Vízitündér és Tűzmanó, mivel szomszédok voltak sokat játszottak együtt nem csak az óvodában, de otthon is. Nagyon örültek neki, amikor kiderült, idén a nyaralásukat is együtt töltik majd.
- A Balaton csodás, majd meglátod! – lelkendezett Vízitündér, aki minden tavat, folyót és patakot szeretett.
- Biztos, főleg, ha homokos a partja – válaszolta Tűzmanó, aki az óvoda legtehetségesebb homokvárépítője hírében állt.
A vakáció harmadik napján Vízitündér és Tűzmanó családostul meg is érkezett a hatalmas, kék tó partjára. Kánikula volt. Vízitündér alig várta, hogy felvehesse szép, fehér, tavirózsés fürdőruháját és csobbanhasson az időjósok szerint kellemes hőmérsékletű vízbe.
- Te nem jössz? – nézett Tűzmanóra, aki esetlenül álldogált a tó partján vadonatúj, piros úszónadrágjában.
- Hát… - lépett közelebb Tűzmanó a vízhez és óvatosan beledugta a nagy lábujját, majd felszisszent – nekem ez túl… hideg.
- Méghogy hideg? – kacagott Vízitündér és csapkodni kezdett maga körül. Olyan volt, mint egy virág alakú, kacagó szökőkút – Hideg? Ugyan! Megvan ez vagy 20 fokos!
- Mondom én, hogy hideg – ráncolta össze a szemöldökét Tűzmanó – majd ha 100 fokos lesz, bemegyek.
Vízitündér nevetett, aztán belebújt hattyú alakú úszógumijába és elkezdett fel –le úszkálni a part mellett. Tűzmanó eközben elővette megkereste a lapját és a bástyaformázó vödrét és nekilátott a parton felhúzni egy erődöt.
A két gyerek nagyon élvezte a maga játékát, de miután Tűzmanó az utolsó védbástyával is elkészült rájött, hogy társaságra vágyik.
- Haló, gyere ki onnan és segíts vizet hordani a várárokba! – kiáltott Vízitündérnek, aki épp sellőtáncot tanult a nővérétől.
- Most nem érek rá – kiáltott vissza a kislány.
- De már nagyon erős a nap, meg fogsz égni – érvelt egy apuka határozottságával Tűzmanó.
- Nem fogok, be vagyok kenve – válaszolt Vízitündér és tovább lubickolt.
- De már leázott rólad, olyan piros az arcod, mint az úszónadrágom – próbálkozott Tűzmanó, de Vízitündér oda sem figyelt rá.
Este a vakáció kezdetének örömére a nyaralónál szalonnasütés készülődött. Tűzmanó mindenben segédkezett ami a tűzgyújtáshoz kell. Csillogó szemekkel leste, ahogy a gyújtós lángra kap és a tűznyelvek elkezdik kóstolgatni a tudományosan felállított rakást. Alig várta, hogy a vörösen izzó parázs fölött piríthassa a szalonnáját.
– Ugye milyen szépen megraktuk? Gyere, nézd meg! – lelkendezett Tűzmanó.
Vízitündér óvatosan szemlélte a ropogó tűzrakást, ahogy közelebb ment hozzá, hirtelen nagy durranást lehetett hallani és szikrák szálltak mindenfelé. A kislány ijedten kapta maga elé a kezét.
- Ne félj, biztos csak a tavalyi gesztenyéből maradt a parázsban – nyugtatta Tűzmanó.
Vízitündér könnyezett és az orrát dörzsölte. Megégette egy szikra.
- Majd a sült szalonnától jobb kedved lesz, meglátod! Az ám a fincsi vacsi – bíztatta Tűzmanó, de Vízitündér csak a fejét rázta.
- Én nem eszem ilyen zsíros dolgokat vacsorára. Inkább cseresznyét szedek meg eszem hozzá kekszet.
