Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kicsiország. Az országnak volt egy királya, a királynak pedig négy lánya: Vera, Nadia, Abigél és Amáta. 

A kicsi ország lakói jól éltek. Nem éheztek, mert az ország mezőin minden megtermett, amire szükségük volt. Nem fáztak, hiszen mindenkinek jutott egy otthon, ahol este álomra hajthatta a fejét. Királyuk bölcsen uralkodott és szerette a népét, mintha minden alattvaló saját gyermeke lett volna.

Egy őszi reggel a király elhatározta, hogy nagy dolgot cselekszik. Országának olyan karácsonyfát állít, mely az égig ér. Ott majd teljesülhet alattvalóinak minden kívánsága, s az ő országuk lesz a legboldogabb a világon. El is küldte legbátrabb vitézeit, hogy kutassák fel a legmagasabb fenyőt és hozzák el neki bármi áron.

Hamarosan meg is érkezett a hír, hogy a Déltengeri Hajósok Országában megtalálták a fenyőt, s ugyan egy hajónak szánták, de a király hajlandó odaadni, ha megkapja feleségül Kicsiország királyának legidősebb lányát: Verát.

Kicsiország királya sokat töprengett a kérésen, hiszen nagyon szerette lányait. Végül úgy döntött, hogy népe boldogsága mindennél többet ér, és feleségül adta Verát a Déltengeri Hajósok királyához.

 Néhány hétre rá meg is érkezett a hatalmas fenyő, százan dolgoztak egy hétig, éjjel és nappal, míg elkészült a pompás karácsonyfa.  A király elégedetten hirdette ki, hogy karácsony napján minden alattvaló eljöhet és kívánhat bármit, a fa teljesíti.

Kicsiország népe össze is gyűlt karácsony napján, s ahogy a király ígérte, bármit kívántak az szinte azonnal a fa alatt termett. Az emberek boldogan mentek haza szerzeményeikkel és nagyon hálásak voltak királyuknak a csodáért.

Kicsiország királya nagy örömmel sétált az ünnepség után kertjében míg összetalálkozott egy kopott ruhájú öregemberrel.

-  Öregapám, kérjen magának egy új, meleg kabátot gyorsan, ne fagyoskodjon itt a hidegben. Legyen magának is öröme karácsonykor!

- Ej, királyom, királyom. Vigyázz, mit cselekszel, nem mindig az a boldogság, amit annak hiszünk - mondta az öregember, aztán választ nem várva otthagyta a királyt a karácsonyfa alatt.

Következő évben, a király újra elküldte legbátrabb vitézeit, hogy keressenek, a tavalyinál is hatalmasabb fenyőt, és hozzák el bármi áron.

Hamarosan meg is érkezett a hír, hogy a Keleti Medvekucsmás király országában megtalálták a fát, s ugyan ez az erdő legszebb fenyője, az ország királya hajlandó odaadni, ha megkapja feleségük Kicsiország királyának második lányát: Nadiat.

Kicsiország királya sokat töprengett a kérésen, hiszen nagyon szerette lányait. Végül úgy döntött, hogy népe boldogsága mindennél többet ér, így hozzá adta feleségül lányát, Nadiát a Keleti Kucsmás királyhoz.

 Néhány hétre rá megérkezett a hatalmas fenyőfa, kétszázan dolgoztak egy hétig, éjjel és nappal, míg elkészült a pompás karácsonyfa. A király elégedetten hirdette ki, hogy karácsony napján minden alattvaló eljöhet és kívánhat, a fa teljesíti.

Kicsiország népe ismét összesereglett, csodálták a karácsonyfát, kívántak is tőle, de csillogó ajándékaikkal már nem távoztak olyan boldogan, mint az előző évben. A király nem vette észre alattvalóin a változást. Büszkén nézte az óriás fát, s a megrakodva távozó népét. Elégedett volt, nagyon elégedett. Ahogy a karácsonyfa körül sétált, egyszer csak egy öregemberbe botlott. 

- Kért már valamit öregapó? Egy új, meleg csizma biztosan jól jönne a télre! Legyen magának is öröme így karácsonykor.

- Ej, királyom, királyom. Vigyázz, mit cselekszel, nem mindig az a boldogság, amit annak hiszünk - mondta az öregember, aztán választ nem várva otthagyta a királyt a karácsonyfa alatt.

Következő évben a király már nyáron azon töprengett, hogyan szerezhetne egy még az eddigieknél is csodálatosabb karácsonyfát alattvalóinak, akik valamiért egyáltalán nem tűntek boldognak.

- A karácsony majd felvidítja őket. Ők lesznek a legboldogabb nép a világon - gondolta a király.

Az ősz beköszöntével tehát újra elküldte legbátrabb és vitézeit, hogy keressenek egy minden eddiginél hatalmasabb fenyőt, és hozzák el bármi áron.

