Virágzik a hóvirág,

Ébredezik a világ,

Virágzik az ibolya,

Szellő édes illata,

Virágzik a krókusz,

Tündér hókusz-pókusz,

Virágzik a kikerics,

Itt a tavasz, mese nincs!

kép forrása: greenupgrader.com

Villany póznán egy lábon,

Körbe-körbe kémlel,

Hol is laktunk szomszédságban,

Tavaly a fecskével,

Kellemes kis társbérlet volt,

Szimpatikus környék,

A padláson cirmos lakott,

S nevelte nyolc kölkét,

A háziúr sem volt goromba,

Nem neheztelt érte,

Ha fészkünktől nem szelelt jól,

Néha a kéménye,

Sőt úgy látszott, hogy örül,

És igen nagyon hálás,

Mert úgy tartják a földlakók,

A gólyafészek, áldás. 

Odafönt az égen nagy, sötét felhő gomolyog,

Szürke utcán, bisztrónk előtt kopasz ember sompolyog,

Jön a felhő közelebb,

A kopasz ember elmereng,

Nocsak, de nagy varjúbanda,

A sok madár megrohanja,

Régi barát, tudja mi jó,

Van nála egy kiló dió,

S bár ez nem egy horror színtér,

Felkiált a bisztró pincér,

Ijedtében leejtette mind az összes kanalat,

Azt hitte, hogy Hitchcock bácsit megették a madarak.

kép forrása: finartamerica.com

Piros orrú kis krapek,

Vigyorog csak egyre,

Előbújik s kitelepszik,

A vakondtúrás hegyre,

Ma vajon mi lesz a móka,

Hova gördül autója,

Mit ás ki majd kis lapátja,

Nyúl, sün, egér jó barátja,

A Kisvakond.

Kép forrása: tvtropes.org

A szülőségben az az egyik legnehezebb, hogy nem tudod, jól csinálod-e. Bár már sokan csinálták előtted több kevesebb sikerrel, nincs bevált, tuti recept. És ez ugye azért egyfelől kemény. Mert, ha valamit, hát a szülőséget jó lenne jól csinálni. Másfelől megnyugtató, mert, ha nincs tuti recept, akkor ez azt jelenti, hogy csinálhatod, saját stílusban. Életfogytig tartó gondolatkísérletként, aminek a végén, majd egyszer leülsz egy másik felnőtt emberrel egy csendes sarokba, egy bögre teával és az a helyes fiatal férfi vagy nő, majd azt mondja kissé összeráncolt homlokkal de azért büszkén nézve egy épp a könyvespolcot lomtalanító totyogót:

- Hű anya/apa, most látom csak, ez tényleg nem lehetett egyszerű. Nagyon köszi, hogy kibírtad velem!

De amíg idáig eljutsz, azért szerencsére vannak amolyan léleknek járó jutalomfalatok, amik olyanok, mint a világítótorony fénye lehet ködben a parttól 2 kilométerre. Jó látni, hogy van ott valami!

A szombati reggelinél, miután Zsolti is nagy jó étvággyal belakta a szanós (szalonna bölcsinyelven) tojást, hogy még szusszanásnyi szünetet hagyjon számunkra, nekilátott gondoskodni Pinyuról (az elveszthetetlen rágóPingvin). Míg én apával a zabtejes (wtf?) kávéval próbáltam újraindítani az operációs rendszert a fejemben, addig kisfiam szerzett egy szalvétát, lefektette és betakargatta a baba barátját az étkező asztalon, felmászott egy székre és leszedett a konyhapultról egy reklámújságot (krumplihámozós papírt). Komoly képpel fellapozta az akciós zsemléket és mosogatószivacsokat kínáló kiadványt, visszaült Pinyu mellé az asztalhoz, majd elkezdett neki mesélni. Mesélt arról, mit evett Pinyu reggelire, s hogy hamarosan majd fel fog kelni és elmegyünk sétálni. Mi a férjemmel lélegzetvisszafojtva figyeltük a jelenetet (azonnal bebootoltunk, sőt). A 2,5 éves fiunk apukát játszik, aki betakar, esti mesét olvas, igaz Lidl-s újságból fejjel lefelé, de mégis. Leolvadtunk, s persze igyekeztünk nem hangosan röhögni a helyzetkomikumon, meg nem bőgni a meghatottságtól (jó, bőgni csak én szoktam), meg higgadtan figyelni, hogy játszik a gyerek. Csak játszik. De mégis. Az élet egy amolyan társasjátékféle 0-120 éves korig. Most épp hatost dobtam. Yipeee! 

