Mikor az első tavaszi napsugár lekalandozott egészen a földig, egy furcsa szerzetre lett figyelmes. A szerzet, torzonborz hajjal, nagy, bozontos szakállal, gyűrött ruhában üldögélt egy homokkupac tetején és őt nézte.
- Hát te meg mit csinálsz? – kérdezte meglepődve a napsugár, s elgondolkozott, vajon le merjen-e pihenni, ennek a nem túl bizalomgerjesztő fickónak a vállára.
- Téged vártalak. – mosolyodott el a kócos illető barátságosan, mintha már régről ismerné a napsugarat.
- Ugyan már ne viccelj! Hogy várhatnál engem? Nem is ismersz! Épp most születtem. – kacarászott a napsugár s végül az alaktól nem messze, egy fa ágára ült.
- De bizony téged. Minden évben pont egy órával azelőtt ébredek, mielőtt jössz. S nagyon örülök neked. Te hozod a tavaszt és a boldogságot a királyságomba. – magyarázta a nagy hajú fickó kedvesen.
- Királyságodba? – vihogott a napsugár – Milyen király vagy te, aki itt ülsz egy kupac homokon gyűrötten és borzasan? Hol van a várad meg a királyságod?
- Én vagyok a Homokkirály és ez itt a birodalmam. – mutatott maga köré a torzonborz figura büszkén – Minden évben tavasztól őszig a te testvéreid fényében úszik száz meg száztornyú váram, amit minden nap még szebbre és hatalmasabbra épít nekem tucatnyi óriás.
A napsugár csak kacagott, de nem válaszolt. Minek is foglalkozzon ezzel a fickóval, amikor teljesen bolond?! Méghogy vár, meg óriások! Inkább csiklandozni kezdte a vadgesztenyefa ágán szunyókáló rügy tetejét.
A Homokkirály mosolyogva üldögélt tovább a homokkupaca tetején és élvezte, ahogy fürge tavaszi szél bele-bele kap a hajába. Ahogy becsukott szemmel fésülködött, szárnysuhogást hallott. Egy galamb szállt le a közeli fára.
- Üdv Sugárka, de jó hogy itt vagy végre. Úgy fáztam már. Meg éhes is vagyok. Honnan vehetnék enni? – búgott a napsugárnak.
- Kérj tőle. – intett a napsugár a Homokkirály felé. – Állítólag király.
A galamb szépen szemügyre vette a homokkupacon üldögélő alakot, aki közben végzett a fésülködéssel. De így sem tűnt királynak. A galamb azért úgy gondolta, egy próbát megér, szörnyen üres volt már begye.
- Hahó, te ott lent, tényleg király vagy?
A Homokkirály mosolyogva fordult a hang irányába és kedvesen felelt.
- Oh, kedves galambom, hát nem ismersz meg? Én vagyok az, a Homokkirály! Minden évben tavasztól őszig az én birodalmam óriásai etetnek téged minden jóval, te pedig hálából táncolsz nekik, hogy nevessenek. Várj csak, lesz itt mindjárt lakoma meg dínom-dánom.
A galamb forgatta a fejét, de nem emlékezett se óriásokra se lakomákra. Az igazat megvallva fogalma sem volt, mi lehet az a lakoma, ami meg a dínom-dánomot illeti, túlságosan puccos neve volt ahhoz, hogy finom legyen.
- Nem kell nekem se lakoma, se dínom-dánom, megelégszem egy szelet tegnapi kenyérrel is. Van nálad?
- Sajnos nincs. Az ilyesmiről mind az óriások gondoskodnak az ud… - kezdte magyarázni a király, de nem fejezhette be, mert a galamb igen szemtelen kacagással a szavába vágott.
- Ugyan már, milyen király az, akinek még egy szelet kenyere sincsen otthon?! Bolond vagy te, nem király! – búgta gúnyosan, majd elröppent ennivalót keresni.
Délután eleredt az eső. A Homokkirály boldogan mosakodott a hűvös, tavaszi esőcseppekben. Mikor a fürdő után épp egy ibolyalevélbe törölközött, panaszos nyávogást hallott a közeli bokorból. A Homokkirály úgy ahogy volt, puha zöld mohaköntösében odasietett a bokorhoz és bekukucskált. Egy fekete-fehér foltos macska feküdt a bokor alatt bal hátsó lábát nyalogatva.
- Segíthetek neked, kedves? – kérdezte barátságosan.
- Hát te meg ki vagy? – kérdezte meglepetten a macska, miközben méregetni kezdte a Homokkirályt. Egérnek nagy volt, embernek kicsi. S az egész alak olyan fura volt a hosszú szakállával, meg a zöld, bolyhos ruhájában. Vagy talán köntösében? Ki jár köntösben az utcán egyáltalán?
- Én vagyok a Homokkirály.
- Király? Köntösben? – kacagott fel a macska. De bele is fulladt a nevetés, mert igencsak megsajdult a lába. Hát nyájas képet öltött inkább és így folytatta:
- Ha király vagy biztosan van valamid, amin hazavihetsz. Nagy segítség lenne!
- Oh, kedves boldogan vinnélek, de a járgányaim még nem érkeztek meg. Az óriásaim hozzák őket. Tavasztól őszig, míg királyságomat betölti az öröm és a kacagás, száz és száz féle kocsi áll itt mindenfelé.
- Ugyan már! – fújt nagyot a macska – Ne handabandázz itt nekem! Óriások csak a mesében vannak. Ha nem tudsz segíteni, inkább hagyj békén, ne fárassz a badarságaiddal!
Távolról kutyaugatás zaja hallatszott. A macska rémülten feltápászkodott és elbotorkált.
A Homokkirály visszasétált az ibolyabokorhoz, előkészítette másnapi ruháját. Megvacsorázott és korán lefeküdt aludni, de előtte még megnézte a naptárat és az időjárásjelentést.
Igen! Holnap csodásan szép tavaszi idő várható. Ez lesz az első nap, amikor az óriások a hosszú téli álom után először jönnek el hozzá a szomszédos Napsugár Óvodából.
- Vajon meg van még az a piros vödör, amivel azt a gyönyörű bástyát szokták önteni a fiúk? – töprengett elalvás előtt még egy kicsit a Homokkirály, majd mosolyogva álomba merült.
