Rajta sétálsz, rajta játszol,

Rajta oly' picinek látszol,

Csodákkal vesz finoman körbe,

Nézd ez az ág milyen görbe!

A szivárvány hogy kanyarog,

Felhők takarják a napot,

A fű illata friss, harmatos,

A sünigyerek milyen aranyos.

Az érett alma hogy mosolyog,

A köd, ha ősz van, hogy gomolyog,

Fecske hozza meg a nyarat,

De a veréb itthon marad.

Szélben száll a szarkaláb,

Pillangót növeszt a báb,

Hópihék és jégcsapok,

Meleg május hajnalok.

Kakukknóta erdőmélyen,

A visszhang kiált rám a réten,

E sok szépet ingyen adja,

Ünnepelj hát, ez az Ő napja!

Éljen a FÖLD!

A nyúlgyerek így makog:

Nem vagyok én játék,

A ketrec nekem bizony,

Nem egy szép ajándék,

Füves réten ugrándozva,

Boldogabban élek,

Húsvéti meglepetésnek,

Ne vegyél meg, kérlek!

Mi megy ott a sínen?

Piros villanyvonat.

Halkan sikló, piros kígyó,

Szélsebesen halad.

Gömbölyített mozdonyáról,

Lesüvít a levegő,

Csinos, modern alakjára,

Büszke ám a vezető!

Düdümm düdümm, düdümm, düdümm így robog a vonat,

A sorompó keresztbe áll, piros-tilosat mutat,

Mozdony után hosszú sorban sok kék kocsi lohol,

Húzza őket szél sebesen dízel-evő motor.

Halkan egy dobozban bágyadtan tekereg,

Ha nem vagy épp náthás, búsan kesereg,

Munka nélkül pihen s egyre csak sóhajt,

Az Orrszi-porszi kígyó szippantani óhajt.

S egy hűvös tavaszi reggel után,

Mikor sapka nélkül sétáltunk mi ketten Gyulán,

A szörcsögő orrocska lassan elered,

A hapcizástól bugyborékos ragacs nózileved. 

Az orrszívó vidám, ugrándozva örül,

Pattan s boldogan a porszívóra repül,

Felbúg a motor, ő az orrocskádra tapad,

Segítsd őt dolgozni, ne tekergesd magad!.

Simogasd meg bátran s köszönd meg neki,

Hogy az orrszippantást a tekergő ily' nagyon szereti,

Bár csúnya a hangja s amit csinál rémes,

De nélküle nem lehetnél újra egészséges.

Pocaksimogatás után a köldökömbe nézeget,

Hallasz Öcsi, odabent vagy?

Hegyezd most a kis füled!

Itt vagyunk kint én a Bátyó,

Apa s Anya, mind várunk,

Ha kibújsz végre, ígérem,

Hogy nagyon-nagyokat játszunk!

Neked adom a kiságyam,

A kocsim és a székemet,

Esténként majd te is kaphatsz,

Tejet s mesét szépeket,

Én leszek a legjobb tesó,

Meglátod a világon,

S megkérem most Anyut azért,

Hogy Rád nagyon vigyázzon!

Nézd a fákat,
mennyi virág,
bontogatja kis fejét,
milliónyi szirom szárnyal,
illat röppen szerteszét.
de hopp,
Apuci nagyot tüsszent,
hosszan száll a hapcija,
orrát s torkát kaparássza,
a huncut Allergia.

A tó partján vígan totyog két kis sárga láb,

Feje körbe-körbe forog, s így köszön, hogy:

Háp!

Tapicskolva várja hogy, mikor lendül kezed,

Szemében az öröm csillog végre újra ehet.

"Az édesanyák élete olyan, mint egy mese: egyszerre él benne a tündér és a sárkány. A tündér naphosszat varázsol és csodálatos hellyé teszi a világot a Picik számára. Néha azonban, mikor a tündér ereje fogytán, előbújik belőle a türelmetlenség és kétségbeesés sárkánya. Ahogy a mesék, úgy az élet sem létezik sárkányok nélkül, de ne félj, ahogy a mesékben, úgy az életben is mindig a tündérek győznek."