A padláson szeleskedő szellemek szellőznek,

A háztetőn karmolászó szénmacskák rejtőznek,

A töklámpa törekszik a tökéletességre,

A telihold holdkórosan mászik fel az égre,

A boszorkák cirokseprűt cínnel cicomáznak,

A bőrszagú denevérek dideregve fáznak,

A vámpírok éjfélkor összegyülekeznek,

S vaskondérból, betűtésztás paradicsomlét esznek.

A Babák nagyon nehezen viselik a fogzást: nyűgösek, nem alszanak, nem esznek, csak szomorú szemecskékkel bámulnak ránk és szenvednek. Mi pedig ölelünk, vígasztalunk, kenegetünk, masszírozunk, tesszük, amit tudunk, hogy enyhítsük a fájdalmat.

Egy apró dalocska fogzáshoz, a Bújj-bújj zöld ág dallamára. Hátha segít neketek is!

Bújj-bújj tejfog, már nagyon várlak,

Ne bántsad kérlek tovább, az én pici számat,

Dugd ki gyorsan, a kis hegyecskédet,

Hagy hajtsam álomra, végre fejecskémet.

Jaj.

Estefelé, fáradtan is,

Hancúrozva játszik veled,

Apa szeret, apa szeret.

Ha huncutkodsz nem szid,

Inkább megölel és veled nevet,

Apa szeret, apa szeret.

Ha vele sétálsz erősen tartja,

Nagy markában apró kezed,

Apa szeret, apa szeret.

Ő nélküle a családunk,

Boldog biztosan nem lehet,

Apa szeret, apa szeret!

Itt a kefe, itt a krém,

Gyere ide Kicsikém,

Húzzad szépen jobbra balra,

Szépen körözz, erre-arra,

Ne siess, légy alapos,

A fogkrém legyen jó habos!

Fent ügyesen, kívül belül,

Alul is mosd, az idő repül,

De még nincsen vége ám,

Mosd még tovább Kisbabám!

Kergesd el a manócskákat,

Kik megrágnák fogacskádat,

Seperd őket ki a szádból,

Szaladjanak tőled távol.

Hess Manócskák, hess hess hess,

A fogmosásnak vége lesz,

Hagy lássam csak,

Ügyes voltál,

Egy puszi a jutalom!

Októberi csütörtök,

Vidám ez a sütőtök,

Világít a szemürege,

Pedig nincsen szemüvege,

Csak egy tökfej kalapja,

Gömbölyű az alakja,

Közepén egy mécses,

Ha megsütjük, édes.

Valószínű nem sok ember írt még arról slam-et,

Milyen az, ha megérkezik közétek egy gyerek,

Messze az még legyintesz, de mindenkire rátalál,

Lehet pék, kazánkovács, vagy fizika-matek tanár,

Nem parázz be, semmi gáz, csak készülj fel arra,

Hogy néha a Mennyben leszel, s néha meg leszarva.

Level 2 mondhatnánk, de ez nem konzól móka,

Milyen is a szülőség, gyere, beszéljünk róla?

Lesz majd rózsaszín cukor, vattafelhős béke,

Mikor végre elaludt a jóllakott kis bébe,

Ha mosolyog leolvadsz mint a zárlatos hűtő,

Szívedben meg beindul egy profi kazánfűtő,

Édes, puha kis csomag, az illata is kellemes,

Ahogy rád néz úgy érzed, hogy bármit mondassz szellemes,

Büszke vagy, mert szépen szopott, így a súlya is rendben,

S míg anyádék itt voltak 10 percet is volt csendben.

Új örömök elé nézel, apróságon is hevülsz,

Egy falat bármilyen kajának, mint a majom úgy örülsz,

Megtanulod értékelni a klotyón töltött perceket,

S plusz öröm, ha békében, kitörölted a seggedet.

Örülsz, hogyha kúszik, örülsz, hogyha mászik,

Örülsz, hogyha nem ken fel a falra bármit,

Örülsz, hogyha alszik, örülsz, hogyha ébred,

Örülsz, hogyha felismeri, a kialvatlan képed.

