Vállamon tarisznya,
bár betehetnélek,
drága óvó nénim,
úgy vinnélek téged,
vinnélek magammal,
el az iskolába,
de nem lehet tudom,
minden könny hiába.
Neked maradnod kell,
nekem pedig menni,
mond csak ugye nem fogsz,
gyorsan elfeledni,
én gondolok rád majd,
szóval ne sírj, nevess,
úgy tanulok hogy rám,
mindig büszke lehess!
Kis palánta voltam, mit két gondos kézzel,
szeretettel, kitartással, odafigyeléssel,
türelemmel, jó szóval, sok-sok öleléssel,
erős csemetéddé nevelgettél fel.
Köszönöm a mosolyokat, napsugár volt nekem,
meséid és mondókáid friss öntöző vizem,
a sok játék, tanítgatás volt az eszem tápja,
hálásan nő neked tovább, kis fád, minden ága!
Virágszőnyege szép,
otthonom a rét,
pancsolni benne jó,
otthonom a tó,
szárnyam hegyén a kék,
otthonom az ég,
erdő mélye ma zöld,
otthonom: a Föld.
Nap körül bolyongó
óceánkék bolygó
rajta tenger ember,
szeméthegyet termel,
nő a hegy az égig,
a Nap már nem is fénylik,
füstködön át les le,
megmentőt keresve,
ki védi meg a Földet,
a lélegző zöldet,
erdőt, tavat, hegyeket,
ti lesztek azok, gyerekek?
Az ibolyának nincsen rigolyája,
hisz ropogós rigófütty uzsonnája,
frissen fakadt fűszálból faragott ágya,
s selyem napsugárból szőtt áttetsző sálja,
mind boldoggá teszik.
Fiúknak
1.
Bár az erdő még nem zöldül,
az ibolyák már kékek,
hoztam is az illatukból,
megöntlek vele, kéred?
2.
Hétfő is van, korán keltem,
de hidd el nem bánom,
megöntözlek, nevess velem,
kedves, szép virágom!
3.
Tanultam egy verset,
de nem jut eszembe,
azért csokitojást,
teszel a zsebembe?
4.
Szép virág a tulipán,
az ibolya kedves,
finom a csokitojás,
de kedvencem az ezres!
5.
Virágot látok,
verdára gyűjtök,
ha vizet kapsz,
kétszázat adsz?
6.
Jobb vagy mind Elza, szebb vagy mint Barbie,
a locsolásért, mit lehet kapni?
Apukáknak
1.
A tavasz még nem ért ide,
de én azért eljöttem,
hogy a legszebb, friss virágot,
kölnivel öntözzem,
hogyha elfogadod tőlem,
az illatos harmatot,
kivirágzik, kert és mező,
meglátod majd hamarost.
2.
Hosszú szürke tél után,
jól esik megállni,
friss virágos kerteket,
hosszasan csodálni,
a legszebb virágszálat,
tiszta vízzel öntözni,
hálás mosolygásától,
boldogságba öltözni.
3.
Nehéz a választás,
szagos a kölni,
ha megöntlek vele,
nem fogsz megölni?
4.
Hajadban pántlika,
pohárban pálinka,
kezemben szifon,
most megöntlek szívem!
5.
Messze még a fizetésnap, addigis kell élni,
locsolásért sonkát, kolbászt szeretnék én kérni.
6.
Nem hosszú a versem nyugi,
vége is, jöhet a puszi!
Ugyan hajnalonként még rendesen fagyott, Tavasztündér már javában dolgozott. Rajzasztalán tucatnyi virág vázlata, madárdalkották és színes festékek hevertek mindenfelé. A kis, zöld mohapulóverbe burkolózó tündér kora reggeltől késő estig munkálkodott, hogy mindent előkészítsen rügyfakadásra.
Egyik délután épp illatos akácvirág teáját kortyolgatta, mikor halk kopogást hallott a bejárat felől.
- Nyitva van, gyere be – szólt Tavasztündér az ajtó felé és még egy nagyot kortyolt a gőzölgő bögréből.
