyugovóra tért, a traktor és az autó vidám történeteket meséltek egymásnak az aznapi munkájukról, és boldogan aludtak el tudva, hogy jóbarátjuk a szomszédban is szépeket álmodik.

Hű, de cuki, de mi ez?

Ez egy pici baba.

Ja, tényleg látom,

De vicces,

S milyen jó a szaga!

Jár a keze,

Jaj, elkapott,

Anya, miért karmol?

Ha odadugom a fejem,

A hajamba markol.

Most meg bámul,

De mit néz?

Édesem, hát Téged,

Még nem látott a kisbaba,

Ilyen nagyon szépet,

A nagy testvér neki tudod,

A legérdekesebb látvány,

Hát grimaszolj és mesélgess,

Bátran neki Drágám!

Vagy századszor szárnyal a Bóbita dal,

Merev görcsben ugyan, de ringat a kar,

Na, alszik már végre, a két szeme zárva,

Horkantva sóhajt, oh, milyen drága!

Felmerül benned egy felnőtt könyv képe,

De lehet, ma inkább hajmosás kéne?

Tűnődve lépdelsz, de nem nézed hová,

Reccsen a padló s szól újra az: OÁ.

Sárgrépa sárkányon,

Sovány sólyom sirdogál,

Sáros sásban sántán süvölt,

Seprű sörényű sakáll,

Selyem sünöm sakktáblámon,

Sopánkodik sajnos,

Sajnálkozik serénykedve,

Sasmadaram sajtos.

Kalimpál és oázik,

Aztán nyakon boázik,

Ívben kakál képen,

Gagyog hozzá szépen.

Szeme kerek bogár,

Szája gyűszűpohár,

Fején puha pihe,

Orra piszén-pisze.

Babaszagú idill,

Ha épp le nem pisil,

Megáll anya agya,

Fáj a baba hasa!

Kompakt pici ember,

Mindig tejet rendel,

Jó nagyokat kortyol,

Belakik és horkol.

Őszi eső hogy szakad,

Megindul a kis patak,

Le a tetőn, ereszen,

S az udvaron megterem:

A tó.

Gumicsizmát felveszem,

S a házi tavat átszelem,

Egy vitorlás lábbeli,

A pocsolyákat szereti,

Igazán.

Kicsi kékbe hopp bele,

Anya gyorsan, Te is gyere,

Ez aztán a móka,

Loccs bele a tóba,

Bokáig.

Ugrunk, futunk, lépkedünk,

Amerre csak nézhetünk,

Egybefüggő pocsolya,

Egy valódi ősz-csoda,

A tapicskolás.

Lackó csillogó szemével a zöld táblát nézi,

Vajon mit ír hókrétával a tanító néni?

Összeadás, kivonás,

Betűbekanyarodás,

Tornazsák és tolltartó,

Bordásfalú vonalzó,

Kék köpenyben poroszkáló, vidám diáksereg,

Az iskolát meglásd, Lackó, hipp-hopp, megszereted!