Mi lehet az alma álma?
legyen piros mint a málna?
édes legyen mint a méz,
szedje le egy szorgos kéz,
ágya legyen puha, tiszta,
a paplana linzertészta,
könnyű mint a pihe,
házi almáspite.
Sün Simon labdája
Sün Simon már nagyon várta a születésnapját.
Az almatortát sok-sok kukaccal, amit senki sem tudott olyan jól csinálni, mint a mamája.
A bulit, amire meghívhatta minden barátját. Pont ötöt.
És persze az ajándékokat, amiket szeretett gyorsan, a csomagolást apró fecnikre tépve kibontani.
Az ünnepség egy napos, szeptemberi szombatra esett.
Találkozó pontban délután 4-kor a Nagy Gesztenyefa alatt.
Ezt írta Simon anyukája az összes meghívólevélre. Simon pedig, a biztonság kedvéért, rajzolt mindegyikre egy tortát 5 szentjánosbogárral.
A süngyerek nem is ebédelt, úgy várta a délutánt.
Már 3 órakor a Nagy Gesztenyefa alatt ült, és leste a vendégeket.
Lassan mindenki megérkezett.
Elindult a buli.
Bemelegítésként voltmakk, nincsmakkot játszottak, mókusék kedvenc családi kincskeresőjét.
Aztán bagoly mondja verébnek kitalálóst.
Utána sajtkukac kergetőst, amihez egérék elhozták a kedvenc ementálijukat.
Levezetésként rókázós kidobóst, aminél az nyert, aki előbb kidobja a brancsot.
Végül jött a füttydiszkó, amire rigópapa elhozta magával hobbizenekarát: a DalMa Együttest.
Mikor mindenki jól megéhezett a sok mozgástól, tánctól, játéktól, jött is a torta.
Öt szentjánosbogár ült rajta türelmesen és várta, hogy az összes gyerek szép sorban ráfújjon a lámpásukra, és visongva megtapsolja, hogy kialudtak.
Aztán a buli fénypontjaként Sün Simon kibontotta az ajándékokat.
Rigó Rajmundtól kapott egy óriás doboz, sötétben világító gumigilisztát.
Róka Renitől egy saját készítésű, avarbarna tűpárnát nyúlszőrrel tömve.
Egér Edétől egy tüske pengetős cincogó citerát.
Bagoly Bencétől egy kaszáspókfonalból szőtt álomfogó hálót.
Mókus Mirkótól pedig egy valódi, pattogós, pocifocilabdát.
Simon minden ajándéknak örült, de a legjobban Mirkótól, a legjobb barátjától kapott labdának.
- Kipróbáljuk? – dobta magasba a labdát, és a gyerekek azonnal neki is kezdtek a mezei meccsnek.
Rúgták a labdát, születtek a gólok.
Aztán Mirkó egy passza után furcsa sziszegő hangot lehetett hallani.
Simon ijedten fogta meg az új labdát. Egy tüske állt ki belőle.
A kis sün szomorúan rogyott le a fűbe a lyukas labdával.
- Jaj, ne már! Mindig ez van – zokogott keservesen, és úgy potyogtak a könnyei, hogy kész kis tócsa nőtt körülötte.
Vígasztalták a szülei, a barátai, de Simon csak sírt és sírt.
Ő pocifocizni akart, de hiába, ha a labdát mindig kilyukasztják a buta tüskéi.
Hogy lesz így belőle pocifocista bajnok?
Simon keservesen sírt és sírt és sírt.
Aztán egyszer csak megzördült felette a gesztenyefa.
Nagyon megsajnálta a kis süngyereket.
- Ne sírj Simon! Adok neked valamit. Igazi ajándék, neked csináltam.
- De én nem akarok más ajándékot! Én a labdámat akarom! Az avarbarna, pattogós labdámat, ami soha nem lyukad ki – bömbölte a süngyerek, míg az ölébe nem pottyant valami.
Simon úgy meglepődött, hogy abbahagyta a sírást. Az ölében egy tüskés, zöld labda volt.
- De hisz ez… - nevetett fel Simon.
- Sünlabda – mosolygott a gesztenyefa.
- Nem lukad ki? – kérdezte a kicsi sün csillogó szemekkel.
