Halkan dúdol anyukám, puha karjába ölel, behunyom a szemem már, az álom érzem közel. Lábujjhegyen osonva, az ágyamhoz lépdel, betölti az éjszakát, sok-sok színes képpel. Hogyha virrad, az álom, messze repül a Holddal, de este tudom, visszatér, ha szól az altatódal.

Vagy századszor szárnyal a Bóbita dal, Merev görcsben ugyan, de ringat a kar, Na, alszik már végre, a két szeme zárva, Horkantva sóhajt, oh, milyen drága! Felmerül benned egy felnőtt könyv képe, De lehet, ma inkább hajmosás kéne? Tűnődve lépdelsz, de nem nézed…