Hamarosan meg is érkezett a hír, hogy az Északi Fagyos Föld Országában megtalálták a leghatalmasabb fenyőt, s bár ez az ország legöregebb fája, a király hajlandó odaadni  ha megkapja feleségül Kicsiország királyának harmadik leányát: Abigélt.

Kicsiország királya sokat töprengett a kérésen, hiszen nagyon szerette lányait. Végül úgy döntött, hogy népe boldogsága mindennél többet ér, így hozzá adta feleségül lányát, Abigélt az Északi Fagyos Föld királyához.

 Néhány hétre rá megérkezett a hatalmas fenyőfa, háromszázan dolgoztak egy hétig, éjjel és nappal, míg elkészült a pompás karácsonyfa. A király elégedetten hirdette ki, hogy karácsony napján minden alattvaló eljöhet és kívánhat, a fa teljesíti.

Kicsiország népe összesereglett a karácsonyfa körül, de egyáltalán nem voltak boldogok.

-  Majd az ajándékoktól biztosan felderülnek – gondolta a király és buzdította őket, kívánjanak. Az alattvalók kívántak is, annyi kincset kaptak, hogy alig bírták hazavinni. Mégsmondta a király.

- Már mondtam neked királyom, vigyázz, mit cselekszel, nem mindig az a boldogság, amit annak hiszünk – mondta az öreg és ott hagyta a királyt.

Következő évben a király már tavasszal azon töprengett, hogyan szerezhetne be egy minden eddiginél csodálatosabb karácsonyfát, mely boldoggá tesz egyre szomorúbb alattvalóit. A király sem volt már elégedett, egyre csak azon töprengett, vajon mit ronthatott el. Alig várta az őszt, hogy újra elküldhesse vitézeit, hogy megszerezzék a legeslegmagasabb karácsonyfát.

- Bizonyos az eddigiek nem voltak elég nagyok! - okoskodott a király.

A vitézek bejárták az egész világot az egyik végétől a másikig, s egy hónap múlva megküldték a hírt, hogy találtak egy ezer éves fenyőóriást a Nyugati Sasszárnyú Király Országában, amit ugyan akkor ültettek, mikor az országot alapították, így az a birodalom legbecsesebb fája, de a király hajlandó megválni tőle, ha Kicsiország királya odaadja neki legkisebb lányát, Amátát feleségül.

Apró Ország királya hetekig töprengett mi tévő legyen. Odaadja utolsó, legkedvesebb lányát? Azt nem lehet! De vajon mi lesz akkor szeretett népével? Ha most nem szerzi meg azt a csodafát, örökké boldogtalanok maradnak. Gondolkodott, tépelődött, végül megüzente a Nyugati Sasszárnyú Királynak, hogy köszöni szépen, de nem kéri a fát.

Karácsony napján Kicsiország királya szomorúan lépett ki palotája erkélyére, hogy szóljon összegyűltnépéhez.

- Barátaim - kezdte bánatosan. - sajnálom, hogy nem tudlak benneteket boldoggá tenni ezen a karácsonyon egy minden eddiginél nagyobb fával, de nem tudtam odaadni érte Amátát. Hibáztam, így úgy helyes, ha lemondok a királyi címről. Remélem, találtok valakit, aki jobban vezeti majd országot és újra boldogok lehettek.

Kicsiország lakói csodálkozva néztek királyukra, de szólni senki sem tudott. A király épp levenni készült a koronát a fejéről, mikor megjelent egy szikrázóan fehér ruhás öregember a tömegben, s gyors léptekkel a palota felé igyekezett.

- Csak, hogy végre észhez tértél. Már három éve mondogatom neked, hogy vigyázz, mert rossz úton jársz. Azt hitted, ha elhalmozod a népedet mindenféle tárggyal, majd boldogok leszeknek, úgy, hogy a csodás ajándékokért cserében elvetted tőlük igazi kincseiket: a hitet, a reményt és végül az örömöt. Pedig ezek nélkül egyetlen ember sem lehet igazán boldog. Hogy a szeretet megmaradt, s hogy látom, végül te is megértetted, mi az igazán fontos a világon, kapsz tőlem te és országod minden lakója egy ajándékot.

Az öregember háta mögül három szépséges leány lépett elő. A király nem hitt a szemének. Eladott lányai szaladtak felé mosolyogva.

- Visszahoztam nektek Verát, Nadiát és Abigélt vagyis a hitet, a reményt és az örömöt. Éljetek ezután boldogan.

A király sírva ölelte meg négy leányát, s a palota előtt hamarosan az emberek is felocsúdtak. Ettől a naptól kezdve elszállt a szomorúság Kicsiországból s bár nem voltak a leggazdagabbak, de ők voltak a legboldogabbak minden nép közül.