- De nem ám! – válaszolt a fa – és, ha a huzatot leveszed róla, a barátaidat sem szúrja meg.
Simon ekkor vette észre, hogy a tüskés zöld burok nyitható. A belsejében avarbarna, fényes, pattogó labda volt.
- Köszönöm, köszönömöm, köszönöm! – ugrott örömében talpra Simon, és kezében az új, kipukkaszthatatlan sünlabdájával körbeugrálta a Nagy Gesztenyefát.
Biztoséta mondóka
Anya keze puha, anya keze szép,
nem engedem el az utcán az anya kezét.
Baba lába ügyes, baba lába: hopp,
ha sarokra érünk, anya mondja: stop.
Baba lába siet, anya lába jár,
baba járda szélén, okosan megáll.
Anya keze puha, fogja a baba,
siet jár majd megáll, és indul haza.
Vacsorához sündörgő
Ha az ég már fekete,
sün úr meg a gyereke,
nyolc láb, két orr vadászat,
vacsoránk hol tanyázhat?
Keresgélnek, kutatnak,
közben jókat mulatnak,
bújócskázó estebéd,
kúszik, mászik szerteszét.
Ha a Hold már nem ragyog,
a vacsora mind elfogyott,
bokor alatt sündörög,
jóllakot két sün röfög.
HB a vagány
Zsoca nem tudott elaludni. Ahogy jobbra-balra forgolódott az ágyban, egyszer csak fura hangokat hallott.
Kinyitotta a szemét és körbenézett, hátha rájön, mi ad ki ilyen különös hangot az éjszaka közepén.
Ami biztos: nem szörny.
A szörnyek, főleg, amik éjszaka ijesztgetik a gyerekeket, sokkal morcosabb hangokat adnak ki.
Ez a hang olyan ismerős volt. Mintha kaparászna valaki, vagy…és Zsoca rá is jött mire hasonlít igazán a különös hang: mintha valaki lelkesen rajzolna.
De ki lehet az?
Zsoca felkattintotta a kislámpát, és látta, hogy Pinyu békésen alszik a párnája mellett.
Tehát nem Pinyu az.
Fülelt.
Próbálta megtalálni a hang forrását.
Az új íróasztala felől jött, amit apukája előző nap hozott el a szomszéd utcából, ahol már kinőtték az ott lakó gyerekek.
Itt volt Zsoca minden holmija, amit anyukája az utóbbi hetekben az iskolához vett.
Füzetek. Füzetborítók. Vonalzó. Radír. Színes korongok és pálcikák. Két dobókocka. Hegyező. Számkártyák. Papírpénz. Rajzlap, famentes. Kis dosszié. Nagy mappa. Egy doboz színes ceruza. Kék-piros postairon. És három puhahegyű grafitceruza.
Zsoca közelebb ment az asztalhoz és nem hitt a szemének.
Az egyik grafitceruza lelkesen szántotta a legfelső rajzlapot.
Alig maradt rajta egy kis hely, ami ne lett volna tele mindenféle kesze-kusza vonalakkal.
- Hát te, mit csinálsz? – kérdezte Zsoca, mire a grafitceruza megállt. Sötétszürke szemeivel büszkén nézett a kisfiúra:
- És mit gyakorolsz? – kérdezte Zsoca, mert a vonalak, hurkok, pöttyök és görbék sokaságában egyetlen felismerhető formát sem látott.
- Hát az írást, természetesen – válaszolt a grafitceruza továbbra is rettentő elégedetten magával.
- Te tudsz írni? – csodálkozott a kisfiú, mire a ceruza, mintha kicsit hosszabbra nyúlt volna a büszkeségtől.
- Még szép! Nem véletlenül az a nevem, hogy Hűde Baró! A barátaim csak HB-nak, hívnak, mert az rövidebb. Hívhatsz te is így.
- Én Zsoca vagyok – mutatkozott be a kisfiú, aztán egy kicsi tétovázás után bevallotta – én nem tudok írni, csak számokat, azokból is csak a 8-ast, a 6-ost, meg az 1-est tudom jól. A többit mindig összekeverem.
