Ne félj, ha fáj, ha bajba jutsz,

bajtársad ott terem,

villámmobillal száll a hős,

át városon, hegyen.

Bízd rá magad, sziréna szól,

a gyógyulás közel,

piros ruhás védangyalod

a mentővel jön el.

Hogyha a házad lángra kapott,

hívd fel és jönnek a lánglovagok,

piros paripájuk sok kerekes,

ellenfelük gyakran rettenetes.

Nem fog ki rajtuk, se tűz se a hő,

a hősiességük  szupererő,

 ha utolérne a katasztrófa,

bízd magad bátran a tűzoltókra!

Csekkje sárga,

 csomagja barna,

levele fehér,

a Posta zöld,

csendben várja,

hogy ma feladja,

messzire elér,

postán a sor.

Tudod miért jó a farsang?

akkor bármik lehetünk,

akármilyen fura ruhát

ilyenkor felvehetünk,

körbenézel, s minden társad

jelmezbe van öltözve,

olyan ez, mintha a csoport

mesekönyvbe költözne,

Királylányok, szuperhősök,

mindenféle állatok,

sárkánnyal meg kalózzal

sőt rendőrrel is játszhatok,

tündérek és boszorkányok,

Piroska meg farkas,

milyen kár hogy a farsang is

csak egy napig tarthat.

Szerda reggel egymás után érkeztek a jelmezes gyerekek a csoportba. Az óvó néni mosolyogva nézte a változatos szuperhős felhozatalt. Gyönyörködött a pillangók és a hercegnők ruháinak színeiben. És örömmel látta, hogy a három rendőrnek öltözött kisfiú közül egyik sem hozott magával fegyvert.  

Mikor Beni belépett az ajtón, Szabi csalódottan felkiáltott:

- Így hogy fogunk játszani?

Az óvó néni értetlenül nézett a kisfiúra. Mi a baj Szabikám?

- Hogy fogunk így rendőröset játszani? – kérdezte Szabi teljesen elszomorodva.

- Szerintem pont úgy, ahogy más napokon – válaszolt kedvesen az óvó néni.

- De úgy nem lehet – jelentette ki Szabi.

Az óvó néni továbbra sem értette a problémát

- Miért nem?

- Mert nincs egy bűnöző sem. Viszont van három rendőr, két Pókember, egy Szupermen, egy Batman, egy Vasember, egy repülőpilóta, egy tűzoltó, meg négy hercegnő, két pillangó, egy méhecske, egy katica, egy cica meg egy Piroska – sorolta a kisfiú a jelmezeket.

Az óvó néni már mindent értett.

- De Viki és Réka még nincs itt.

- Lányok – legyintett lemondóan Szabi – biztos unikornisnak öltöznek majd. Vagy hercegnőnek, mint a barátnőik.

Hát, erre már nem lehetett mit mondani.  Óvó néni épp törni kezdte volna a fejét, hogyan oldja meg ezt a valóban égető problémát, mikor kinyílt az ajtó. Először egy marcona, fekete szakállt és kampókezet viselő, rémisztő kalóz lépett be, utána pedig egy rém csúnya, hosszú karmú, zöld, bundás szörnyeteg.

A csoportban csend lett. Mindenki azon törte a fejét, vajon kik lehetnek ezek az alakok. Végül a kalóz és a szörny egyszerre kiáltotta el magát bájos kislány hangon:

- Meglepetés!

Szabiból egyszerre tört fel a csodálkozás és a megkönnyebbülés, mikor ráismert Vikire és Rékára:

- Meg vagyunk mentve!

A nap remekült telt. Nem csak a rendőröknek, a szuperhősöknek is akadt dolga, hiszen felváltva kellett kiszabadítaniuk a rém csúnya szörny és a marcona fekete szakállú kalóz karmai közül az elrabolt hercegnőket, pillangókat, katicát, méhecskét, cicát és persze Piroskát, akinek azért kicsit hiányzott a farkas.

kép forrása: pixabay.com/stocksnap

A tél lábán hócipő,

nem kopog a jégen,

aludjon csak a természet,

nyugodtan és mélyen.

Tavasz lábán topánka,

táncol fáról-fára,

virágfüzért akasztgat,

minden kopasz ágra.

A nyár lábán bőrszandál,

tavak partján szalad,

forróságban megpihen,

zöld lombú fák alatt.

Ősz lábán gumicsizma,

pocsolyába ugrik,

körülötte ezerszínű,

levéleső hullik.

kép forrása: piabay.com/Alexas fotos

Bebújtunk a maskarába,

így jöttünk a maszkabálba,

aki ügyes kitalálja,

ki bújt el a maszk alá ma.