Tűzmanó nem vitatkozott, beszaladt a konyhába, ahonnan kenyeret és hagymát küldtek ki vele a vacsoraasztalhoz. Hamarosan le is égetek a fadarabok és vidám sercegéssel sülni kezdtek a nyársra húzott szalonnaszeletek, hagymagömbök és kolbászhengerek. Tűzmanó lelkesen csöpögtette a kifolyó zsírt és nagyokat nyelt, ha arra gondolt, a felnőttek alufóliába burkolt krumplikat is elrejtettek a parázs alatt. Mikor már mindenki jól lakott és el is fáradt Tűzmanó kijelentette, hogy nem álmos és szeretne még egy a tűz mellett ülni.
- De már sötét van. Gyere inkább aludni! – unszolta Vízitündér, akinek nem volt kedve egyedül átmenni az éjszakai kerten.
- De olyan szépen feléledt, hogy ráraktuk azokat a száraz ágakat! – csillogott a tábortűz fénye Tűzmanó szemében.
- Meg fogsz fázni és az egész nyaralás alatt fújhatod majd az orrod – érvelt Vízitündér egy anyuka határozottságával.
- De olyan ritkán szalonnázunk, maradnék még – mondta Tűzmanó és egy kis ággal óvatosan odébb tolt egy parázsdarabot.
- És a szúnyogok is jól összecsípkednek… - morgott még egyet hátra Vízitündér, de már érezte, hogy Tűzmanóval nem lehet beszélni, így inkább egyedül ment lefeküdni.
Másnap reggel, a strandra menet a két gyerek nem beszélgetett, pedig máskor be sem állt a szájuk. Vízitündér nővére meg is kérdezte:
- Hát ti veletek meg mi történt? Összeragadt a szátok a kakaóscsigától?
A gyerekek csak a fejüket rázták.
- Ugyan, látom, hogy durci van – bíztatta őket a nagylány.
- De nincs! – vágta rá Vízitündér és mérgesen rámarkolt az úszógumijára.
- Tűzmanó?
- Nincs durci – lógatta le még jobban a fejét Tűzmanó, mintha csak a vödreit nézegetné.
- Azt ugye tudjátok, hogy Dér Lehel hazudós gyereknek nem ad ám fagyit? – vigyorgott Vízitündér nővére - Így legalább a tiéteket is megehetem!
- De – mondta egyszerre Vízitündér és Tűzmanó – de mi nem hazudunk.
- Nem?
- Na jó – ismerte be Vízitündér – kicsit durci van.
- Kicsit itt is – motyogta Tűzmanó.
- De miért?
A két kisgyerek, mint akiken kinyitották a csapot, egymás szavába vágva magyarázták, milyen rossz volt, hogy előző nap nem tudták együtt csinálni, ami a legizgalmasabb a vakációban.
- És ha ez minden nap így lesz… - kezdte Vízitündér.
- …akkor ez lesz a legszomorúbb vakáció a világon – fejezte be Tűzmanó.
A tündérnagylány megállt és komoly arcot vágott. Megigazította a hajában a virágkoszorút és összeráncolta a szemöldökét. Ez utóbbi a felnőtteknél is mindig beválik állítólag, ha komoly dolgokról van szó, így nem sokára tényleg megszületett a megoldás.
- Bodorítsatok felhőket!
- Mit? – kérdezett nagyra nyílt szemekkel a két ovis.
- Nemrég olvastam a Négyszögletű Kerekerdőben felhőbodorítókról. Pontosan nem emlékszem, mit csináltak a settenkedésen kívül, de a felhőkkel való játék pont nektek való. Egy kis víz és tűz és kész a gőz, abból pedig remek felhőt lehet hajtogatni, majd megmutatom. Ez lesz a délutáni program, alvás után. Ezt mindig együtt csináljátok. A többi játékban meg ki-ki úgy vesz részt, ahogy jól esik.
Délután a nyaraló kertjében Vízitündér a nővérével és Tűzmanóval egy pléden ült. A búzakék égbolton szikrázó nap hamarosan egy bájos felhőállatkertet terelgetett, s jó kedvvel hallgatta a földről felhallatszó felhőbodorítók önfeledt kacagását.
