Emmának nem volt sok zsebpénze, de büszke volt rá, hogy van. Többnyire már másnap elköltötte unikornisos hajgumira, illatos radírra, csillámos tetkó matricára, bármire, ami éppen sláger volt az barátnői között. Ősszel aztán, úgy döntött, gyűjteni fog. Egy kiürült csokis dobozt kunyerált el a nagymamájától, abba tette bele a zsebpénzét, meg a nagyitól kapott költőpénzeket.

Egész szép kis összeg összegyűlt, december közepére. Ekkorra Emma már pontosan tudta, hogy mit fog venni Apának karácsonyra. Ugyanis erre gyűjtött, Apa különleges karácsonyi ajándékára.

 Az utolsó tanítási nap jóval rövidebb volt, mint a többi, Emmának volt ideje rá, hogy beszerezze Apa meglepetését. Szerencsére a bolt pont útba esett hazafelé.

A csillogó kirakat tömve volt szebbnél szebb darabokkal. Emma magabiztosan nyitott be és rögtön a pulthoz ment.

- Szia! Mit szeretnél? – kérdezte az eladó. Ilyen fiatal vevője még sosem volt.

- Időt szeretnék venni – mondta Emma.

- Időzítőt, stoppert, vagy ilyesmit? – kérdezte az eladó értetlenül.

- Nem, időt! Gondoltam, ahol az órákat árulják, ott van idő is – mondta Emma és benézett az eladó mögötti polcra, ahol egy csomó doboz volt egymás mellett, színes címkékkel összeragasztgatva.

- Hát, sajnos időt nem árulunk, de tudod mit? Itt van a szomszéd házban az órásmester. Ő mindent tud az órákról, nézz be hozzá, hátha tud segíteni.

Emma megköszönte a segítséget és gyorsan átszaladt a következő üzlet ajtajához.  

Koltai bácsi, az öreg órásmester először csak hunyorgott, mikor Emmát meglátta:

- Miben segíthetek a kisasszonynak? – kérdezte kedvesen.

- Csókolom. Én időt szeretnék venni – mondta a kislány.

- Időt? – kérdezte meglepetten Koltai bácsi – talán órát szerettél volna mondani.

- Nem, az van apukámnak több is. Bőrszíjas drága az öltönyéhez, fémszíjas csillogós az munkájához, gumis, fekete a futáshoz. Szerintem elég órája van. Én időt szeretnék neki venni.

Koltai bácsi értően bólogatott.

- Ez remek ötlet kisasszony, csak egy itt a bökkenő. Én csak javítom az órákat, árulni nem árulom.

- Ó, sejtettem! – sóhajtott fel Emma, de nem adta fel könnyen – ha szét tetszik szedni az órát, biztos tetszik tudni, hogy kerül bele az idő. És talán azt is tetszik tudni, hol szerezhető be. Muszáj lenne még ma vennem valahol. Holnaptól karácsonyi szünet, vasárnap meg karácsony. Úgy szeretnék apának, valami különlegeset adni ajándékba!

Az órásmester elgondolkodott.

- Szerencséd van – mondta felcsillanó szemmel – van itt a házban valaki, aki talán tud neked segíteni az idő dolgában. Doktor Som Anikónak hívják. Csengess be hozzá, ilyenkor már biztos itthon van és főz. Vagy olvas. Vagy várat épít betűtésztából. Nála sosem lehet tudni.

Emma megköszönte a segítséget és átsietett az emeletes öreg ház kapujá. Épp kijött valaki, így Emmának nem kellett csengetnie, beslisszolt a becsukódó ajtón. Ekkor jutott eszébe, hogy azt nem kérdezte meg, hol lakik ez az Anikó néni pontosan.

Aztán eszébe jutott valami. Az ő házukban is minden postaládára rá van írva, a név mellé az emelet és az ajtó. Szerencsére itt is így volt: dr. Som Anikó, harmadik emelet hármas számú lakás.