Van egy falu valahol a Balaton fölött, ami nem csak mesésen néz ki, de ott történnek is a mesék. Az Ingó kövek varázslatos világában, Szentbékkállán a nagy havazások idején született egy Óriás Hóember: Káli Miklós Igor. Igazi hóember volt a legjavából, piros lábaska kalappal, amit Eszter konyháján égetett le egyszer egy szerelmes szakácsnő, lila sállal, amit még Juliska nagymama kötött, friss, roppanós répaorral, és sok-sok szén fekete gombbal. Vidáman vigyorgott a hatalmas és zimankós Veszprém megyei télben, s a falu apraja nagyja örömmel köszöntötte, mikor felé járt. A nagyja kedves jónapottal, sapkaemeléssel, az apraja meg egyszerűen, szeretettel és hatalmas vigyorral átölelte. 

Sajnos Káli Miklós Igor élete nem volt hosszú, ahogy a legtöbb kedves hóemberé, még az óriásoké sem. Egy este a bohókás, véletlenül idén túl korán ébredő Tavasztündér szállt el a falu felett. Ahogy gyönyörködött az általa ritkán látott hófehér táj szépségében, észre sem vette, hogy elejtette varázspálcáját. A pálca körül olvadni kezdett a hó, s reggelre kibújtak a hóvirágok. A falusiak megtalálták a pálcát és kitették a Faluháza előtti nagy fal alá, hogy a Tündér, ha keresi, könnyen megtalálja. Március közepén meg is érkezett Szentbékkállára a tavasz, ami hálából a falusiak kedvességéért szebb volt, mint eddig valaha...

képek forrása: I love Szentbékkálla FB oldala

Óriásnak látlak, oly' nagy vagy, fel sem érlek,

Átölelem a térdeid és csendben arra kérlek,

Ne menj ma el dolgozni, maradj itthon velem,

Vegyél ölbe, ölelj meg s mesélj valamit nekem!

Varázslónak látlak, kinek keze között,

Összeforr egyszerre minden ami törött,

Újra jár a kisvonat a nappaliban körbe,

S világít a szobámban a lámpában a körte.

Barátnak látlak, hisz mindig velem nevetsz,

Ha bajt csinálok is nem bánod, te akkor is szeretsz,

Remélem, hogy nagyon boldog lesz a szülinapod,

Ahogy nekem minden percem, mikor veled vagyok!

Ha a türelem valóban rózsákat teremne,

minden egyes anyukának rózsakertje lenne,

de nem csak egy szűk, kis ágyás, hanem tágas nagyon,

viruló bokrokkal teli vagy százholdas pagony.

Ha anya vagy benned él a türelemmester,

aki felkel, bárhogy aludt, minden áldott reggel,

átöltöztet napi ötször, s mosolyogni képes,

ha a boltban muszáj csoki, kibontva nem édes.

Zen békével látja, hogy a frissen mosott kövön,

szétkenni egy érett banánt az igazi öröm.

gyakorlottan mélyet sóhajt, ha a dac épp rátalál,

s elhajol, hogy feje mellett szálljon el a kiskanál.

Tarsolyában ezerféle leszerelés praktika,

ha a furfang tantárgy lenne, ötöst kéne kapnia,

néha ugyan könnyít magán néhány cseppnyi könnyel,

de utána nadrágot köt egy új, fekete övvel.

Püffed a kelt tészta,

forró zsíron táncol,

pirosra sül egy-kettőre,

cukorpaplant ráncol.

Napszínsárga baracklekvár,

édes, ízes párna,

farsangoló huncutkodók,

báli uzsonnája.

És, ha nem csak farsangi versre, hanem valódi fánkra is éhes vagy, itt egy egyszerű, de nagyszerű recept a Kőeccerű Gasztroblogtól!

Barna medve gyomra kordul,

Hú, de hosszú volt a tél,

Kinézek, hátha a táj már,

Nem egészen hófehér,

Kéne harapni valamit,

Jó lenne egy málnatál,

Hozzá egy kaptárnyi méz,

Gyomromban otthont talál,

Na, lássuk csak,

Mi újság, a barlangomon kívül,

Medve úr kicammog lassan,

De hirtelen megszédül,

Szikrázóan fénylik a nap,

S zeng a madár ének,

De úgy látszik még alusznak,

Mind a szorgos méhek,

Hát jó legyen, úgy tűnik,

Még nincsen kész a reggeli,

Medve asszony biztosan,

Nem az internetről rendeli

Szemet dörzsöl két mancsával,

És ásít egy jó nagyot,

Azt hiszem, dörmögi csendben,

Alszom még egy hónapot!