Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fenyő, Olyan büszke volt magára mint egy szép hercegnő, Egyedül állt a dombtetőn, karcsún és kevélyen, S elégedetten nézett szét  mind az erdőségen. Én vagyok a legszebb fa szerte a világon, Bárhová tekintek messze páromat nem…

Öreganyám sparhelt mellett kukoricát morzsol, A két csutka tánca közben barázdákat horzsol, Hullik a sok sárga gyöngyszem, lesz egy véka tengeri, S ami huncut mellépotyog, a kendermagos felszedi.    

Vacog a föld, hideg már az októberi éjszaka, Oly' távol jár még a tél s a pihe-puha paplana, De jó lenne egy nagy, meleg, finom, bolyhos takaró, S hozzá forró, sűrű, édes, tejszínhabos kakaó. Nádszálat ragad a szél s hozzá felhőfonalat, Fürgén dolgozik és közben…

Igazi ünnep mind az a nap, Amikor apuci itthon marad, Egész nap nevet és játszik velem, Én az ilyen ünnepeket szeretem. Igazán akkor ünnepelünk, Ha nagyihoz vidáman, együtt megyünk, Nevetve ölel úgy örül nekem, Én az ilyen ünnepeket szeretem.            

Vajon csak a mesében léteznek a hősök? Vajon csak az a hős, aki mindig győzött? Vajon a hős folyton erős, kemény, bátor? Vajon a hős tudja, hogy ő hős magáról? Vajon válhat hőssé egyszerűen bárki? Vajon hogy hős legyek sokat kell majd várni? Vajon, ha hős leszek, én is…

A gondolatból betűk lesznek, Táncolnak és ölelkeznek, Így születnek meg a szavak, Hol rövidek hol hosszúak, Kézen fogva sorba állnak, Rajzolnak sok mondatot, S a mondat majd elmeséli, Az író mit gondolhatott.

Őszi eső nap nap után ráérősen szemerkél, Fáradt süni mindenfele téli szállást keresgél. Farakásban túl huzatos, Ez a bokor nagyon szúr, A házak közt emberek járnak, Üregben róka az úr. Lám csak, lám! De finom puha, ez a színes avarhalom, Csupa illatos levéllel…

Hű, milyen hatalmas levélkupac, Rikkant az aprócska fehér kukac, Ha ezt most mind befalom, Tele lesz a pocakom. De nagyon! Falatozik, majszol, Lakmározik, habzsol, Degeszre töm, bezabál, Kukac pocak tele már, De nagyon! Ejnye, te kis torkos, Falánkságban szorgos, Éhenkórász…

Erdő alján, járdán, kertben száraz levél rengeteg, Sárga, barna, mély avarban  taposni úgy szeretek, Zizeg, zörög, surrog halkan, S engem csak visz, visz a talpam, Amíg tart az avar, Engem biz' nem zavar, A sár!  

Őszanya az erdő felett  szürke felhőn ballagott, Csiripelő madarakat s szél suhogást hallgatott, Megbotlott egy esőcseppben s kosara potty, kiborult, Belőle a sok szín festék az erdő fáira le hullt. Ijedten néz Őszanya, jaj, mi lett a vége, A sok arany, barna, bordó együtt…