Lili egyik nap azt vette észre, hogy ragad a keze. Na nem úgy, mint amikor lekváros kenyér volt uzsonnára, mert azt szalvétával le lehetett törülni. És nem is úgy, mint mikor színes papírdarabokat ragasztottak egy fehér lapra. A papírragasztó is lejött egy alapos kézmosással.

Lili keze valami különös módon kezdett ragadni. És nem segített rajta sem a szalvéta, sem a víz. Csak Lili zsebe.

Fura, igaz? Pedig pont így történt.

Minden nap reggel kezdődött. Lili játszott valamivel, aztán egyszercsak úgy érezte, hogy nem tudja letenni. Beleragadt a kezébe. Csak egy helyen jött le. Ha zsebre rakta. Zsebre, aztán ebéd után a hátizsákjába, otthon pedig, mikor hazaért az ágya alá egy rajzfilmfigurás papírzacskóba. Már sok minden utazott így vele haza műanyag állatok, legó figurák, babaruhák. Csupa apró holmi, olyasmik, amik nagyon tetszettek neki és amik pont befértek a zsebébe.

Egyik reggel egy szép, fa lovacska ragadt Lili kezéhez. Már régóta szeretett volna játszani vele, de csak aznap jutott hozzá. Nagyon népszerű játék volt a csoportban. Teljesen új. Ahogy érezte, hogy a játék a tenyeréhez tapadt, még egy pár kört szalad vele, aztán gyorsan a zsebébe mélyesztette. 

Ekkor megszólalt valaki a háta mögött:

- Hova utazik a lovacska, Lili?

A kislány meglepődött az ismeretlen hangtól. Először nem is látta honnan jön, aztán, ahogy körbenézett meglátott egy színes, pillangó szárnyú alakot. A faállatok kosarának szélén ült és a lábát lógatta.

- Milyen lovacska? - kérdezte a kislány pirosodó arccal.

- Ami a zsebedben van - válaszolt a pillangószárnyú.

- Honnan tudsz róla?

- Régóta figyellek! És sajnos már biztos, hogy kijött rajtad az egyik legvacakabb ovis betegség.

Lili egészen nagyra meresztette a szemeit a betegség szó hallatán:

- Nem kétség, enyves kézragacsitiszed van - mondta komoly arccal az alak - de ne ijedj meg! Gyógyítható! Azért jöttem, hogy segítek.

- De hogyan? - kérdezte Lili suttogva, bár meglepő módon senki sem vette észre, milyen fura alakkal beszélget.

- Ne aggódj, nem fog fájni. De segítened kell neked is, különben nem megy.

- Tündér vagy?

- Nem tündér és nem manó. Én egy lenke vagyok. A lenkék vigyáznak az óvodásokra. Mindegyikünknek más a feladata. Én az enyves kézragacsitiszt gyógyítom. Ja és a nevem: Csente.

- Nekem Lili a nevem - mondta a kislány - gyógyszert adsz majd, mint a köhögésre szoktak?

- Nem, annál valami sokkal jobbat fogunk csinálni. Megtaníltalak varázsolni - mondta Csente.

- Tényleg?

- Tényleg. És, ha ügyes vagy, gyorsan meggyógyulsz és nem vándorlnak el a játékok az oviból.

- Hogyhogy elvándorolnak?

- Egyszer, nagyon régen egy középső csoportban minden gyerek elkapta az enyves kézragacsitiszt. Ez nagyon ritka, azóta sem történt ilyen. Egy hét nem telt bele és alig maradt játék a csoportban. 

- És mi történt?

- Mivel nagy volt a baj, nem egyesével gyógyítottam, hanem megsúgtam az óvó néninek a varázsigét, aki megtanította a csoportnak. Sokat gyakorolták és elmúlt.

- És a játékok, amiket előtte hazavittek?

- Visszahozták.

- És nem szidta le őket az óvó néni?

- Nem, dehogyis. Persze mindenki bocsánatot kért, hogy elvitte a játékokat. Ez pont elég.

- És velem mi lesz?

- Te is visszahozod, amiket elvittél.

- Mindet?

- Mindet.

- És aztán?

- Mondtam, megtanítalak egy varázsigére. Elsőre még lehet, nem fog hatni, de, hát a varázslást is kell gyakorolni, nem csak a biciklizést. Figyelsz? Kezdjük is: 

Játék hozzám már nem ragad,

hazavinném, de nem szabad,

mert a játék akkor nevet,

hogyha mindenkié lehet.

- És ez tényleg hatásos? - nézett csodálkozva Lili Csentére.

- Ha mondom! Csak fontos, hogy ne felejtsd el használni.

- És, ha elfelejtem? - kérdezte bizonytalanul Lili.

- Akkor jövök és segítek! Most pedig próbáljuk ki a lovacskával.

Lili benyúlt a zsebébe, elővette a lovacskát és megpróbálta letenni. De a keze nem engedelmeskedett. Nagyon szerette volna hazavinni a többi kincse közé. Csente türelmesen lóbálta a lábát a kosár szélén és bíztatta. Mondd el még egyszer és még egyszer. És közben képzeld el, hogy leteszed a játékot. És utána azt is, mennyire fogsz örülni, ha holnap reggel jössz és újra játszhatsz vele.

Lili becsukta a szemét, úgy ismételte a varázsigét, újra és újra. Nagyon igyekezett és egyszercsak érezte, hogy a lovacska lepottyan, bele a fajátékos kosárba. Pont időben, hiszen épp abban a percben kezdett bele az óvó néni a rakodó énekbe.