Kit rejt ez az jelmez vajon,

van-e hangja, meghallgatom,

az már biztos, hogy nem majom,

álarc alól előcsalom:

Ákikát!

Tél kedvenc, fahéjas narancs ízű jégkásáját kanalazta, amikor valahonnan a közelből szipogást hallott.

- Jaj, ne! Az influenza – nyögött fel a gondolattól, hiszen a szipogás általában lázat, köhögést, torokfájást és átvirrasztott éjszakákat jelzett előre.

Tél letette kristálypoharát és elindult, hogy utána járjon, mekkora a baj. Nem kellett messzire mennie. Január a nappali egyik jégkék selyem foteljében gubbasztott, körülötte teletrombitált zsebkendők.

- Mi a baj kisasszony? – érdeklődött Tél és igyekezett közelebb kerülni középső lányához, hogy megnézze, van-e láza.

- Semmi - mondta durcásan a kislány és még jobban összegömbölyödött.

- Ez egy elég taknyos semmi – jegyezte meg Tél és tenyerét Január homlokára tette. Jég hideg volt.

- A torkod fáj?

- Nem.

- A kezeid, lábaid?

- Nem, azok sem.

- Régóta folyik az orrod?

- Nem! Minek kérdezel ennyit. Hagyjál már! – nézett Január dühösen Télre, aki a kislány szemeiből egyből diagnosztizálta is a szipogás okát.

- Hiszen te sírtál!

- Na és? – kérdezte Január és felpattant a fotelből – úgysem érdekel senkit.

- Dehogyisnem! – ellenkezett Tél – engem például…

- Téged sem! Ha érdekelne, mi van velem, nem kéne ilyen szürke göncökben járnom. Nem szeretem a szürkét. Senki sem szereti. Ezért nem szeret engem senki. Mert szürke vagyok.

- Gondolod, ha színesebb lennél, jobban szeretnének?

- Persze! – csillant fel a kislány szeme – nézd csak meg Decembert, csupa csillogó, fényes holmi, fenyőzöld szoknya, és gyertyaláng sárga felső. Mindenki imádja! Ahogy Februárt is abban a sok bolond, összevisszaszín maskarában. De én? Én miben tűnök ki? Semmiben.

- Dehogynem drágám – mosolygott Tél – te vagy az első az évek körtáncában. Mindenki irigyel, hisz mindenki első akar lenni.

- Én nem! Én inkább leszek a sorban az utolsó, ha olyan lehetek mint December. Utána, bárki meglát, elszomorodik ettől a szürke gönctől.

- Sajnálom, hogy így gondolod, pedig, ha te nem lennél, akkor a többiek nem lehetnének ilyen pompásak, vidámak és színesek – mondta Tél és közelebb lépett Januárhoz.

- Ezt nem értem.

- Tudod kicsim, a ruhád azért ilyen hosszú és puha, hogy beborítsa a világot. Így kipihenheti magát, míg alszik. Igaz, nem egy színes darab, de könnyű és meleg. A legfinomabb ködből és párából készült. Tudod mit? Adok rá valamit, amivel már te is olyan különlegesen ragyogsz majd, mint a testvéreid. Gyere velem!

Anya és lánya átmentek a jégpalota legtávolabbi toronyszobájába, ahol Tél elővett egy szépen faragott fa dobozt.

- Lássuk csak, mit szeretnél? Itt vannak a jégvirágok. Ha megrázod a szoknyád, lehullanak és rátapadnak az ablakokra, mint a matrica. Gyönyörűek a reggeli fényben. Ahogy a jégcsapok is. Ezekkel mondjuk óvatosan kell bánni, de majd megtanítalak. Csodásan tudnak mutatni naplementekor. És néha csilingelnek is, ha fúj a szél. Aztán itt vannak a hópihék, mindegyik más és más, szórj belőle bő marokkal a szoknyádra, csodás mintát ad ki, igaz? Ez a legmelegebb téli dunyha a földnek. Ha kemény fagyot viszek, érdemes a szántóföldeket, virágoskerteket betakarni vele. És itt van a szoknyaszegélyre tűzhető dér, amiből ha ráragasztasz néhány marékkal a faágakra is, a legsivárabb erdő is meseországgá változik.  Na, mit szólsz?

- Kérhetem mindet? – kérdezte ragyogó szemekkel Január.

- Hát persze! – válaszolt Tél mosolyogva és segített a sok díszes holmit mind Január ruhájára varrni. A kislány alig várta, hogy találjon egy befagyott tavat és megcsodálhassa új ruháját a tó tükrében.