Sötét ruhás alak surrant végig a városháza utcáján.
A térfigyelő kamerák - ha működtek volna - bizonyosan rögzítik, hogy az egyik saroknál még egy gondosan kilyuggatott kartondobozt cipelt. A másik saroknál azonban már zsebre dugott kézzel és gallérjába húzott nyakkal igyekezett a lehető leggyorsabban elillanni.
A levegő hideg volt és párás. Ilyen időben a hangok is tompábbak, s nagyon közel kellett volna lépni a sötét ruháshoz, hogy halljuk, mit suttogott a dobozba, mielőtt rejtélyes módon megszabadult tőle.
Másnap reggel, két dolog tartotta lázban a város lakóit: a kettős fronthatás okozta fejfájás. És a városháza falán keletkezett különös jel.
- Tengerimalac – mutogattak rá a gyerekek.
- Vízidisznó – nyilatkozta az állatkert szóvivője a helyi TV stábnak, akik kapva kaptak a különös híren.
- Kapibara, kapibara – ordított az arra suhanó kamaszok bedugós füleseiben a hipnotikus hangzású sláger.
A városháza dolgozói legyintettek. Látnák az épületet belülről, kész állatkert.
Ahogy a csodák, a tengerimalac – vízidisznó – kapibara is csak három napig tartott volna, ha a városházában nem szaporodtak volna meg a megmagyarázhatatlan jelenségek.
A dolgozók először a virágzó mezők egyre erőteljesebb illatával nem tudtak mit kezdeni.
- A Margitkára gyanakodtunk, az ő parfümje mindig olyan... karakteres – mondta el a legolvasottabb internetes portál újságírójának az egyik osztályvezető-helyettes asszisztensének a gyakornoka.
A rejtélyes virágillatot sötétedés után a falból kiszűrődő motoszkálás és suttogó gyerekhang követte.
- Csak annyit tudtam kivenni, hogy rád talál a… - zokogott a zsebkendőjébe a városháza biztonságáért felelős csoportvezető titkárnőjének anyja, aki teljesen sokkos állapotba került, pedig csak egy kis mézeskaláccsal szerette volna meglepni a lányát a munkahelyén.
A furcsa zajok mellett egyre több helyen tűntek fel tik-tak méretű, csokoládéra emlékeztető bogyók. Ezekről a tik tokkerek egybehangzóan azt állították, egy újfajta, növényi eredetű, 100%-ban bio partidrogról van szó. Peruból került az országba és a hivatalnokokat akarta megviccelni velük egy fűlegalizálásért küzdő titkos társaság.
A rendőrség a városháza szomszédságában található túlárazott adventi vásárban legénybúcsúzó brit tudósok bevonásával elemezte az anyagot. Mivel az első elemzések eredményein erősen meglepődtek, a britek közreműködésével bevonták a kontinens összes bűnügyi laborját a vizsgálatba, hogy még az ünnepek előtt biztosat tudjanak.
Közben a városháza dolgozói egyre többen vonultak betegszabadságra vagy kérelmeztek otthoni munkavégzést, mert egyesek szerint nem csak suttogtak, de esetenként meg is mozdultak a falak. Sőt egyes irodákban – leginkább a főosztályvezetőkében – megjelent a tengerimalac-vízidisznó-kapibara jel a falon.
A városháza PR-osa hosszan győzködte a bazilikában miséző püspököt, hogy egy kis szenteltvizet igazán elhinthetne náluk is, különben lassan senki nem mer már bejárni a hivatalba.
Miközben mindenki a jelenség hátterét találgatta, rettegett vagy próbált a maga módján a végére járni az ügynek, Gerlóczy Géza, barátainak csak Gombóc, kitartóan és békésen habzsolt. Fogalma sem volt, hol van. Ahogy arról sem, mi történik vele másnap, mikor 8 óra alvás, 8 óra evés és 8 óra szaladgálás után újra felébred a végtelennek tűnő kajatengerben. De igazából nem is érdekelte mi lesz másnap. Szorgalmasan zabált és precízen ismételte az utolsó mondatot, amit hallott, mielőtt felébredt volna ezen a különös helyen.
- Ha szerencséd van kis krapek, a karácsony rád talál.
S hol volt eközben a karácsony?
A világon csak kevesen tudnak róla, de mikor épp nem az angyalkákkal, Mikulással, három királyokkal, Fater Christmasszel karöltve csempész örömöt meg szeretetet az emberek szívébe világszerte, egy városházán dolgozik. Biciklivel jár, sokat beszélget, rengeteget olvas, ábrándozik és a nem újrahasznosítható ügyiratokból, amiket először gondosan átböngész, papírrepülőket, békákat, darukat, csónakokat hajtogat.
A hivatalban senki sem tudja, ki ő valójában. Nem is nagyon kérdezgették. Elfogadták hóbortos figurának, már csak azért is, mert ő a polgármester.
Két nappal az előtt, hogy minden évben esedékes titkos üzleti útjára indult volna, a karácsony irodájában leszakadt a plafon nagy része. Miután elült a por meglepetten látta, hogy a sittkupac tetején egy szőrös állatka ül és őt nézi.
- Elnézést kérek a zavarásért, Gerlóczy Géza vagyok, a barátaimnak csak Gombóc – csipogta kedvesen az állatka, amiről a karácsony hirtelen nem tudta eldönteni: egy nagyra nőtt tengerimalac, egy törpe vízidisznó vagy egy kabala méretű kapibara.
- Karácsony – mutatkozott be végül udvariasan a polgármester – mi járatban van itt Gerlóczy úr?
- Gombóc, ha szabad kérnem. És, ha már így megtaláltuk egymást, akkor, ha minden igaz, szerencsém van. Nekem legalábbis ezt mondták.
- Abszolút – bólintott Karácsony - van szerencsém meghívni egy vacsorára, merthogy épp vége a hivatali óráknak és az épületben azután nem tartózkodhat senki.
- Ami azt illet épp az imént uzsonnáztam úgy negyvenedjére, de, ha ilyen kedvesen hív az úr, hát legyen.
Karácsony karjába vette Gombócot és hétmérföldes léptekkel kisétált vele a városháza kapuján, amit, egy kissé már rozsdásodó kulccsal gondosan be is zárt.
A közeli bazilika harangjai ekkor kongatták el a hat órát. Mikor a hatodik kongás is elhalt a levegőben, a városháza remegni kezdett, majd szépen, elegánsan, ahogy egy úriember ül le a terített asztal mellé, az épület összeomlott.
- Oh – horkant fel Gombóc, aki Karácsony karjáról, néhány méterről figyelte a bámulatra méltó eseményt.
- Nos… - hümmögött Karácsony, mielőtt elmesélte volna Gombócnak, hogyan cserélte a városháza réges-régi tégláit titokban illatos szénára.
- Szegény volt az eklézsia, kellett valami ötlet. A méhlegelők kéznél voltak és csak úgy ontották a kaszálnivalót. A méhek nagyon készségesen segédkeztek, mert hát nekem köszönhetően a mézeskalács akkora sláger, hogy nem győzik gyártani hozzá az anyagot évről évre. Az a pár tégla nem hiányzott volna, ha most nem falod fel a helyükre tömködött szénát, de ha már így esett… hmm...úgy tűnik, holnap után lesz még egy kis túlóráznivalóm azzal a bizonyos karácsonyi csodával.
Kép forrása és a mese inspirálója: https://www.instagram.com/zubreczkidavid/p/C1AE_rCI7-A/
