Ezt a varázsigét Fruzsikának írtam, de minden ovis használhatja nátha idején. Naponta háromszor, orrfújás előtt, míg meg nem gyógyulsz:   Dátha baci költözz el, Az orrom nem a lakásod, Indulj és keress magadnak, Máshol baci barátot!

Kelekótya kotnyeles, Kifutott a húsleves, Felmosórongy pótnyeles, Szemetesben mit keres?   Irgum-burgum Karola, Miből lesz most vacsora? Egy maroknyi mazsola, Nem egy fényes lakoma!    

Itt is maszat, ott is maszat, Hű, de összekented magad, Piszkos pofika kettő darab, Tíz kicsi ujjacska kosztól ragad. Irány a mosdó, ne fordulj vissza, Szappanozz bátran, a lefolyó issza, Habhajón utazik le minden piszka, Így leszel kicsikém újra szép tiszta.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fenyő, Olyan büszke volt magára mint egy szép hercegnő, Egyedül állt a dombtetőn, karcsún és kevélyen, S elégedetten nézett szét  mind az erdőségen. Én vagyok a legszebb fa szerte a világon, Bárhová tekintek messze páromat nem…

Öreganyám sparhelt mellett kukoricát morzsol, A két csutka tánca közben barázdákat horzsol, Hullik a sok sárga gyöngyszem, lesz egy véka tengeri, S ami huncut mellépotyog, a kendermagos felszedi.    

Őszi eső nap nap után ráérősen szemerkél, Fáradt süni mindenfele téli szállást keresgél. Farakásban túl huzatos, Ez a bokor nagyon szúr, A házak közt emberek járnak, Üregben róka az úr. Lám csak, lám! De finom puha, ez a színes avarhalom, Csupa illatos levéllel…

Hű, milyen hatalmas levélkupac, Rikkant az aprócska fehér kukac, Ha ezt most mind befalom, Tele lesz a pocakom. De nagyon! Falatozik, majszol, Lakmározik, habzsol, Degeszre töm, bezabál, Kukac pocak tele már, De nagyon! Ejnye, te kis torkos, Falánkságban szorgos, Éhenkórász…

Ősszel a tulipán levetkőzik szépen, Elbújik a virágágyas jó puha ölében, Összegömbölyödik az apró virághagyma, S álmodozva készül a szép, új tavaszra.  

Őszanya az erdő felett  szürke felhőn ballagott, Csiripelő madarakat s szél suhogást hallgatott, Megbotlott egy esőcseppben s kosara potty, kiborult, Belőle a sok szín festék az erdő fáira le hullt. Ijedten néz Őszanya, jaj, mi lett a vége, A sok arany, barna, bordó együtt…

Hol volt, hol nem volt, az Újhegyen innen, az Óhegyen túl, ahol hatalmas, zöld erdő alatti pincében millió söröshordót tartottak, élt egy kis legényke. Dénesnek hívták. Nem volt nagy, épp, hogy kinőtt a pólyából, s megkapta az első ködmönkéjét, csizmácskáját és…