A bejárati ajtó lassan kinyílt és egy puha, barna tavaszi kabátot viselő nyúlasszonyság jelent meg, két szintén barna, viháncoló nyúl kölyökkel.
- Elnézést, hogy csak így rád törünk, de nagyon fontos dolog miatt jöttünk.
Tavasztündér hellyel kínálta a látogatókat. Mikor látta, hogy a nyúlgyerekeket mennyire érdeklik a rajzai, adott nekik is papírt meg festéket:
- Fessétek le a kedvenc virágotokat – bíztatta a kicsiket, akik nagy lelkesedéssel ragadták magukhoz az ecsetet, de aztán csak a fülük tövét vakargatták.
- Még nem ismerik a virágokat. Ez lesz az első tavaszuk – magyarázta Nyúlmama és a gyerkőcök fülébe súgott valamit. A kicsik csillogó szemekkel láttak neki az alkotásnak.
Tavasztündér hozott néhány csészét a vendégeinek és leült, hogy meghallgassa Nyúlmamát.
- Nagy gondban vagyok Tavasztündér, kérlek, segíts rajtam! Néhány nap és itt a húsvét. Nem tudom mi tévő legyek!
- Nagyon szívesen segítek, de fontos lenne, kicsit többet megtudnom a problémádról – mosolygott bátorítóan a kis, zöld tündér. Nyúlmama folytatta:
- A húsvét szép ünnep. Zöldülni kezd a táj, meleg napsugár simogatja a fákat, egyre több az ennivaló. Ezek csodás dolgok.
- A húsvét a ti ünnepetek. Az emberek imádják a húsvéti nyulakat.
- Hát pont ez a baj!
- Baj? Ugyan, miért baj ez? Minden tele van nyulas képekkel, csokoládéból, fából, kőből, mindenből nyulakat formáznak, így ünnepelnek.
- Mert az emberek nem csak a csokoládéból, fából, kőből, miegyébből készülő nyulakat akarják hazavinni az ünnepre, hanem az ilyen élő, eleveneket is, mint ez a kettő itt – mutatott Nyúlmama könnyes szemekkel két lelkesen firkálgató porontya felé.
- Magukhoz édesgetik őket, hazaviszik, néhány napig játszanak velük, aztán megfelejtkeznek róluk, vagy egyszerűen kidobják szegénykéket.
- Oh, ez borzasztó! – kapta a szája elé apró kezét Tavasztündér.
- Hát igen, de nem lehet mit tenni. Az emberek imádják a finom, puha, szőrös kis jószágokat és minden áron akarnak maguknak egyet – magyarázta szomorúan Nyúlmama.
- Hogy segíthetnék ezen?
- Ez az amiért jöttem. Hogy találj ki valamit az embereknek, ami puha, kedves és hazavihetik az én kicsi gyerekeim helyett. Kérlek Tavasztündér, segíts!
A kis zöld tündér igyekezett megnyugtatni Nyúlmamát, hogy feltétlen kieszel valami megoldást, így egész vidáman sikerült útjára indítania vendégeit.
Ahogy magára maradt, azonnal nekilátott megoldást keresni a nyulak problémájára. Dolgozott estig, aztán éjszaka, reggel és délelőtt. Ebédidőre annyira elfáradt és annyira csalódott volt a sikertelenségtől, hogy úgy döntött, elmegy sétálni egyet a frisslevegőre.
Végig sétált a csalitoson, elment a fekte erdő mellett, s mikor a kockaköves patakpartra ért, már egészen frissnek érezte magát. Ahogy az olvadás után újra sebesen szaladó patakot nézte halk sírdogálás hallott. Tavasztündér körbenézett. Néhány lépésre tőle egy kopasz kis bokor lógatta búsan az ágait a patak felé.
- Miért sírsz, kedves? – kérdezte Tavasztündér és megsimogatta a kis bokor ágait.
- Mert jön a tavasz – hüppögte a kis bokor.
- És az miért olyan szomorú? – csodálkozott a tündér.
- Mert mindenki virágba borul – válaszolt a bokor.
- De hát a virágzás csodálatos!
