Szánkó, szánkó hegyre megy, húzzák apró emberek, kacaj hajtja őket, attól nagyra nőnek. Gyorsan, gyorsan, húzz bele, csússzunk mind a völgybe le, sikongat az öröm, lehet még egy köröm?

Legkedvesebb hóbortom, kinyitom a hóboltom, vigye, aki tudja, ingyen van a dunyha! Száll a pihe szerte, háztetőkre, kertbe, fehér az utca, tér, én vagyok a tél.  

Malacka, malacka, mondd csak, hova szaladsz ma, nyomodban a szerencse, mit mindenki keresve, kerget mégsem ér utól, mert a siker fut, lohol, vadmalac.

Karácsony, ragyogó, hol hó van, ott szán, gömbölyű, csillagos, díszek fent a fán, összeül a család, indul a játék, hogy ma együtt lehetünk, az igaz ajándék.

Halkan dúdol anyukám, puha karjába ölel, behunyom a szemem már, az álom érzem közel. Lábujjhegyen osonva, az ágyamhoz lépdel, betölti az éjszakát, sok-sok színes képpel. Hogyha virrad, az álom, messze repül a Holddal, de este tudom, visszatér, ha szól az altatódal.

Túl hiú lányzó volt Tünde, legjobb barátja a tükre, szelfiket gyártott, hogy kapjon sok lájkot, erre volt igazán büszke.

A domb tetején, egészen felül, ahol, ha tovább mész, már remekül gurul lefelé a bringád, na, pont ott van a Szivárvány Óvoda. Ebbe az oviba járt egy kislány, Johanna, akit mindenki csak Hannának hívott. Bár éppenséggel hívhatták volna az egész nevén is, Johannának, hiszen jó…

A nevetés tudtad, gyógyszer, had halljam csak: hihihi! Masírozik baci banda, majd belőled, ki, ki, ki. Kell még éppen száz zsebkendő, trombitáljunk, trututúúú! Integess csak Takony Benő, logó orrú, bububú! Kiskanálban szörpszagú szörny, de nem rém a, csepp, csepp,…

Téli paplant a Földnek, vastagot és meleget, kérek Télapó tőled, hisz tudom, te is szereted. Fehér legyen, gyönyörű, ha nagy pelyhekben havazik, szép álma lesz a Világnak, puha ágyban, tavaszig!

Gyertya lángja ég, kint van a sötét, fagyos hideg éj, te kicsiny, ne félj! Itt van bent veled, otthonod meleg, vidám gyermekek, fénylő szeretet.