Az arcomba fröccsent a víz. Éreztem, ez nem lesz így jó. El fogok süllyedni és ha elsüllyedek, akkor megfulladok. Már nem látok. Belement a víz a szemembe. Meg az orromba is. Segítség, akarnám kiálltani, de meggondolom magam. Az ember lánya mégsem fog jajveszékelésbe kezdeni egy 190 centi mély medencében, kb 10 centire a parttól.

Amíg pihenek, hogy kiheverjeim halálközeli élményem - fél óra alatt a harmadikat - nézem az úszóiskolás porontyokat. Kis úszónadrágos, rózsaszíndresszes, viccessapkás, úszószemüveges törpök. Elemükben vannak. Könnyedén szelik az uszodahosszt, eszükbe sem jut, hogy a víz úgy el tudná őket nyelni, mint ők a reggeli kakaót. Seperc alatt. Piszkosul irigylem őket. Pedig nem kéne. Én is ilyen voltam ebben a korban. Mindenki ilyen. Ez a bátorság kora.

Egy tanulmányban olvastam, a halálfélelem valamikor nyolc éves kor után kezd el kialakulni. Nem csoda, hogy az uszodában, a sípályákon vagy a bicikliúton a földből alig kinőtt kis sportemberek úgy hasítanak, mint a szélvész.

Szabadok és felhőtlenül örülnek. S ami ennél is jobb, aki ilyen kisgyerekként tanul meg síelni, lovagolni, úszni, biciklizni, miegymás, felnőttként magabiztosan űzi majd ezeket a sportokat és bátrabban kezd bele újak megtanulásába. Nem hallgatja a számtalan vészcsengő állandóan rikoltozó zaját minden egyes alkalommal, amikor víz, hó vagy gyorsan szaladó állat közelébe megy. Mert tudja, hogy tudja. Hogy ez is menni fog.

Nekem nem volt szerencsém. a szüleim egyike sem tudott úszni, így nem is engedtek mély víz közelébe, vagy, ha igen, többször is elismételték, nehogy belefulladjak. Persze a fentiekből következően az igazi ludas az általános iskolai úszás oktatásunk volt. Ez hála a különböző nemű, kora huszas éveiben járó oktatóknak inkább volt heti egy felvilágosító előadás a pettingről, mint a víz rendeltetésszerű használatát tanító foglalkozás. Nem tanultam meg úszni. S azóta rettegek a víztől.

A gyerkőceimmel máshogy lesz. Mázli, hogy kalandvágyát nézve még mindig ötéves férjemre biztosan számíthatnak. Ő beleviszi őket minden rosszba, amit én majd elsápadó ajkakkal, magamban csendesen üvöltözve szemlélek. De, miután az első rémület elül, mindig arra gondolok majd ők nem fognak harminckét évesen egy uszodai medence szélső sávjában fuldoklani szombat délutánonként a hátúszás alapjainak elsajátításával küzdve.