Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

A türelem mit is terem?

2017. december 20. 15:40 - Várfalvy Emőke

Szofi meg akarta fésülni Lilla babát. Mégpedig azonnal. Kétszer is  kérte Dorkától, de Dorka azt mondta, hogy most ő játszik vele, jöjjön vissza később.

Szofi érezni kezdte azt a furcsa meleget a fejében, amit mostanában egyre többször. Először azt hitte, megint náthás lesz és otthon kell maradnia. De nem. Ez a meleg más volt. Nem láz és nem is a napsütés okozta, mint mikor sapka nélkül játszott a strandon és napszúrást kapott. Ez a meleg hirtelen jött, felgyűlt és egyszercsak mint a forró fazékból a leves, kibuggyant.

- Én most akarom megfésülni Lilla babát – sipította Szofi és kitépte Dorka kezéből.

Dorka persze rögtön sírni kezdett. Az óvó néni azonnal felfigyelt a rendbontásra. Szofinak bocsánatot kellett kérnie.

Tízórainál aztán a csoport banánt kapott a konyháról. Nagy volt az izgalom, hiszen a banán ritka vendég az oviban. Szofinak a kedvence. Nem is bírta kivárni, hogy a dadus néni letegye a tálat, fölpattant a székéről és belemarkolt. Annyira nagy volt a lendület, hogy dadus néni elejtette a tálat és a benne lévő banán darabok mind a földre borultak.

- Szofi – szólt szigorúan az óvó néni a kislányra, aki két markában a banánzsákmánnyal csak állt és nem tudta, mit csináljon – segíts összeszedni, ami leesett és kérj bocsánatot!

A kislány segített és bocsánatot is kért, de ezután egyáltalán nem volt kedve banánt enni. Bezzeg motorozni!

Mikor a gyerekekkel kiértek a ritka téli napsütésbe egy pillanatig sem tudott várni, félrelökte Dorkát és Pankát is, hogy elsőként érjen a motorokhoz. Panka elesett és lehorzsolta a tenyerét. Óvó néni nagyot sóhajtott:

- Szofi, gyere ide és maradj itt, míg a többiek motoroznak. Gondolkodj egy kicsit egyedül azon, hogy mit tanultunk a türelemről.

A kislány egyik lábáról a másikra állt a kopasz babarózsabokor mellett és nagyon szerencsétlennek érezte magát.

- Tudom, mire gondolsz – mondta neki valaki a bokorból – hogy nem akartad fellökni Pankát csak első szerettél volna lenni a motoron.

- Honnan tudod? – fordult Szofi az ismeretlen hang felé és igen meglepődött, a látványon. A bokor egyik ágán egy színes, kapucnis polárpulóvert viselő, szárnyas alak hintázott.

- Sok mindent tudok. Azt is, hogy a banán a kedvenced gyümölcsöd, a lila baba pedig az a játék, amivel szíved szerint csak te játszanál.

Szofi óriásira nyitotta amúgy is hatalmas barna szemeit a csodálkozástól.

- Figyellek egy ideje, mert van egy gyanúm – mondta a szárnyas alak és elég komoly képet vágott ahhoz, hogy - Szofi azonnal tudja, a gyanú nem jó dolog.

- Micsodád? – kérdezte a kislány.

- Nagyon úgy tűnik, hogy elkaptál egy elég utálatos betegséget.

- Szofi ijedten nézte meg a kezét. Legutóbb bárányhimlője volt. A kis piros pöttyöket ő vette először észre és mutatta meg az óvó néninek, aki azonnal hazaküldte.

- Akkor most nem járhatok megint oviba? – kérdezte szomorúan. Nagyon várta, hogy szerepelhessen a néhány nap múlva esedékes karácsonyi ünnepségen.

- Ez nem olyan betegség – nyugtatta mosolyogva a szárnyas alak – ezt itt az oviban is lehet kezelni, sőt! Ez rá a legjobb hely.

Szofi kezdett belefáradni a csodálkozásba, így inkább kérdezett:

- Te doktor vagy? Még sosem láttam ilyen kicsit.

- Nem – válaszolt az apróság és feljebb mászott a bokron, hogy közelebb kerüljön a kislányhoz - én lenke vagyok.

- Lepke?

- Nem is doktor, nem is lepke. Lenke. A lenkék vigyáznak az óvodásokra. Mindegyikünknek más a feladata. Én a tüszős türelemgyulladást gyógyítom. A nevem pedig: Tűrte.