- Persze, azoknak, akiknek szép a virágja. De mi van velem? Hol vagyok én az orgonához, babarózsához, aranyvesszőhöz képest? Sehol! Se színe, se illata a virágaimnak. Senkit sem érdekelnek.
- Oh, hát ezen könnyen segíthetünk – mondta vidáman Tavasztündér, aztán elbúcsúzott a kis bokortól és hazaszaladt .
Újra nekifogott a munkának. Dolgozott délután, este és éjszaka. És mikor reggel befejezte, úgy érezte, elfogyott minden ereje. Száz meg száz virágrajz feküdt körülötte, de egyik sem volt jó. A kis tündér fáradtan elindult a konyha felé, hogy egy jó erős teával felfrissítse a gondolatait. Aztán a konyhaajtó melletti komódon megakadt a szeme valamin. A nyúlgyerekek rajza volt. Apró nyuszitappancsok hosszú sora egy út mentén.
- Ez az! – csillant fel a kis tündér szeme, kapta a varázspálcáját és rohant a patakpartra.
A szomorkodó bokor nagy izgalommal várta, milyen virágot hoz neki Tavasztündér varázslata. Mikor a színes virágkelyhek helyett, apró, bolyhos gömböcskék nőttek egymás mellé az ágain, kissé csalódott lett.
- Én virágokat kértem, nem ilyen bolyhos izéket, mint a nyúl farka - fakadt ki végül bánatosan.
- Azt szeretted volna, hogy észrevegyenek. Meglátod, imádni fogják az új díszeidet.
- És mindek hívnak majd bolyhos nyúlfarka bokor?
- Hát, ez elég hosszú – tűnődött el a kis tündér – valami rövidebb kéne. Nyúlbokor, bolyhoska, nyúlfarka?
- Mit szólnál a barkához?
- Barka! Ez remek ötlet! És mindjárt ki is próbálhatjuk, működik-e. Nézd ott jönnek!
A patakparton egy anyuka közeledett két kisgyerekkel kézen fogva. Mikor a bokorhoz közelébe értek, a kisebbik kihúzta az a kezét az anyukájáéból és odaszaladt a bokorhoz.
- Nézd anya, ezen a bokron nyuszik vannak! Tele van puha nyuszikával. Nézd anya, milyen finom puha – lelkendezett a kisgyerek miközben a barka rügyeit simogatta. Anyukája és a testvére is odajöttek.
- Vihetünk belőle haza? – ugrándozott a kicsi – Anya, kérlek, vigyünk egy nyulacskás ágat.
- Hát – kezdett bele anya – ha a bokor ad nekünk egy ágat, akkor vihetünk.
A kis bokor örömmel adott egy ágat és borzasztó boldog volt, mert nem csak ő lett az első virágzó bokor, de a legnépszerűbb is a patakparton.
Ej, Sándor, József, Benedek,
nem esett hó még eleget?
forgassátok az eszetek,
hol hagytátok a meleget?
Ha végre megleltétek,
a zsákba mind betegyétek,
a tavaszt most felkeltsétek,
legyen vége a télnek!
Milyen a szabadság színe?
Pipacsmező, hóliliom, dús bokor,
vagy
fekete, mint a feneketlen mély pokol?
Milyen a szabadság hangja?
Víg kacagástól szelíden csengő,
vagy
dobhártyaszaggató ágyúdörgéstől zengő?
Milyen a szabadság tapintása?
Mint régóta vágyott, meleg ölelésnek,
vagy
mellközépbe fúródó, acélpengéjű késnek?
Milyen a szabadság íze?
Édes, mint nagymamád baracklekvárja,
vagy
sós, mint a nyílt sebből patakzó vér árja?
Milyen a szabadság illata?
Mint friss záporral öntözött, tavaszi mezőnek,
vagy
száz új sírral lyuggatott, néma temetőnek?
kép forrása: poxabay.com/NeuPaddy
Hosszú volt a tél. Hideg és havas. A fák már nagyon várták, hogy végre jöjjön a tavasz, nagyobb fokozatra kapcsolja a napot és elkezdhessenek újra felöltözni mindenféle színes virágba, levélbe.