- Semmi gond. Erre vagyok én! Erre képeztek ki. Első osztályú íróeszköz. A papírboltban is a legfelső polcon laktam, ahol csak a drága dolgokat tartják. Meglátod, pikk-pakk megtanulunk együtt mindent. Itt van rögtön a neved. Nézd csak! Ide írom.
Zsoca
- Hogy tetszik?
- Szép – válaszolta Zsoca és megdörzsölte a szemét.
- Ezek meg itt a számok 1-től 10-ig. És itt a kedvencem. A Dzs betű. Meg a másik a W. Kár, hogy ezt a magyarban nem igazán használják, pedig ez a legvagányabb betű.
- Tényleg az! – lelkesedett Zsoca - Apa kocsiján is ez van.
- Na, látom olvasni már tudsz.
- Igazából azt sem – mondta Zsoca – de anya szerint az iskolában azt is megtanulom. Abban is segítesz majd?
- Én nem, de ismerek valakit, aki tök jó sztorikat tud mesélni, és imádni fogod. Nem olyan sportos mint én, leginkább tespedni szeret az asztalon, meg ábrándozni, de jó fej. OK-nak hívjuk, de igazából Olvasó Könyv a neve. Most viszont irány aludni, mert, ha nem alszol, fáradt leszel, és holnap hogy pakolsz be a tolltartóba? Az még nem is mondtam, nagyon menő a tolltartód! Mindig is ilyennek képzeltem az új otthonomat!
Zsoca jó éjt kívánt HB-nak, és visszabújt az ágyba.
Egy barátja már van, aki ráadásul szuperül tud írni, és neki is segíteni fog benne, hogy megtanuljon.
Jó indulás egy elsős első napjához.
Logo vector created by freepik - www.freepik.com
Sulibuli
Suli, buli, suli, buli,
szeptember,
nyárnak vége mennem kell.
Suli, buli, suli, buli,
kistáska,
ezt a napot ki várta?
Suli, buli, suli, buli,
barátok,
jövök én is, megvártok?
Suli, buli, suli, buli,
nagyszünet,
nem gyűrődik a füzet!
Suli, buli, suli, buli,
csöngetnek,
táskám tényleg könnyebb lett?
Suli, buli, suli, buli,
elsősök,
lesztek ti is felsősök!
Várod-e az iskolát?
Várod-e az iskolát,
mi a válasz erre,
ha a nagyit kérdeznétek,
azt mondaná persze,
apa is csak bólogat,
az iskola príma,
aki ott okos, ügyes,
a munkát is bírja,
anya egész nyáron át,
a boltokat járta,
az ő kicsi kincsén lesz,
a legmenőbb táska,
a tesóm irigykedik,
mert azt lehet tudni,
iskolában délután,
nem kell már aludni,
szomszéd Lackó, nagy vagány
már igazi felsős,
megsúgta, egy kicsit félt,
mikor ő lett elsős.
Várom-e az iskolát,
a választ kitaláltam,
meg is mondom, ígérem,
ha már kipróbáltam.
A fák dala
A nap ebéddel várja őket,
táncol lombukban a szél,
száz évig is türelmesen állnak, öleli törzsüket a dér.
Suttognak tavasszal, zúgnak ősszel,
nyáron fiókákat nevelnek,
téli álmukban is hallják, rigóik miket énekeltek.
Virág, gyümölcs az ajándékuk,
friss levegő a sóhajuk,
hagyd élni őket, hol gyökeret vertek, csak ennyi az óhajuk.
Background vector created by freepik - www.freepik.com
Fecske búcsúztató
Villanydróton hangjegyek,
szól a búcsú ének,
gyülekezőt fújt a szél,
mind ma a fecskéknek.
Száll a nyári napmeleg,
elrepülnek vele,
csivitelő utasokkal,
van az ég ma tele.
Hideg már a kiskabát,
didergős az ének,
májusban a meleggel
ígérik visszatérnek.
Background vector created by macrovector_official - www.freepik.com
Kaján kroki alig kajál
Ritka kroki a kubai,
tűhegyesek a fogai,
külalakja rombuszos,
húsod neki gusztosos,
harapós akár egy kajmán
mosolya épp ettől kaján,
Uncsitesója az aligátor,
kitiltanák tuti Aligáról,
a strandon kajálva,
nem lángost vadászna,
lenyelne nasinak,
jól úszó pasikat.