Emma felszaladt a lépcsőn. Az öreg ház emeletei magasak voltak, de ő egyáltalán nem fáradt el. Az ajtó előtt azért megállt kicsit és várt. Hallgatta a lakásból kiszűrődő zenét és beszívta a szintén onnan származó süteményillatot. Meg elolvasta a postaláda feliratát:

dr. Som Anikó,

fizikus,

Somoskői Anikó

meseíró

A kislánynak ideje sem maradt csodálkozni, mert ahogy a feliratok végére ért, kinyílt az ajtó és egy szemüveges, őszülő hajú, nő mosolygott rá kedvesen, kezét levendulamintás kötényébe törölgetve:

- Segíthetek neked valamiben?

- Igen – válaszolt Emma halkan – dr. Som Anikót keresem.

- Én vagyok – válaszolt a nő – gyere be.

A lakásban minden olyan volt, mintha mesekönyben járna. Színes falak, különféle formájú bútorok, és mindenfele polcok tele tudományos és mesekönyvekkel.

- Épp most lett kész a fahéjas csiga. Szereted? – kérdezte Anikó és a konyha felé terelte a kislányt. Itt egy Emma korú fiú és egy három éves forma kislány ült egymás mellett egy hatalmas, türkizre mázolt asztalnál. Rajzoltak.

Emma leült a konyhaasztalhoz, belekortyolt az elé tett, narancsillatú teába és belekezdett mondandójába:

- Szóval azért jöttem, mert az órásmester bácsi szerint tetszik tudni nekem segíteni abban, hogy vegyek apukámnak időt karácsonyra.

Anna kicsit félrebillentette a fejét:

- Időt szeretnél ajándékozni apukádnak karácsonyra?

Emma mosolyogva bólogatott. Úgy tűnik végre jó helyre jött, hiszen ez a néni egyből megértette mit szeretne.

- És miért szeretnél időt adni az apukádnak? – kérdezte Anikó néni és ő is belekortyolt a saját teájába.

Emma elmesélte, mennyire elfoglalt az apukája. Reggel elköszön tőle, este pedig mikor hazaért megint csak egy jóéjt puszira van idő. Hétvégéken is gyakran kell távol lennie külföldön, vagy vidéken és, ha otthon van, szinte állandóan fontos levelekkel kell foglalkoznia, amik a telefonjára jönnek.

- Nos, a dolog kicsit bonyolult, már ha az idő relatív összefüggéseit szeretnénk vizsgálni. De ebben az esetben azt hiszem, jobb lesz, ha egy másik megközelítést alkalmazunk. Palkókám, kérhetünk egy papírt és néhány ceruzát új barátnőnknek?

A dolog innen már egyszerű volt és Emma fülig érő szájjal távozott.

- Biztos, hogy működni fog? – fordult vissza még köszönés után Anikóhoz, aki bíztató mosollyal az arcán válaszolt.

- Egészen biztos!

Emma sosem várta még így a karácsonyt mint idén. Mikor megérkezett az angyal, a kislány szülei legnagyobb meglepetésére nem rohant a fához ajándékokat bontogatni. Előkapott két kis csomagot a háta mögül, egyiket az anyukája másikat az apukája kezébe nyomta.

- Idén apa bontsa ki először! – mondta csillogó szemekkel.

Apa kíváncsian bontotta ki a gondosan beragasztott csomagolópapírt, amiből egy szépen összehajtogatott papírlap került elő. A lapon egy rajz volt:

Emma, Anya és Apa a szőnyegen ültek társasoztak és nevettek. A szoba falán, pedig egy óra függött, amin nem voltak mutatók.

 Apa köszönömöt mormogott és utána hosszan és szorosan magához ölelte Emmát. A kislány nem tudta, vajon tényleg működik-e az ajándék, de hamar kiderült. A karácsonyi szünetben sokkal kevesebb fontos levél érkezett, apa pedig ráért társasozni, sétálni, korcsolyázni, legózni, unikornist rajzolni és mindenfélére, amire máskor csak anyának volt ideje. Mikor újra kinyitottak a boltok, Emma, Anya és Apa közösen elmentek és vettek egy szép keretet Emma  rajzának, amit apa januárban bevitt a munkahelyére és letett az íróasztalára.

Az időnyerő gép dr. Som Anikó és Kis Emma közös találmánya ezután tényleg mindig és hibátlanul működött.