Sanyi, Jocó és Beni szomszédis házakban laktak, így már baba koruk óta együtt játszottak a közeli parkban. Az oviban is elválaszthatatlan volt a három kisfiú, az óvó néni még azt is megengedte nekik, hogy sorakozókor hárman álljanak párba.

Sanyi, Jocó és Beni az udvaron egy fa alatt építettek bunkert, ahova senki más nem mehetett be. Ez volt a főhadiszállásuk, akár szuperhősök, akár kalózok, akár a világbajnok fociválogatott tagjai voltak. Ettől a bunkertől indultak a motorversenyek és oda vándoroltak azok a kerti játékok amikkel minden kisfiú játszani akart. 

A fiúk együtt érkeztek, és együtt is mentek haza az óvodából.

- Nem is kell nekik tesó, itt vannak egymásnak! - mosolygott Sanyi anyukája egyik délután.

Karácsony után aztán minden megváltozott. Miután véget ért a téli szünet új gyerek jött a csoportba: Klaudia

A lányok érdeklődve fogadták a magát Diának hívó kislányt, még úgy is, hogy se szoknyát, se csatott nem hordott. Utóbbit azért nem, mert rövid volt a haja, előbbit meg azért, mert abban nem lehet se fára mászni, se gördeszkázni.

Sanyi, Jocó és Beni először észrve sem vették Diát. Aztán mikor a gördeszkázás kitudódott, szinte egyszerre döntötték el, hogy össze kell barátkozniuk.

De hogyan? Eddig még egyikük sem barátkozott senki mással. Pláne nem lányokkal. Mondjuk Dia nem számított lánynak. A babák legalább annyira nem érdekelték, mint a plüssmackók és konyhásat sem volt hajlandó játszani.

- Muszáj egy lánynak mindig csak főzni?- vágta hozzá a fazekat egyik nap Lilikéhez, aki sírva panaszkodott Jutka néninek. Persze Dia a nap hátra levő részében büntetésben volt.

Sanyi másnap reggel késve érkezett anyukájával és egy tulipánnal állított be a csoportba.

- Neked hoztam - nyomta Dia kezébe és olyan vörös lett, mint a Galagonya bohóc orra.

- Kösz - mondta Dia, aztán a mosolygó Jutka nénivel vízbe tették a virágot.

Sanyi és Dia láthatóan nem lettek barátok a virágtól, sőt, Sanyi kissé meg is sértődött, hogy Dia hagyta a tulipánját elhervadni,

Jocó így más ajándékkal próbálkozott. Egy szép, madáralakú medálos nyakláncot húzott elő a zsebéből egy nap reggeli után:

- Anyukám is ilyet hord. Ugye szép?

- Szép - válaszolta Dia, zsebre tette az ajándékot és elvonult a könyvkuckóba autós könyvet nézegetni.

Jocó hiába várta, Dia nem vette fel a nyakláncot se másnap, se következő héten, amitől kicsit elszomorodott.

Nem úgy Beni, aki ezek után hatalmas magabiztossággal adott át hazamenés előtt egy csillogó végű grafitceruzát Diának:

- Igazi kristály van a végén. És jól rajzol!

- Szupi - mondta Dia, betette a hátizsákjába a ceruzát és hazament az apukájával..

Március végén a nap végre eleget sütött ahhoz, hogy a csoport kimehessen az udvarra játszani. Sanyi, Jocó és Beni már rég nem voltak a bunkerükben, amit eléggé megviselt a tél.

- Csináljuk újra! - javasolta Sanyi.

- Elviszem a törötteket a kertész bácsinak! - ugrott rögtön Jocó.

- Kérjünk helyettük újakat, épp most metszette a fákat Béla bácsi! - indult Jocó után Beni.

Egy halom új ággal a három fiú lelkesen kezdett neki a bunker újraépítésének.

- Jöhetek én is? - hallottak egy hangot a hátuk mögül - Imádok bukert építeni.

A fiúk egyszerre fordultak meg. Dia volt az.

- Persze - válaszolta Sanyi.

- Gyere - vigyorgott Jocó.

- Miért ne? - nyomott Dia kezébe egy ágat Beni. - Ez most itt egy űrbázis lesz. -

- Mi vagyunk a lázadók! - magyarázta Jocó

- És el kell rejtenünk a titkos térképet a birodalmiak elől - egészítette ki Sanyi.

- Tök jó! - válaszolt Dia és nekilátott az építkezésnek.

Ebédig elkészült a távoli űrbázis óvodai kivitele a hársfa alatt.Pont négy személyes lett.