Sokat örülsz,

De ezt vágod,

Beszéljünk hát komolyan,

Mi az, ami a gyerek után jó 20 évig oda van:

Alvás, evés, magánélet, szórakozás, barátok,

Ezeket elfelejtheted, ha bővül a családod,

A hétvégi bulihegyek elúsznak a ködbe,

Mert egy rácsos ágy lábához lettél már kikötve,

Levegőre csak akkor lépsz, ha a kocsit görgeted,

Hogy aludjon végre el az ordítozó szörnyeteg,

Tulzás véled leszörnyezni, de egyszer te is meglátod,

Milyen az, ha 4 órában üvölt majd a kissrácod,

Nincs kegyelem, visít reggel, napközben és éjszaka,

Aludni biztosan nem fogsz, majd ha jön a szemfoga,

Meg akkor se, ha hasa fáj, ha túl hideg vagy túl meleg,

Ha éhes, ha szomjas, vagy épp beszart kedves gyermeked.

Pucolsz, főzöl, turmikszolsz, s majd egyáltalán nem zavar,

Ha a gyerek úgy néz rád: anya mondd meg, mi ez a szar?

Ha vérmesebb a gyereked, a főzelék jól megjárja,

Mert a kiskanállal feljut földkörüli pályára.

A régebbi barátaid elnézően röhögnek,

Mikor Te csak hülyén bambulsz, amikor ők pörögnek,

S lelépnek mert lassan unják a sztorikat a babáról,

A szopikról, a pelenkákról és a hígabb kakákról.

Ja, igen kaka,

Ez nem túlzás és nem is urbán legenda,

Előfordul vagy fél kilós egy megrakott pelenka,

Nem illatos alkatomány, s gyakran kell, hogy mossak,

Mikor nemcsak magukat, de engem is lefosnak.

Szép és jó és nagy dolog, örülni kell a babáknak,

De már most vésd az eszedbe, ez egy non-stop szolgálat,

Szülőnek lenni komám a legkeményebb meló,

A gyerek már vár megyek is, szóval mára ennyi, helló!

Megérett a szőlő a darázs már lepi,

mert e szúrós szárnyas a cukrot is szereti!

Várják már a tőkék a sok szorgos kezet,

terhük alatt vékony gallyuk jaj, leereszkedett.

Megtelik a puttony karimáig tele,

aki viszi igyekszik s egy kádba tölti bele.

Nyomja a prés nyomja a sok érett szemet.

folyik a must patakokban a borosgazda nevet.

Bőséges a termés, a leve szép bordó,

megtelik majd vörösborral minden üres hordó.

A Gesztenye Emberkének,

Gesztenye a feje,

Gesztenye a lába,

Gesztenye a keze.

Lábaszára fogpiszkáló,

Karja pedig gyufaszál,

A Gesztenye Emberke,

Így is vígan táncikál.

kép forrása: babafalva.hu

A Varjú ült az ágon lesett a Diófára,

De jó lenne egy nagy dió vacsorára!

Várja türelmesen a száraz faágon,

A sok érett dió végre földre szálljon.

Korog már a gyomra, szomorúan károg,

Közelebb repül az öreg Diófához,

Adj nekem egy diót, nagyon éhes vagyok,

Ha nem adsz most ennem, biztos éhen halok.

Rendben, adok neked, de előtte kérlek,

Dalolj csak valamit, kedvencem az ének,

A madárdalnál nincs szebb ezen a világon,

Énekelj hát nekem, dióért kívánom!

A Varjú nekifogott hát a dalolásnak,

Hogy kedvére tegyen az öreg Diófának,

De bárhogy próbálta csak károgott egyre,

S nagyon igyekezett, hangokat keresve,

Nem sikerült megtalálni a dallamot sehogy,

S az öreg Fa biz’ neki diót nem adott.

Ejnye, hát ezt mi volt, tán gúnyolódsz rajtam?

Eredj innen, e zajt még egyszer meg ne halljam!

Még hogy diót adjak, ilyen borzadálynak,

Hogy nevezheted magad, ilyen hanggal madárnak?

Eloldalgott a Varjú s találkozott a Széllel,

A legnagyobb, s legügyesebb természet-zenésszel.

Ne szomorkodj Varjú, szedek diót neked,

Nem bűnhődhet senki, amiről nem tehet,

A Szél rázta a fát s csak potyogtak a szemek,

S a Varjú boldog volt, hogy végre mégis ehet.