A város melletti erdőbe, ha a szél is úgy akarta, kihallatszott a rádióműsor:
- Holnap igazi tavaszi idő várható, sok napsütéssel, 10 fok körüli maximumokkal!
A fák izgatottan készültek. Ha még az emberek, akik szinte semmit sem képesek érezni a természet ritmusából is a tavaszt híresztelik, akkor tényleg itt az idő.
Szombat reggel aztán valóban megérkezett a beígért meleg, a bárányfelhős, rikítóan kék égbolt, meg a tíz fok. A fák bontogatni kezdték régóta előkészített bimbóikat.
Elsőnek a varázsmogyoró, kicsit később a mandula, utána nem sokkal a farkasboroszlán. A som és a lonc teljesen egyszerre. Kicsit össze is kaptak rajta, melyikük volt a gyorsabb.
Minden fa és cserje igyekezett felvenni a legszebb tavaszi ruháját, csak egy, fa állt csupaszon és szürkén, mintha egyáltalán nem érdekelné a társai zajos öltözködési láza.
- Hahó, ébresztő – bökte meg végül egyik szomszédja – itt az idő virágba borulni.
A fa nem válaszolt.
- Szomszéd, nem érzed a nap csodálatos simogatását a kérgeden? – próbálkozott egy apró, rózsaszín virágokkal díszített bokor.
A fa hallgatott. A körülötte álló ágait végigborzolta egy rémes sejtelem.
- Ugye nem száradtál ki? – kérdezte vékonyka hangú suhogással egy közeli nyírfa.
- Nem – válaszolt a fa röviden.
- Akkor? – érdeklődtek kórusban suhogva a megkönnyebbült környező bokrok és fák.
- Mi akkor?
- Akkor mikor borulsz te is virágba?
- Semmikor – válaszolta a fa és, ha tehette volna, odébb vonul a társaitól. Nem volt kedve beszélgetni.
- De hát miért? – érdeklődött egy idősebb akác, igyekezett a hangjából minden tüskét száműzni.
A fa egy darabig nem válaszolt, aztán kibökte:
- Mert unom ezt a nagy hűhót a virágok körül.
Döbbent ágsuhogás szalad végig az erdőn.
- Minden évben ugyanaz. Várjuk a tavaszt. Megjön. Felvesszük a virágokat. Mindig ugyanazokat a virágokat. Aztán lehullatjuk őket. Érleljük a gyümölcsöket, terméseket, mindig ugyanazokat a terméseket és gyümölcsöket. Aztán lehullatjuk őket. Meg a leveleket is. Alszunk és minden kezdődik előről. Mi ez, ha nem dög unalom? Inkább nem csinálok semmit, abban legalább nem fáradok el.
Az erdő fái hallgattak. Erre eddig egyikük sem gondolt. Végül az erdő legöregebb fája, egy évszázados tölgy szólalt meg.
- Ez a természet rendje.
- Attól még dög unalom.
- Ez csak tőled függ.
- Tőlem?
- Persze. Csináld másképp!
- De hogyan?
- Például kezdheted azzal, hogy hozz más virágot, mint tavaly.
- És ezt tényleg lehet?
- Hát próbáld meg és kiderül.
A fa megfogadta a tanácsot. Néhány napig még csupaszon álldogált a többi, virágzó, levelesedő társa között, aztán egy reggel, mindenki nagy meglepetésére sárga fekete pettyes bimbók pattantak ki rajta.
- Méhecske? – találgatott a legközelebb álló szomszédja.
- Orchidea? – tippelt egy jól tájékozottságáról ismert cserje.
- Pillangó! – mondta határozottan egy nyír.
A fa megvárta, még mindenki találgat, majd miután senki nem tudta a helyes megfejtést, büszkén bejelentette:
- Zsiráf.
Az erdőn elismerő suhogás szaladt végig s hamarosan nem csak minden fa, de a környékbeli állatok és emberek is csodájára jártak a világ első és egyetlen zsiráfokat virágzó fájának.