- Az enyém Szofi – mutatkozott be a kislány – és akkor most meg fogsz vizsgálni? Aztán csendes pihenőkor borogatást adsz a fejemre, hogy ne legyen benne meleg? Nem szeretem a borogatást. Nagyon hideg.

- A vizsgálaton már túl vagyok – mondta Tűrte - most már csak a gyógyítás jön. De ne aggódj, nem kell hozzá borogatás! Csak és kizárólag te.

- Én?

- Te bizony! A tüszős türelemgyulladás nagyon ragályos betegség, szóval gyorsnak kell lennünk. Néhány éve egy kislányon későn vettem észre. A két legjobb barátnője is elkapta és tudod mit csináltak? Az óvoda összes virágjának a bimbóját kifeszegették, mert nem tudták kivárni, hogy a virágok kinyíljanak.

- De hát ez butaság – nevetett Szofi – a virágokat csak a nap nyithatja ki.

- Látom te egy okos lány vagy, így nem lesz nehéz a gyógyulás. Kezdjünk is hozzá!

- És mit csinálunk?

- Varázsolni fogunk!

- Komolyan? Én is?

- Leginkább te.

- És hogyan?

- Varázsigével!

Szofi rettentő izgatott lett.

- De még mielőtt megtanuljuk, tudnom kell valamit. Mi az, amit most a legjobban vársz?

- Ez könnyű – nevetett a kislány - a karácsonyt.

- És szeretnéd, ha már holnap karácsony lenne?

- Hú, nagyon! De akkor – bizonytalanodott el Szofi - akkor mi lenne az ovis ünnepséggel és az adventi vásárral? Meg sütit is sütünk. Ha holnap karácsony lenne, erre mind nem lenne idő. Pedig én szeretek anyával sütni. Kötényem is van!

- Akkor ez azt jelenti, hogy szereted várni a karácsonyt?

- Azt hiszem, igen. Mikor varázsolunk?

- Mindjárt – mosolygott Tűrte - de még mindig kell valami.

- Varázspálca? Kapok egy varázspálcát? – örült meg Szofi.

 - Nem lesz szükségünk rá. Sokkal inkább a fejünkre. Most gondoljunk például arra a rózsaszín motorra. Mi lett volna, ha nem futsz és löksz fel mindenkit, hogy te játszhass vele?

- Akkor Panka ér előbb oda és ő mehet vele először.

- És ez annyira szörnyű?

- Én akartam vele menni.

- És később nem lehet?

- De igen, csak meg kell várni, hogy odaadja.

- És az alatt mit csinálsz?

- Unatkozom és arra gondolok, hogy nekem kéne azzal a motorral most menni.

- És mi lenne, ha másra gondolnál?

- Mire?

- Hogy merre fogsz a motorral menni, ha majd a tiéd lesz? Hogy versenyezni fogsz vele a fiúkkal vagy szlalomozni? Hogy végig tudsz e vele menni úgy a kisjárdán, hogy közben csak egyszer veszel levegőt, meg ilyesmik.

- Akkor nem unatkoznék annyira.

- Örülök, hogy így gondolod Szofi, ez ugyanis fontos a gyógyuláshoz. Most pedig jöjjön a varázsige. Ha érzed, hogy főni kezd a fejed mond végig:

 

Egy kettő három,

kell még kicsit várnom,

négy öt hat,

nő a gondolat,

hét, nyolc,

meglesem,

kilenc tíz,

itt terem

látod varázsszómra,

a türelemrózsa.

Szofi többször elismételte a varázsigét, nagyon tetszett neki, különösen a vége: a rózsa.

- És ettől tényleg türelmes leszek?

- Igen. Persze nem azonnal. Sokat kell gyakorolni. A varázsigével kikelted a gondolatmagot, mint most a motorral. Mit csinálnál vele? Milyen lesz az íze, a tapintása, illata. Mit fogsz érezni, ha megszerzed azt, amit annyira türelmetlenül szeretnél. Amíg ezen gondolkodsz, elmúlik a meleg és ahogy egyre ügyesedsz, úgy múlik a tüszős türelemgyulladás.

- És te? – kérdezte Szofi.

- Én itt leszek és segítek mindig, amíg meg nem gyógyulsz. Most viszont menj, mert itt a sorakozó ideje.

Óvó néni mielőtt Szofit is beállította volna a sorba megsimogatta a kislány fejét és megkérdezte.

- Na Szofikám, eszedbe jutott valami a türelemről?

- Igen – válaszolta csillogó szemekkel a kislány – hogy rózsát terem, s nekem a rózsa a kedvenc virágom.

lenk2.png

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avarfalvimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr8613514429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása