Hol volt, hol nem volt, a csillogó üvegtornyokon innen, a gyárkéményeken túl, ott, ahol az emberek mind sok-sok emeletes házakban laknak, s hatalmas, ablaktalan dobozokba járnak vásárolni, élt egy kislány: Anna.

Anna épp olyan kislány volt mint a többi 5 éves 10 hónapos és 11 napos kislány. Szeretett a babakonyhában kávét és süteményt készíteni az óvó nénininek. Felöltöztetni Lilit, a pamutfonal hajú rongybabát lila ruhába, mert ez Lili baba kedvenc színe. Szerette a színes, csillogós csattokat és a cicás hajgumikat, amikkel az anyukája minden nap másmilyen copfot készített neki az oviba indulás előtt. Szerette a pónilovakat és a kiskutyákat. A csokifagyit és az epret. És szerette az anyukáját, apukáját két kisöccsét és persze a nagymamit, nagypapit és a szomszéd nénit, aki mindig hozott neki egy szeletet a sütiből, mikor kihült.

Anna mosolygós kislány volt, s nagyon várta már, hogy a nagy csoport után végre iskolába mehessen. Nagyon szeretett a 16 emeletes házuktól pontosan 127 Anna-lépésnyire lévő, apró, piros kerítéssel körbevett, zöld játszótéren szaladgálni. De valamiért, egy idő óta Anna állandóan lázas volt. Nem nagyon, csak épp annyira, hogy valahogy egyre fáradtabbnak érezze magát. Ezt nem szerette.

Az anyukája egy napon megfogta Anna kezét és elmentek a Doktor bácsihoz. Doktor bácsit Anna nagyon szerette, mert sok vicces dolgot mondott a vizsgálatok közben, utána pedig mindig választani lehetett kifogyhatatlan matrica gyűjteményéből. Doktor bácsi ezen a napon azonban szomorúnak tűnt és sokat csóválta a fejét. A vizsgálat után pedig két matricát is adott.

Másnap Anna és az anyukája reggel nem óvodába, hanem másik Doktor bácsihoz mentek, majd következő nap egy harmadikhoz. Anna nem értette, miért kell ilyen sok Doktor bácsihoz mennie, míg néhány nap múlva az anyukája és az apukája leültették Annát és meséltek neki egy helyről, amit kórháznak hívnak.

- Tudom, onnan jöttek a kistesóim: Bence és Máté. - mosolygott Anna. - Jön még egy kistesóm?

- Nem Annácskám. Most neked kell majd ott lenned egy kis ideig nem anyának. - kezdett bele az apukája. - De mi is ott leszünk veled minden nap, ne aggódj. Tudod, vannak benned olyan apró dolgok, amik elromlottak, így nem tud jól működni a tested. Olyan ez, mint amikor náthás vagy, csak most több az elromlott apró dolog és tovább tart, míg meg tudnak gyógyítani a Doktor bácsik és nénik.

Anna így hamarosan a Pillangó csoport helyett  a Nagyvárosi Kórház Katica kórtermébe járt, amit azért hívtak Katica kórteremnek, mert minden kislány ágya felett egy óriási, mosolygós, hétpettyes katicabogárka üldögélt. Három kislány volt ott még Annán kívül: Eszter, Fanni és Bori. A lányok hamar összebarátkoztak és sokat meséltek egymásnak az óvodai barátaikról, játékairól meg a családjukról. A doktor bácsik és az ápoló nénik mindig mosolyogva léptek be a négy kislány szobájába, különböző gyógyszereket adtak, lázat mértek, vért vettek nem fájós-szúrós tűvel és sokat beszélgettek a lányok szüleivel.

Anna néhány hét után kezdett türelmetlen lenni. Bár nagyon megkedvelte Esztert, Fannit és Borit, hiányzott neki az óvoda, a kis testvérei, az ágyacskája és a piros kerítéssel körülvett, apró játszótér. Egyre fáradtabbnak érezte magát és gyakran fájt a pocakja. Néha még az ebédet sem tudta megenni.

- Mikor megyünk haza? - kérdezte egyik nap.

Az anyukája megsimogatta a fejét és azt válaszolta, hogy meg kell beszélni a Doktor bácsival. De teltek múltak a napok és a Doktor bácsi nem mondott semmit. Anna egyre rosszabb kedvű lett.

- Haza akarok menni, anya! - jelentette ki egyik este.

Anyukája az ölébe vette és halkan ennyit mondott:

- Még nem lehet Kicsim.

- De én nem akarok itt lenni tovább! - sírta el magát Anna.

- Tudom, Kicsim, de itt kell még maradnunk. - mondta az anyukája.

- De én már unok itt lenni. Vissza akarok menni az óvodába. S hamarosan kezdődik az iskola is. Azt ígérted, veszünk majd táskát, füzetet meg tolltartót. Olyan cicásat, mint a szomszéd Violának van. - hadarta Anna.

- Tudom drágaságom, de most még nem lehet hazamenni. De tudod mit? Minden nap, amíg még itt vagy, mondok neked egy új mesét, jó? - kérdezte Anna anyukája, miközben szorosan magához ölelte kislányát.

- Jó! - mosolyodott el Anna - Ma kezdjük is el!

És elkezdték. Anna anyukája minden este, elalvás előtt egy új mesét mondott kislányának. Olyan dolgokról mesélt, amiket Anna szeretett. Elmesélte, hogyan hullottak le a levelek a piros kerítéssel körülvett, apró játszótér fáiról az ősszel, hogyan fogott egeret a földszinten lakó öreg néni kövér macskája a szomszéd ház pincéjéban, hogyan keringőznek a színesceruzák az elsősök rajzlapjain. És más hasonló történeteket. Mikor Anna hosszú, szőke haja egyik napról a másikra lehullott a fejecskéjéről, mint az őszi fákról a levelek, anyukája a kopasz királylányról mesélt, aki harmattal fényesítette csillogóra minden reggel a homlokát. Mikor Anna lázas volt, anyukája elmondta az apró gonosz bacik történetét, akiket sütőbe tesznek s úgy gyógyítanak ki a rosszalkodásból. S Anna anyukája minden nap egy újabb történetet mesélt és mesélt kislányának 1000 napon át. Annából ezalatt egy nyolc és féléves iskolás lánykanagylány lett. Bár iskolába nem járhatott, szorgalmasan tanult és anyukája meséiből megismerte az osztálytársait, a tanító néniket, s mikor anyukája végre újra copfba foghatta a haját, elérkezett a nap, hogy hazamehetett.

Az öcsikéi és az apukája otthon egy szép, csokoládés epertortával várták és egy cicás iskolatáskával, amiben benne volt a harmadik osztályosok összes könyve. És volt ott még valami. Bár nem ismerték Annát, de az osztálytársai rajzoltak neki közösen egy képet, amin ő volt középen, s körülötte a többi 18 kisfiú és kislány, kézenfogva táncolt. Annának nagyon tetszett a kép, ki is tette az ágya mellé. Este, mikor lefeküdt, anyukája az ágya szélére ült.

- Örülök, hogy újra itthon vagy Annácskám! A Doktor bácsi azt mondta, hogy az orvosságok hatásosak voltak, s nem kell többet visszamenned a kórházba!

Anna mosolygott és megölelte az anyukáját:

- Nem csak az orvosságok gyógyítottak meg, hanem a mesék, amiket mondtál. Mesélsz ma is nekem?

Anna anyukája könnyes szemmel, de mosolyogva takarta be Annát és belekezdett az ezeregyedik mesébe egy szőke kislányról, aki bátorsággal és türelemmel legyőzte a betegséget.